Eszes Rita: Egy csepp tűz, egy szikra víz {+ Interjú}

Magamhoz szorítom, mert hirtelen mindketten a végtelen örökkévalóságba kerültünk, és itt semmi sem fontosabb, mint hogy nem vagyok egyedül, hogy van mellettem valaki, aki megért.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 368

Fülszöveg:

1741, Temesi Bánság. A török hódoltság idején elnéptelenedett egykori családi birtokra hazatér Jonas, hogy megkeresse apja elásott kincsét, ami egy életre gazdaggá tenné. A romos kastély azonban nem teljesen néptelen: Jonas kincs helyett egy boszorkánynak mondott öregasszonyt, egy elvadult lányt és egy girhes macskát talál.

Safija nem ember, de a származásáról senkinek sem beszélhet. Egész életében rejtőzködve élt, és csak macska képében tudja elhagyni a birtok területét. Ez a természetbe visszaolvadt táj már az ő birodalma, ahol egyáltalán nem nézi jó szemmel a betolakodókat. A legtöbbjük túl sem éli a vele való találkozást…

De azelőtt még sosem járt itt olyan férfi, aki hosszasan beszélget a lovával, gyengéden nyúl egy félszemű, kóbor macskához is, könnyedén vált a cigány nyelvjárások között, és maga varrja a ruháit. Ráadásul a testén tintával vésett ábrákat visel, mintha rá lenne rajzolva az egész világ, amit Safija sosem láthatott.

Nekik, kettejüknek akár azonos céljaik is lehetnének, de hiába közös a nyelv, ha vannak szavak, amiket nem mernek, és amiket nem szabad kimondani.

És amikor kitör a boszorkánypánik, és a gyökértelenek üldözötté válnak, Jonas rájön, hogy mi az igazi kincs, és talán máris elveszíti, amit még csak meg sem szerzett.

Ha két szív önmagával és egy másikkal is csatába kerül, ott hiába a víz, minden lángba borul…

Amikor az első posztot megláttam Rita közösségi média oldalán, amiben kiderült, hogy Szaffi retellingen dolgozik, megörültem. Amikor felkért előolvasásra, még boldogabb lettem. Olvasás után pedig egyenesen el voltam varázsolva.
És ez az érzés most, újraolvasás után is visszatért!

Jonas azért tér vissza, hogy visszaszerezze a családi birtokot, amiről gyerekkorában már annyi mesét hallott... meg persze a kincsről is, ami elvileg ott van a birtokon.
Azonban hirtelen nyakába szakadó gazdagság helyett csak egy cigányasszonyt, egy felemás szemű leányt és egy girhes teknőctarka macskát talál a Macskássy-kastélyban. 
Mégis marad. A gyerekkori mesék muszáj, hogy igazak legyenek. Viszont mi van akkor, ha valami sokkal értékesebbet talál, mint a fényes érmék?

Nem köntörfalazok: kevesebb, mint harminc  oldal kellett ahhoz, hogy beszippantson a történet, és alig huszonnégy óra, hogy a végére érjek! 

Ezért is szeretem a téli szünetet, mert ilyenkor nyugodtan olvashatok éjszakába nyúlóan, ami Eszes Rita regényt kézbe véve igazából hatalmas előny. Nem tudom, hogy csinálja, de bizony eléri, hogy minden elolvasott könyvével egyre jobban szeressem azt, amit csinál és ahogyan csinálja. Hálás vagyok Rita a kimeríthetetlen ötleteidért, és a szuper történeteidért!

Az Egy csepp tűz, egy szikra víz nem csupán címében különleges, és külcsínében szemet gyönyörködtető: a tartalmára sincsen egyetlen szónyi panaszom se. Szeretem az ehhez hasonló történeteket: amik nem akarnak bármi áron jók (eladhatóak?) lenni, és pont ezért működnek. Mert még a szövegen is érződik, hogy a szerző élvezte az írását, őszinte örömmel szőtte a cselekmény olykor izgalmas, máskor titokzatos szálait, amiben úgy el lehet veszni, mint a mocsárban, ha valaki nem ismeri... Az ilyen történetek érnek el szerintem  igazán az olvasókhoz. És az ilyen történeteket tudom én is a legjobb szívvel ajánlani nektek, és tényleg őszintén azt mondani: hagyd, hogy elvarázsoljon, olvasd!

Imádtam, hogy ugyan a kincs és annak megtalálása az egyik központi kérdés volt, mégis jutott idő és hely másra is: arra, hogy Jonas megismerje a kastélyt, hogy Szafija kezdeti bizalmatlansága szép lassan lecsökkenjen, hogy fontossá váljon a környék és a benne élők is. Olyan szép, és finom egyensúlyt tartott végig az írónő, hogy olvasás közben ugyan tagadhatatlanul szurkol az ember, hogy ugyan, derüljön már fény a dolgokra, de közben meg egyszerűen elmerül abban a különleges atmoszférában, ami a két főszereplő között van. Lápszépe az ő különleges, egyedi világuk, és élveztem velük együtt kalandozni.

Jonas olyan fictional boyfriend lett egyetlen pillanat alatt, hogy csak pislogtam, de igazából annyira mégsem lepett meg, hiszen minden megvan benne, amit keresek a könyves férfi főhősökben: okos, segítőkész, határozott, közben pedig nagyon szerethető és igen, igaz ami igaz: a tetkói is plusz pontok. Imádtam a Cselebivel való kapcsolatát, ahogy azt is, hogy milyen figyelmességgel fordult az első pillanattól mindenkihez. Megadta a teret, ha arra volt szükség, de lehetett rá támaszkodni, ha úgy hozta a szükség. Imádás, de tényleg!

Szafija karaktere talán még Jonas-énál is összetettebb volt. Megértettem a kezdeti bizalmatlanságát, az ellenszenvét, az ember sokmindenre képes lehet a túlélése érdekében. Ugyanakkor az ő karaktere érezhetően sokat is fejlődött. Van egy nagyon erős jelenete a könyv második felében... azt szerintem akárhányszor fogom elolvasni, hatni fog rám! Szafija tényleg lehengerlő, szerettem a fejezeteit, és őt magát is, és Jonasnak igaza volt: valóban minden jót megérdemel az élettől.

Cselebi is hatalmas kedvencem volt, annak ellenére, hogy egy ló (vagy magamat ismerve pont azért :)), és mama padurát is a szívembe zártam. Bárcsak mindenkinek lenne egy ilyen asszony az életemben mint ő, hogyha úgy érzi, túl sokká válik a valóság, az élet, önmaga, akkor legyen valaki azt mondja: minden rendben lesz. Nem a te híbád. Kövesd a szívedet.

Gyerekkorunk legkedvencebb Szaffija igazán különleges főszereplőként tér vissza; egy történetben,  ahol senki nem az, akinek mondja magát, ahol a titkok úgy ölelik körül a szereplőinket, mint kastélyt a láp.

Közben meg az ember a tűzzel játszik. Vagy a szívével. Vagy talán egy kicsit mindkettővel. Fantasztikus, beszippantós regény, ami teljesen elvarázsol. 
Ez az Eszes Rita történet is újraolvasós lesz időről-időre.

♦♦♦

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Eszes Ritával -

Hikari: Új könyved jelent meg, tehát újra itt vagyunk és interjúzunk, köszönöm! <3 A tavalyi könyved szerintem elég nagy sikert aratott, de mikor született meg a fejedben az ötlet, hogy na, akkor most jöjjön egy retelling?

Eszes Rita: Ezt több tényező hozta így össze, igazából másnak ajánlgattam először, még évekkel ezelőtt, hogy jó kis fantasy történet lehetne a meséből. Ő nem csapott le rá, bennem viszont megmaradt. Amikor láttam, hogy 2024-ben nem sok időm lesz írni, naivan azt hittem, egy ilyen újrameséléssel gyorsabban végzek, könnyen megúszom. (Nem így lett, nagyon sok történelmi utánajárásra volt szükség). Egyébként pont a Tükör a felhőkön túlra könyvbemutatóján beszéltem először az ötletről, és akkor a közönség nagyon lázba jött tőle, akkor gondolkodtam el rajta komolyan, hogy oké, ezt tényleg megcsinálom.

H.: És miért pont Szaffi? Te is imádtad gyerekként?

E. R.: Igen, imádtam. A cicát különösen, a kedvenc részletem pedig az volt, hogy Jónás, boszorkányságot feltételezve, végig azt hiszi, hogy a lány és a macska ugyanaz a személy. Valószínűleg emiatt játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne, ha valóban nem csupán névazonosság lenne közöttük.

H.: Őszintén megvallom: utána kellett számolnom, hány könyved jelent már meg. Érezted valaha, hogy kiégtél az írásban, hogy jól jönne egy kis szünet? Ha igen, hogy kezelted?

E. R.: Nem, egyelőre nem, minden másban szeretnék szünetet tartani, hogy az írással jobban utolérjem magam. Ha évi két könyvet tudnék írni, akkor is három évre előre meglenne, hogy mit szeretnék megírni, de egyelőre örülök az évi egy regénynek is. Tekintve, hogy munka mellett írok és mellette menedzselem a közösségi média felületeimet, hogy aztán a könyveim el is jussanak az olvasókhoz, valamint próbálok egy normális egyensúlyt fenntartani mindezek és a családi életem között, az évi két regény egyelőre elérhetetlennek tűnik, de 2025-ben fontos feladatomnak tartom megpróbálni az időm hatékonyabb beosztását.

H.: Emlékszem, talán pont a Tükör kapcsán volt benned egy kis félsz (?), hogy nem-e túl hosszú a cím, megjegyzik-e az olvasóid. Erre jön a mostani regényed, ami valljuk be, még hosszabb. Ezúttal nem gondoltad lerövíteni? Bízol az olvasóid memóriájában? :D (Bár megvallom, szerintem szuper választás lett)

E. R.: Nem bennem volt a félsz, én nagyon ragaszkodtam ehhez a címhez, de voltak kiadói munkatársak, akik féltettek tőle. Szerencsére mostanában népszerűek az ázsiai regények, amik szintén ilyen hosszabb, misztikusabb címekkel szeretnek játszani, így a Tükör a felhőkön túlra címmel sem lett végül semmi gond, sőt. Címben végletes vagyok: az egyszavasakat és a hosszú, különlegeseket szeretem, úgyhogy nagyon reménykedtem, hogy itt sem lesz szükség változtatásra. Ha valaki sosem hallott erről a könyvről és meglátja a boltban, szerintem figyelemfelkeltő ez a cím, ha pedig kifejezetten keresi, akkor úgyis képpel a telefonján megy érdeklődni, nem kell memorizálnia. Viszont mivel ez egy sok rétegű cím egyébként, utána még eljátszhat vele, mi mindent is takar.

H.: Nem csupán álomszép élfestést kapott a regény, de fantasztikus belső illusztrációkat is. Ez tervben volt, vagy menet közben alakult így?

E. R.: Minden menet közben alakult. Azt hiszem, az első az volt, hogy amikor eldőlt, hogy ez a csodálatos borító (Nistor Evelin munkája, ahogy a Tükör a felhőkön túlra borítója is) lesz a fedőlapon, rákérdeztem a kiadóvezetőnél, hogy lehet-e esetleg a könyvben belső kép. Pethőné Hargitai Nikolett is a borítótervezőpályázaton indult, ő egy szabadkézzel rajzolt tervet adott le, amin két kártyalap volt a tűzben, és ez a borító kapta az én oldalamon a legtöbb szavazatot. Bár a tervet nem éreztem a regény végső ruhájának ebben az elrendezésben, maga a munka nagyon tetszett. Kitaláltam, hogy ha a tervező meg tudná rajzolni a két kártyalapot (ami a szereplőket ábrázolja egyébként hátulról) külön-külön, akkor szuper belső illusztrációk lehetnének, méghozzá ott, ahol épp időugrás van a történetben, vagyis az első fejezet után és az utolsó fejezet előtt. A tervező volt olyan kedves és elkészítette nekem az átalakított rajzokat, a kiadóvezető pedig azonnal igent mondott rájuk. Utána értesítettek róla, hogy éldekorált kiadás is készül a regényből, végül pedig, amikor a betördelt verziót elküldték nekem átnézésre a nyomdába kerülés előtt, szembesültem a fejezetek elején lévő kis rajzokkal, a szikramacskákkal, ami már a kiadói munkatársak munkája és meglepetés volt nekem.

H.: A történet ugyan nyáron játszódik, de szerinted hogy nézne ki Lápszépe tavasszal, ősszel vagy esetleg télen?

E. R.: Csodálatosan, és ezt már a szemfülesek láthatták is nálam, illetve 2025-ben is meg fogom mutatni, ugyanis a mocsárvidéket a tatai Fényes-tanösvényről és a mögötte elterülő lápvidékről mintáztam, ahová gyakorta járok kutyát sétáltatni. Sok a gólya, a hód és a teknős is, vannak rókák és őzek, de most minden fagyott. Kristályvidék az egész. Ahogy jön a napsütés és minden kizöldül, rengeteg a színes pillangó és gyík. 

H.: Játsszunk egyet: mondj nekem egy-egy zeneszámot, ami passzol a karakterekhez! Kérek szépen dalt Jonasnak, Szafijának, mama padurának, sőt, Cselebinek is. 

E. R.: Safija dala Wyndreth Berginsdottirtól a Savage Daughter, amit egyébként rengetegen énekelnek, nekem talán Ekaterina Shelehova előadásában a kedvencem. Jonas dala Sam Tinnesztől a Play With Fire lenne. Mama padura dala Olivia Rodrigo Can’t Catch Me Now-ja. Cselebi dala pedig Woodkidtől a Run Boy Run, valamennyire persze a szövege miatt is, de főleg, mert rengeteg vágtázós (és border collie-s) videót is láttam ezzel a háttérrel. Igen, tudom, furcsa, hogy egy magyar történethez csupa angol nyelvű dalt választottam, de ezek másztak a fülembe Instagramon keresztül, miközben írtam a történetet, és azon gondolkodtam, hogy majd mit tegyek ki a szereplőkről.

H.: Ha már karakterek: imádtam a váltott szemszöget! Te melyikőjüket szeretted jobban írni? Szafija vagy Jonas hangját találtad meg könnyebben, vagy esetleg mindkettőjük esetén volt, ami kihívást jelentett?

E.: Talán Jonast szerettem jobban írni egy picivel, az biztos, hogy az ő hangját, a viccelődéseit gyorsan megtaláltam az elején. Viszont nehéz volt, hogy ne csússzak bele abba a nagyon hangsúlyos karakterbe, aki a Szaffi mesében szerepel, mert én azért egy felnőtt férfit akartam írni, nem egy fiút. Safija keményebb dió volt, szerintem a naivitása ellenére is komorabb karakter. Vele viszont nagyon élveztem, hogy kívülről szemlélheti az embereket és adott esetben ítélkezhet is felettük.

H.: Spoilermentesen csak: neked van kifejezetten kedvenc jeleneted a történetben?

E. R.: Amikor Safija és Jonas táncolnak egymással. Szerintem az egy fontos pillanat a kapcsolatukban, ugyanakkor még minden olyan nyugodt és játékos a későbbiekhez képest. És spoilermentesen azt mondhatom még, hogy a 40. fejezet vége. Ott sírtam, mikor megírtam. 

H.: Most megpihensz egy kicsit, elengeded Szafija varázslatos történetét, vagy már motoszkál a fejedben egy újabb történet?

E. R.: Az a helyzet, hogy ez a regény olyan későn készült el (nyáron adtam le a kiadónak), hogy volt bennem egy kis stressz, egyáltalán megjelenhet-e még abban az évben. Ugye a lektorok még elbírálják, a szerkesztés is pár hét, és rengeteg a megjelenés, szóval a nyomdába beférni sem feltétlenül egyszerű. Izgultam, na, a nyári szabadságolások miatt is lassabban mentek a dolgok. Persze végül minden profin működött, lehet, hogy feleslegesen aggódtam, minden esetre nekem sokkal kényelmesebb volt, amikor a Tükör a felhőkön túlrát már tavasszal leadtam, és minden olyan pikk-pakk történt vele, hogy karácsony helyett már a szeptemberi Könyvfesztiválra meg is jelent. Jó érzés lenne, ha megint úgy elkészülnék, hogy válogatni lehessen a megjelenési időpontok között, szóval már elkezdtem írni a következő regényt. Ez egy történelmi, sárkány-alakváltós fantasy, milyenségében leginkább ezért a Tükörhöz tudnám hasonlítani. Remélem, nagyon fogják szeretni az olvasók, mert én igazán jól szórakozom munka közben! 

Köszönöm ezt a szuper interjút, 

kívánom, legyen olyan 2025. számodra 

amilyet szeretnél.

*Hikari