Jennifer L. Armentrout Megveszekedett (Megveszekedett 1.)

Ami bevált, azon ne változtass! Ez a mantrám.

 Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 424
Fülszöveg:
A ​dolgok kezdenek elfajulni New Orleansban.
A huszonkét éves Ivy Morgan nem épp egy átlagos főiskolás. Jól tudja, hogy az embereken kívül más lények is kószálnak a francia negyed utcáin, hogy szórakozást keressenek… és táplálékot. Ivy életét teljes mértékben kitölti a Rend tagjaként végzett munkája. Nem is lehetne ez másként, hiszen azok a lények, akikre most vadászik, négy évvel ezelőtt mindent elvettek tőle. Romba döntötték a világát, megszakasztották a szívét.
Ivy álmában sem gondolta volna, hogy a szigorú keretek közé szorított életébe belép egy olyan ember, mint Ren Owens. A srác maga a megtestesült tökély. Az erdőzöld szemű, igéző mosolyú, százkilencven centinyi vonzerő számos lány szívét összetörhette már. Rejtélyes, már-már természetfeletti képességével mindent meg tudna adni Ivynak, amire vágyik. Ám ha a lány közel engedi magához, az éppoly veszélyes lehet, mint az utcákon ólálkodó hidegvérű gyilkosok utáni hajsza. Ivyt egykor majdnem felemésztette egykori szerelme elvesztése. De most Ren és közte szikra gyúl, ami hamar lángra is lobban. Ivy mélyen legbelül többre vágyik… többre mint hogy az életét a múltja által kijelölt kötelességnek szentelje csupán.
Ám ahogy egyre közelebb kerül Renhez, rájön, nem ő az egyetlen, aki titkokat őriz, melyek elszakíthatják a kettejük között fonódó vékony szálat. Biztos abban, hogy van valami, amit a fiú nem mond el neki. Már nem is tudja igazán, mi jelent rá nagyobb veszélyt: a várost támadó ősi teremtmények vagy a férfi, aki a szívébe és a lelkébe kíván férkőzni.

Életem első Armentrout könyvét sok-sok évvel ezelőtt olvastam, és azóta is vissza-visszatérek a szerző könyveihez, ha olyan történetre vágyom, ami biztosan nem okoz csalódást és képtelen leszek letenni.

Hősnőnk Ivy, aki ahelyett, hogy főiskolára meg bulikba járna, mint minden normális huszonéves, egy titkos Rend tagja és éjszakánként vaskaróval tündérekre vadászik. Amikor azonban egy példátlanul erős tündérbe botlik, meg kell kérdőjelezzen mindent, amit a kiképzésen tanult.

A helyzetet pedig tovább bonyolítja egy új tag, Ren, aki úgy látszik, többet tud, mit amennyit elárul.

Nem igazán tudtam, mire számítsak ezzel a könyvvel kapcsolatban, ugyanis szinte vakon kezdtem bele: nem olvastam idézeteket vagy értékeléseket, sőt, ami azt illeti még a tartalmát sem. Elég volt a szerző neve a borítón, hogy kaphasson egy esélyt.

Rég olvastam már (jó) könyvet tündérekről, meg úgy igazán kiemelkedő fantasy se került mostanában a kezembe, így nem is volt semmilyen elvárásom: csak szerettem volna valami olyat olvasni, amin nem kell agyalni, szórakoztat, és esetleg még egyediség is van benne.

Sikerült megugrania, meg nem is.

Ugyanis azt éreztem, hogy olvastam én már ennél jobb Armentrout regényt. Itt mintha még maga a szerző is azon gondolkodott volna, hogy mit lehet ebből kihozni, vagy milyen esetleges konfliktust lehet belevinni. Amivel nem lenne baj, ha az előtt gondolkodna ilyesmin, hogy megírja a könyvet... de ő mintha közben gondolkodott volna rajta. Ez hol kibillentett az olvasás ritmusából, hogy egyszerűen csak bosszantott. Ilyet sok könyves, rutinos szerző ne csináljon már. Ha nincs ötlete a cselekményhez, akkor pihentesse a szöveget. Jobb döntés lett volna.

Se az Obszidián, se a Komor elemek sorozatnál nem éreztem a sztorit ennyire tesze-toszának, néha már egyenesen unalmasnak, mint itt. A tündéres szálnak se volt igazán mélysége, pedig azt gondoltam, hogy az olvasás végére levizsgázhatnék én is vadászként, de... egyszerűen nem sikerült az írónőnek elhitettetnie velem azt, hogy ezek veszélyes, gyilkos lények, nem pedig egy csoport sápadt csingiling.

Mondjuk lehet, hogy erre a csalódottságra a karakterek is ráerősítettek. Ivy ugyan főhős és vadász, tehát azt gondolnám, hogyha nem is tököscsaj, legalább életképes. Ehelyett az én ízlésemnek túl sokat rinyált a múlton, és túl sokat vágyakozott a jelenben. Próbál ő kemény lenni, néha még meg is láttam  a potenciált, hogy na, igen, ilyesmire számítottam, de ez kitartott csupán néhány oldalon keresztül.

Mert ugye jött Ren, a csodás zöld szemeivel, meg a titkaival. Jófej oké, meg leírás alapján helyeske is, de néha azt éreztem, hogy ugyanolyan kiaknázatlan lehetőség, mint Ivy. Egyértelműen nála vannak az infók, így buta karakternek nem hívhatom, de túl egyszerű. Harcosnak legalább is mindenképpen. Egy NA regény férfi főszereplőjének jó alapanyag, de ehhez a történethez számomra kevés.

A mellékszereplők közül egyedül Tink érdemel karaktereket: ő érdekes, és jópofa, az édességfüggősége megmosolyogtató. A többiek viszont egyszerűen felejthetőek. Val is, pedig hősnőnk legjobb barátnője, de annyira csak a végére kapott szerepet, hogy inkább maradt volna a háttérben.

Nem is tudom, mit gondoljak: elég ambivalens érzésem vannak. Az egész történet klisés, és kiszámítható, de az ember mégis olvassa. Még annak ellenére is, hogy a könyv felében ki lehet találni a végét, de ott motoszkál az agyad hátsó részében, hogy érdekel, hogy jutunk el a csattanóhoz.

Ha valami gyorsan olvasható fantasyt keresel, halállal meg szerelemmel, akkor ezt ajánlom. Nem jó kötet, de nem is tragikus; azért remélem a folytatás kicsit összekapja magát. Van potenciál ebben a világban, már csak jól kéne kihasználni.

*Hikari