On Sai: A háború titka (Vágymágusok 4.) {+ Interjú}
Sohasem hittem a gyűlöletben. A szeretetnél nincs nagyobb erő, hegyeket tud elhordani egyetlen emberért.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 440
Fülszöveg:
Lidérc miatt napvilágra került a sereg legfontosabb titka, és ez olyan eseményláncot indít el, amire nincs felkészülve sem ő, sem Rianna. Az ellenség ezt kihasználva csaknem áttör a falon. Rianna nem nyugszik, amíg ki nem deríti, mi a háború igazi oka, mi keseríti el Delont, és miről hallgat olyan mélyen a király.
Vajon elég az igazságos világba vetett hit, ha a helyzet reménytelen? Igaz-e a jóért jót várj ősi elve? Közben a hercegnek meg kell birkóznia azzal, hogy kedvenc gyógyítója
nem éppen az, akinek gondolta, és eddig az orránál fogva vezette őt. Kettejük hol lágy, hol szenvedélyes kapcsolata újabb fordulatot vesz. Ám most már mindez a nyilvánosság előtt zajlik. Nemesi udvarlások, emlékezetes bálok és egy hímzésminta, aminek titka a győzelem kulcsa lehet. Szerelem és az igazság szenvedélyes keresése On Sai várva várt
sorozatzáró kötetében.
Négy évvel ezelőtt a Vágymágusok volt az évem első olvasmánya. Most a befejező kötetet az évem ötvenedik olvasmányának választottam, itt is nagyon köszönöm a kiadónak a recenziós példányt a kötetből!
A folytatás profin ott veszi fel a fonalat, ahol a 3. rész letette: a sereg és Rianna titka napvilágot látott, ugyanakkor háború dúl egy olyan ellenséggel, akiről még mindig nem sokat tudni. Szóval a prioritás elsődleges pontja a maradjunk életben a hogyan az igazán másodlagos. Ha női mágus segítségével, akkor úgy.
Azonban nincs háború áldozatok nélkül; a kérdés már csak az, hogy feladnád-e önmagad a győzelemért?
Azt hiszem, sokak nevében mondhatom: A gyógyítók olyan függővéggel zárult, hogy mindenki a körmét rágta, mikor érkezik a folytatás?! Oké, kaptunk a két kötet közt egy kiegészítő kötetet, amiben sokkal jobban megismerhettük a szereplőket, de na, azért valljuk be, ez csupán tűzoltás volt.
Úgyhogy úgy örültem a megjelenésnek, mintha legalább is karácsony lenne és szinte azonnal bele is vetettem magam a sztoriba. Elöljáróban: az olvasási időm kevesebb, mint két nap volt, szóval gondolhatjátok... és igen, jól gondoljátok! Ez a Vágymágusok kötet talán még a korábbiaknál is zseniálisabb lett. Az a fajta pörgős, akciódús fantasy, ahol nem igazán akarsz semmit csinálni az olvasáson kívül, illetve beéred kevesebb alvással is, mert egyszerűen tudnod kell hogy mi lesz a következő csavar! Naivan azt hittem, hogy On Sai már ennyi év, ennyi elolvasott könyv után nem tud meglepni. Hát igen, mindenki tévedhet... Igen, még négy év Vulkántorokban való kalandozás után is voltak ebben a kötetben olyan fordulatok, hogy csak pislogtam, hogy azta, erre nem számítottam! De egyébként mennyire zseni!
Mondjuk személy szerint azt érzem, hogy az egész sorozat zseni, és most egy pillanatra vonatkoztassunk el, hogy ez egy zárkókötetet értékelő poszt. Csak szeretném megragadni az alkalmat, és kifejezni a köszönetem a szerzőnek azért, hogy ez a fantasztikus ötlet megszületett a fejében, és papírra vetette, mi olvasók pedig drukkolhattunk Riának, szerethettük Lidércet, gondolkodhattunk Delon megfejthetetlen zsenialitásán, kedvelhettük Rast. A sorozat olvasása közben talán egy kicsit mi magunk is mágusok lettünk, akiknek tűzgolyó táncol a tenyerén, akiket megkedvel egy szélszörny és akik nagyon-nagyon aggódnak azért, hogy úristen, most mi lesz.
Volt olyan pillanat olvasás közben, amikor azt éreztem: kész, vége, itt bizony nem lesz happy end. És azok után, hogy mennyi de mennyi nem fordulat van ebben a kicsit több, mint négyszáz oldalban, úgy érzem, ez igenis jogos.
Rianna, az én szeretett, bátor, igazságért kiálló gyopárlányom bizony felnőtt a kötetek alatt. A kezdetektől kedveltem, mert ő tényleg az a hősnő, aki nem vár férfira, hogy megmentse, megmenti ő saját magát. Néha a forrófejűsége sodorja veszélybe, de az igazságérzete erős és megingathatatlan még akkor is, amikor a világ a feje tetejére áll. Néha talán valóban könnyebb lett volna azon az úton járnia, amin mindenki más is, de akkor az már valóban nem az ő útja lett volna. Azt hiszem, az ő bátorsága és bölcsessége olyan tulajdonság, amit mindannyian magunknak akarunk tudni egy kicsit.
Lidérc esetében éreztem éreztem igazán a karakterfejlődést: még mindig egy bajkeverő, még mindig van benne egyfajta személyiségéből adódó pimaszság, de elképesztően felnőtt a helyzethez. Egyszerűen beleáll a feladatba, miközben elképesztően támogató nem csupán Ria de mindenki más számára is. Megbízható herceg és megbízható társ, és ezek miatt talán még jobban szerethető, mint eddig.
Azt hiszem Roan és Delon volt a kedvencem a mellékszereplők közül, de Lirát is igazán érdekes szereplőnek gondoltam, Szívesen olvastam volna néhány oldal erejéig arról, hogy például milyen volt a szigeten sok-sok évig száműzöttként, mert az biztos, hogy érdekes és egészen más szemléletet hoztak magukkal.
Azt mondják, minden jó dolog véget ér egyszer, és tudom én, hogy nem lehet egy sorozatot a végletekig húzni, de... azt is tudom, hogy nagyon hiányozni fog ez a világ, ez a csapat. Azt hiszem, pont ez a sorozat titka, amiért annyira szeretem: a különleges világ, aminek szinte az olvasó is része a szereplők, akikkel együtt lehet gondolkodni, harcolni, remélni.
Így kell fantasy sorozatot írni, egyszerűen zseniális! Olvassatok
Vágymágusokat, nem fogjátok megbánni!
♦♦♦
Bejegyzés EXTRA
- Interjú On Sai-jal -
Hikari: Olvasóként van bennem egyfajta szerethető hiány most, hogy befejeztem az utolsó kötetet. Neked íróként milyen érzés volt befejezni (és elengedni?) ezt a történetet?
On Sai: Van bennem egy öröm, hogy elkészült a sorozat, hiszen ez hatalmas munka volt, és jó érzés az, hogy sikerült. Persze, éppúgy érzem én is a szereplők hiányát, ahogy az olvasók, de ez természetes dolog. A sorozatot különben úgy próbáltam megírni, hogy legyenek benne érdekes apróságok akkor is, ha másodszorra olvassa valaki. Remélem, sokak kedves történetévé válik, amihez jó esős napokon visszanyúlni.
H.: Talán a kiadó oldalán olvastam, hogy eredetileg nem A háború titka lett volna a kötet címe. Sokat gondolkodtál, mire megszületett a cím? Egyébként nehezen engedsz el előre kigondolt dolgokat?
O S.: A címadás könnyen szokott menni, hamar találok a regényekhez vagy novellákhoz illő címet, és a kiadó sem szokott változtatást kérni. Pont ezért érdekesség, hogy más lett a végső kötet címe. Az előre kigondolt dolgokat könnyen elengedem, a rugalmas gondolkozás és a változni tudás képessége szerintem fontos érték íróként.
H.: Ha arra kérlek, állíts össze egy playlistet A háború titkához, milyen zeneszámok kerülnének rá? Van olyan, amit sokat hallgattál írás közben?
O. S.: Igen, mindig vannak zenelistáim. A spotifyon meg lehet hallgatni Vágymágusok néven a mostani kötet számait is.
H.: Több kedvenc jelenetem van a könyvben, az egyik kiemelkedő viszont az, amikor Lidérc visszafogja Riát, hogy ne átkozódjon. Ez számomra valamiért nagyon erős jelenet, igazán megmaradt. Neked van kedvenc jeleneted a regényben, amit kifejezetten szerettél írni?
On Sai.: Az udvarlási jelenteket szerettem nagyon. Az átkozódós jelenet nem volt előre eltervezve, az a múzsa csókolta bele a kötetbe, és én is nagyon szeretem. Szerintem fontos, hogy harag esetén se váljon az ember gyűlölködővé, hiszen önmagának is árt vele. Ez nehéz dolog, hiszen az igazság azt követelné, hogy a másik megfizessen, és ezt letenni hatalmas lelkierőt igényel.
H.: A harmadik kötet kapcsán is feltettem egy hasonló kérdést, de kíváncsi vagyok, változott-e véleményed.
Tegyük fel, hogy megvan hozzá a képességed, hogy gyógyíts, ugyanakkor profi vízmágia használó is vagy. Hogy döntenél: sebesülteket gyógyítanál, vagy harcolnál a társaid mellett? A kettőt együtt nem lehet.
O. S.: Már nem emlékszem, mit mondtam, de szerintem a helyzettől függően reagálnék, és azt tenném, amire a közösségnek jobban szüksége van.
H.: Tekintsünk előre a jövőbe: szerinted mi történt a szereplőkkel? Mit csinál Delon, Ras, vagy éppen Líra? Hogy alakult az életük? A szipolyok szigetével mi történt? Mi van a hójárókkal?
O. S.: Ez egy modernebb fantasy, és a mai korra reflektál, így aztán Rianna és Lidérc is azt teszi, amit minden mai fiatal: keresi önmagát. A szerelmük erős, és azt gondolom, párként egy életre együtt maradnak. Az ő történetük arról szólt, hogy önazonosak legyenek, egy elkoszolódott világot felrázzanak, kiállva azért, amiben hisznek. Mellette pedig megtalálják egymást és a szerelmet. Ezt meg is valósították. Ez a történet 16+ olvasóknak szólt, és tudom, a felnőtt olvasók is szívesen láttak volna őket érdeklő magyarázatokat a hadi, politikai és gazdasági változásokról, de egy-két szóval nem lett volna hiteles ezt lezárnom. Hatalmas nagy változások lesznek és kőkemény harcok, de ez már nem Riáék ügye és felelőssége, Hanem a felnőtt szereplőké.
H.: Direkt nem kérdezem, hogy mi a terved a jövőre, zárásként más érdekel: mit adott neked az elmúlt négy év és a Vágymágusok?
O. S.: Nagyon szórakoztató kalandot, imádtam ezt az okos lányt és mellette a szemtelen hercegét. Írói fejlődésben is sokat jelentett, hiszen életem első E/1-es regényeit írtam, ami izgalmas kihívások elé állított. Figyelnem kellett rá, hogy egy 17 éves lány hangjában írjak, aki apróságokon izgul, akinek még az első vonzalmak hatalmas élményt jelentenek. Az is különös figyelmet és egyensúlyozást igényelt, hogy egy ilyen hatalmas világot egyetlen E/1-es szereplő kulcslyukán keresztül be tudjak mutatni. A több nézőpontkarakteres E/3-ban sokkal könnyebb globális világot építeni. Nagy örültem, hogy mindez sikerül, és fiatal és örökifjú olvasók ilyen sokan velem tartottak. Mesélni jó. Vár minket a következő kaland.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése