Monos Anett: Szenvedélyes ​hadviselés (Gyűlöllek szeretni 1.)

Nem számít, hányszor ütnek ki minket, csak az számít, hányszor állunk talpra.

Kiadó: Skarlát

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 564

Fülszöveg:
Besztercy Bálint bokszedző, az egyéjszakás, fájdalommentes kapcsolatok híve. És jól érzi magát a bőrében. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra a nyakába nem szakad az edzőterem vezetése, és veszélybe nem kerül a megélhetése. Ezért kényszerű döntést hoz: felad egy hirdetést, hogy lakótársat keres. Ám a lány, aki a hirdetésre jelentkezik, összekuszálja Bálint életét. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.
Petrás Adri egy bántalmazó kapcsolatból menekül Budapest túlfelére, egy olcsó albérlet és a biztonság reményében. A nyolcadik kerületben azonban egykori ellenségével, Bálinttal találja szemben magát. Ismét a táncba menekül, hátha megnyugvásra talál. Pont, ahogy nyolc évvel ezelőtt.
Két ellenség.
Egy közös lakás.
Régen osztálytársak.
Most lakótársak.
Fojtó múlt.
Vágytól terhes jelen.
Mi történik, ha két szenvedélyes, makacs, tűzről pattant ember egy légtérbe kerül? Garantált az apokalipszis.

Már megjelenés óta az ebookomon csücsül ez a könyv, de mivel mostanában újra visszaszoktam a papír alapú olvasásra, szépen meg is felejtkeztem róla. Most azonban sorra került, és meg kell mondjam: igazán szórakoztató napokat töltöttem a szereplőkkel.

Adri menekül. A helyzetből, az életéből, talán egy kicsit önmaga elől is. Sürgősen találnia kell egy helyet, ahol kicsit összeszedheti magát.
Bálint küzd. Az álmaiért, a számára fontos emberekért, az érzelmeivel szemben. Azonban minden harcos elfárad egyszer, és szüksége van arra, hogy  kifújhassa magát.
Kettejüket életútja újra keresztezi egymást, és muszáj tiszta vizet önteniük a pohárba, hacsak a múlt nem mérgezte meg örökké.

Nemrégiben olvastam egy kérdést a neten: ti alapján választjátok ki a következő olvasmányotokat? Nos, én általában rá szoktam bökni egyre, ami cím/címkék alapján megfog, de mostanában kicsit kaotikussá vált a TBR listám, túl sok jónak ígérkező könyvet írtam össze magamnak és kicsit el is vesztem. Azonban Monos Anett regénye felkerült az őszi, "el kéne olvasni" listámra is, és mivel lassan vége ennek az évszaknak, gondoltam illő lenne már végre elővenni.
Nem igazán tudtam mire számítsak, de már az első néhány oldal után vigyorogni kezdtem: ugyanis mind Bálint, mint pedig Adri fejébe beleláthatunk, én pedig bizony I M Á D O M a váltott szemszögből íródott regényeket. 

Azt hittem elsőre, hogy valami romantikus new adult történet lesz, némi gondterhes múlttal, de hamar rájöttem, hogy annál többet fog nyújtani. Olyan komoly témákhoz nyúl az írónő igencsak jó érzékkel, mint például az iskolai bullying, a megfelelési kényszer és az emiatti szorongás, a szegénységből való kitörés. És nem, nem lesz sok(k), hanem pont elég. A múltba való visszatekintésekkel még inkább súlyt kapnak az események, kellettek ehhez ahhoz, hogy érthessük a mostot. A felszín alatt megbúvó ellenségességet, az odaszúrásokat. Kár lenne tagadni: igencsak rögös az-az út, hogy szereplőink egymáshoz találjanak. De igazából drukkoltam nekik, hogy képesek legyenek elásni a csatabárdot.

Adrit igazán érdekes karakternek gondoltam a kezdetektől, még akkor is, ha nem mindig értettem a cselekedetei mögötti okokat, főleg a fiatalabb énjével kapcsolatban. Bár nem újdonság, hogy a gyerekek olykor ok nélkül bántják egymást, nála mégis néha túlzónak éreztem. És hiába volt az anyukája olyan pozícióban, amilyenben, hihetetlen számomra, hogy senki nem mondta neki: elég volt, állj le! Ugyanakkor a huszonéves Adri szépen összeszedte magát, a Barlangban töltött estéiről kifejezetten jó volt olvasni (itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy bevalljam: Tomát én még a főszereplőnél is jobban imádtam! Toma x Vivi folytatást kérek, légyszilégyszi), de szerettem az önvédelmi óráit is.
És ha már önvédelem: Bálint, igazából csak büszke vagyok rád, és ha léteznél, biztosan megölelnélek egyszerűen azért, hogy tudd: megérdemled! Hihetetlen, milyen mélyről indult és hová küzdötte fel magát. Szerettem, hogy szereti a Spartacust, és hogy szívén viseli Dominik sorsát. Azt hiszem, a bántalmazás ismétlődő mintázatának megtöréséhez ez kell: hogy legyen valaki, aki elég bátor ahhoz, hogy azt mondja: én majd máshogy csinálom.

Úgy alakult, hogy igazából lehettem volna akár egy a Barlang vendégei közül is, ha azt nézem, általában éjszakába nyúlóan olvastam, általában hajnal egy előtt nem sikerült letennem a regényt.
Monost Anett újabb bizonyíték arra, hogy a magyar szerzők is tudnak nagyon jót írni, olyan könyveket, amik megérdemlik a figyelmet, megérdemlik, hogy szeressék a történetet.
Én ezt a történetet önmagában is kerek egésznek éreztem, nincs hiányérzetem, de tudjátok mit? Szuper ez a csapat minden hibájával, tökéletlenségével együtt szerethetőek, szóval vevő vagyok a folytatásra.

*Hikari