Cselenyák Imre: Tiszta ​szívvel (József Attila életregénye I.)

Az élet hol keserű, hol édes, legtöbbször azonban mindkettő.                     

 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 336
Fülszöveg:
A lenyűgöző regényes életrajzban felelevenedik az ikonikus költő életútja. Egy magányos, őszinte fiú hatalmas küzdelmet vív a szegénységgel, önmagával és a saját tehetségével.
Ki volt József Attila a versein túl?
Mit mesélnek a kortársak, mit árulnak el róla a saját levelei?
Hogyan ragyog fel a zsenialitás a magányos sötétségben?
Cselenyák Imre hatalmas kutatómunkával megírt regénye testközelbe hozza az olvasókhoz a magyar irodalom nagy alakját.
Annyit ártottak neki, hogy halhatatlan lett.
Mélyedj el a sorsában!

Arany János két életregényét is olvastam, és igazán szerettem, örömmel láttam, hogy Cselenyák Imre ezúttal József Attila életét dolgozta fel regényes formában.

Nagyon kíváncsian kezdtem bele a történetbe, köszönöm szépen a recenziós példányt a Könyvmolyképző kiadónak!

Bevallom, ezt a könyvet azért olvastam el, mert Cselenyák Imre írta, aki számomra már bizonyított korábban, (tény: az Áldott az a bölcső, és a Tölgyek alatt című köteteiről a mai napig a véleményem, hogy mestermunka), így nyugodt szívvel kezdtem bele ebbe a kötetbe is: biztos voltam benne, hogy József Attila élete is megkapja azt a tiszteletet és alázatot, mint korábban Arany.

Ha van olyan magyar költőnk, akiről még az is tud néhány információt, ismer tőle verset, aki egyébként nem jártas a költészetben, az József Attila. Cselenyák Imre azzal, hogy az ő életét írta meg regényként, igazán nagy fába vágta a fejszéjét, de biztos voltam abban, hogy megoldja.

És milyen igazam lett!

Ugyanazt kaptam, mint korábban: az ember fejében ott vannak az információk azért, hogy mégis mikor élt József Attila, tudja, hogy a mama csak ment és teregetett némán, ahogy talán fel tudja idézni Horgel Antal személyét is.
Száraz tények, információk, amiket megtanulunk az iskolában, mert meg kell tanulni, aztán be kell róla számolni. De őszintén, ki és milyen sokáig emlékszik erre? Na ugye...

És akkor jön Cselenyák Imre és azt mondja: tessék, megelevenítem neked József Attilát, átadom neked küzdelmeit, segítek, hogy megismerd az embert, aki folyamatosan két dologra vágyott: szeretetre és elismerésre.

Mit emeljek ki egy olyan életregényemből, amelynek minden momentuma jelentős, egyik információ se fontosabb a másiknál? 
Az Öcsödön, nevelőszülőknél töltött éveket, ahol nevelőszülei a gyermek füle hallatára állapították meg szomszédaikkal, hogy „az Attila név nem létezik”, és innentől fogva Pistának szólították? Vagy azokat az éveket, amikor az édesanyjuk nehezen, de mégis méltósággal viselte a betegségét, azonban a fia nem lehetett ott, amikor örökre távozott ebből a szenvedéssel és nélkülözéssel teli világból? Vagy azt, ahogy kezdte magát megtalálni az irodalmi életben, egyre több verset írt, de a benne növekvő fekete szomorúság sosem akart feloszlani igazán?

Letehetetlen, különleges kötet, ami úgy oszt meg az olvasóval egyébként ismerős információkat, mintha akkor hallana róla először. De ebben az életregényben valahogy mégis mélyebbé válik, súlya van: a Jolánhoz és Etushoz fűződő testvéri szeretetnek, az első megjelenés körüli izgalomnak, a Juhász Gyulához fűződő barátságnak, a Vágó Márta iránti szerelmi kudarcnak, és minden más, fontos kapcsolatnak is.

József Attila közelebb kerül az olvasóhoz ebben a kötetben, azonban az, hogy jobban meg is kedvelik-e, nagy valószínűséggel már az embertől függ, aki a kötetet forgatja. Személy szerint én az elején sajnáltam, sőt szántam a jövő költőforradalmát, hálás voltam, hogy támogató közeg vette körül, de egy idő után azt éreztem, hogy átesett a ló túloldalára: mindenkitől szívességet és segítséget kért, mintha neki ez járna, mert ő bizony költő lesz.

Örültem, hogy a testvéreit, valamint Makai Ödönt is jobban megismerhettük. Makaival sok nézeteltérésük volt, hiszen máshogy látták a világot, máshol volt a prioritásuk is az élet területeit illetően, hosszú-hosszú évekre volt szükség ahhoz, hogy megbékéljenek.
Olyan emberek álltak mellette a legnehezebb időkben is, mint Espersit János vagy éppen Galamb Ödön, és szinte biztos vagyok abban, hogy egy ilyen védőháló nélkül Attila sokkal jobban elkallódott, elveszett volna az életben.

Azt hiszem ez az életregény az évem egyik legkülönlegesebb, leginformatívabb olvasmánya lett. Igazán hálás vagyok, hogy Cselenyák Imre megírta, és összefogta ezt a sokszor fájdalommal, nélkülözéssel, szeretetvággyal, és tehetséggel teli életutat. Talán én magam kevés is vagyok ahhoz, hogy megtaláljam a méltó szavakat ehhez az értékeléshez.

Bátran és a legjobb szívvel ajánlom ezt a könyvet, ha meg szeretnéd ismerni nem csupán a költő József Attilát, hanem mindent, ami ugyanúgy ő, de kevesebbet beszélünk róla: az árva, a lelenc, a megtűrt semmirekellő az útját és önmagát kereső, a lázadó, a szerelmet hajszoló, a tiszta szívű ember.

*Hikari