Rezeda Réka: Bábmester (Tüske és gyopár 1.) { + Interjú}

Micsoda lehetetlen ostobaság! 

Zseniális ötlet, sustorogja egy másik,vakmerő hang a fejemben.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 376

Fülszöveg:

Sivriel Thornrage nem emlékszik a szülei arcára. Gyilkosuk, Merzen vonásai viszont a mai napig kísértik. Sivriel számára holttá dermedt az idő, és csak akkor lelhet újra magára, ha végez Merzen herceggel. Tíz éven át dédelgette magában a gyűlöletet, és most a napkirály halála végre alkalmat teremt, hogy az udvarba utazzon, és bosszút álljon.

Csakhogy a királyi palotában Sivriel halálos cselszövések hálójába gabalyodik. Ha el akarja pusztítani Merzent, kénytelen szövetségre lépni Bastiennel, a vonzó, de arrogáns herceggel. Bastien azonban titkon a maga hálóját szövi…

Ki a valódi ellenség? Mi az, amiért érdemes harcolni?

Vajon örökre a gyűlölet marad a lány egyetlen igaz szerelme?

Sivriel útját ármány és árulás kíséri. Ha nem vigyáz, mindent elveszít, amiért küzdött…

Oké, szóval én vagyok az-az ember, aki általában nem ítél borító alapján. És vannak azok az esetek, amikor a kivétel bizony erősíti a szabályt: itt bizony a borító miatt vettem meg a könyvet.

Viszont bármennyire elvarázsolt, hónapokat ült a polcomon. Nos, ilyen hibát ti ne kövessetek el! 

Arziáliában a mágiahasználat tiltott, és Merzen, a zsarnoki uralkodó, könyörtelenül üldözi a hozzá hasonló varázshasználókat.  Sivriel szüleit a szeme láttára ölték meg, és azóta a lány csak egy valamit akar: bosszút. Azonban az udvari intrikák és hatalmi játszmák közepette találkozik Bastien herceggel, akivel a kapcsolata minden, csak nem egyszerű.

Valóban érdemes feláldozni a boldogságot a bosszúért? És ki irányítja a szálakat a háttérből? Sivriel vajon tényleg kézben tartja a dolgokat, vagy csupán bábu egy olyan játszmában, amiből semmit nem ért?

Ahogy elkezdtem olvasni, két dolog azonnal világos lett: 1) az írónő nem kerülgeti a forró kását, úgy belecsaptunk a középébe, hogy csak pislogtam.

2) annyi szereplőt mozgat, és annyi szereplő mozgatja a szálakat, hogy csak pislogtam.

Igen, én elég sokat pislogtam az elején, mert Rezeda Réka egyszerűen ZSENI! Olyan komplex mágiarendszert alkotott meg, olyan komplex uralkodói- és hatalmi háttérrel, hogy én teljesen le vagyok nyűgözve és el vagyok varázsolva. 

Tudjátok, amikor az embernek nem a fantasy az elsődleges műfaj amit szívesen olvas, majd a kezébe kerül egy ilyen regény... na, akkor azt érzi, hogy több fantasyt kell olvasnia, mert itt a példa, vannak közte különlegesen szuper történetek.
Ahogy bátran olvassunk hazai, magyar szerzőktől is, elvégre ilyen íróink vannak, mint Réka. Aki elsőkönyves, ennek ellenére totálisan berántott az általa teremtett különleges világba.

Komolyan, annyira filmszerű volt az egész regény, hogy szinte láttam magam előtt a jeleneteket itt jegyezném meg halkan, hogy irigykedem a testérzetek profi használata kapcsán), együtt izgultam, dühöngtem, olykor aggódtam a hősnővel. Ott voltam a temetőben, az Óvházban, éreztem, ahogy beleremeg a karom a kardpárbaj nehézségeibe, ahogy a gyűlölet fekete forrósága szép lassan elemészt. És tudjátok mit? Én személy szerint imádtam, hogy ennyire benne tudok lenni a történetben! Hisz nem ezért olvasunk? Hogy kicsit elszakadjunk a valóságtól, hogy néhány napra valaki más bőrébe bújhassunk? Ezt pedig a Bábmester fenomenálisan hozza!

Még akkor is, ha néha azt éreztem, Sirviel ismétli magát újra és újra. És ez egy kicsit idegesített már a vége felé. Közben meg egy elképesztően erős főhősnő, ami úgy kell az irodalomba, mint egy falat kenyér. Ő aztán nem várja, hogy megmentsék, nem tűri, hogy dróton rángassák, és bizony-bizony, nem hullik bele a férfi főhősbe az első tíz oldalon csak azért, mert annak szép a szeme.

Oké, Bastien mondjuk nem csak a szép szeme van. Ez a pasi zseniális! és na valljuk be: azért egy (gyönyörű) rohadék :D Tegyél le róla, nem fogod kitalálni az inditékait. Meg se próbáld megjósolni a következő lépését. Legyen akármennyire is reménytelen a helyzet, ő aztán mindig ki fog találni valamit, amitől elhagyod az állad.

Merzent inkább hagyjuk is... nem mondok róla semmit, mert szépet nem lehet.

Kócost viszont nagyon szerettem, de újra fogom olvasni a könyv végét, mert akkor most mi is történt vele? Illetve Lucienre és Amelie-re is nagyon kíváncsi leszek, mindkettőjük igazán érdekes karakternek tűnnek.

Reménykedtem benne, hogy tetszeni fog, de arra nem számítottam, hogy ennyire tetszeni fog. Egy olyan világba kalauzol el minket, ahol senki nem az, akinek látszik, ahol minden szó homokká porladó hamis arany, és ahol egyedül önmagadban bízhatsz.
Ha egy nem mindennapi fantasyt olvasnál, ne keresd tovább, megtaláltad! Engedd, hogy behálózzon!

♦♦♦

Bejegyzés EXTRA 

- Interjú Rezeda Rékával -

Hikari: Kicsoda Rezeda Réka? Hogy mutatkoznál be, ha csak 3 mondatban tehetnéd?

Rezeda Réka: 1989-es évjáratú jogász vagyok, szakfordító és notórius álmodozó. Napközben egy legaltech cégnél dolgozom, az este a kisfiamé és a férjemé, és a lopott időkben jöhetnek az idegen világokról szóló, lázas álmok.

H.: Mesélj kérlek egy kicsit a történet keletkezéséről. Honnan jött az alapötlet? Az Aranymosás pályázat adta a motivációt, vagy a történet a fiókban várt a megfelelő pillanatra?

R.: Miután elolvastam Holly Black A kegyetlen herceg sorozatát, nagyon hiányzott az érzelmi élmény, amit nyújtott. Hogy pótoljam ezt az űrt, olyan regényt kerestem, ami A kegyetlen herceg karakterek közötti dinamikáját ötvözi a Trónok harca intrikáival. Nem találtam ilyet, ezért megírtam én.

Az Aranymosás előzménye, hogy körülbelül tíz éve beküldtem egy regényt erre a pályázatra, de még az előszűrésen sem ment át. Nem csoda, hiszen akkor még nem is hallottam írástechnikáról, sőt, fel sem merült bennem, hogy az írást tanulni is lehet. A kudarc eléggé földhöz vert, és megfogadtam, hogy egyszer meg fogom nyerni az Aranymosást. Írtam egy másik regényt, de éreztem, hogy nem lett elég jó, nem fogja megütni a Aranymosás szintjét. Ekkor ébredtem rá, hogy csak tanulással fogok tudni fejlődni. Jelentkeztem egy írókurzusra, majd utána még sok másikra. A Bábmestert célzottan a Könyvmolyképző Kiadó vörös pöttyös sorozatába írtam (ahogyan A kegyetlen herceg is ebben a könyvcsaládban jelent meg), azzal a céllal, hogy majd beküldjem az Aranymosásra – amit végül meg is nyert.

H.: Elképesztően komplex háttérvilága és mágiarendszere van. Jól gondolom, hogy az írást komoly vázlatolás előzte meg? Hogy zajlik nálad a munkafolyamat "előkészítése?"

R.: : Nem, én nem vagyok tervezős író. Illetve ez nem teljesen igaz, mert tervezek valamennyit, viszont ezeknek a terveknek csupán a töredéke valósul meg olyan formában, ahogy eredetileg elképzeltem. :D Methodological pantser vagyok, ez egy elég káoszos írói módszer, aminek a lényege, hogy tervezek, írok, majd átírok, szerkesztek, újratervezek, megint írok, megint átírok, és így tovább. És mindezt egyszerre. Azt általában tudom, hogy mi a történet nyitása és zárása, tehát megvan A és megvan Z, az pedig, hogy hogyan jut el a karakter egyikből a másikba, menet közben derül ki. Írás közben általában két-három jelenetet látok előre fejben.

H.: Milyen érzés volt, amikor először a kezedbe foghattad a kész, fizikai példányt? 

R.: Katartikus. A tizedik Aranymosás, amit a Bábmester megnyert, egyben az utolsó ilyen pályázat is volt, ami gazdasági okok miatt borzasztóan elhúzódott. 2022 márciusában adtam le a kéziratot, és 2023 októberében, tizenkilenc hónappal később érkezett a válasz a Könyvmolyképző vezetőjétől, hogy szeretné megjelentetni. 2023 februárjában a kiadó felfüggesztette a pályázatot a gazdasági válság könyvpiacra gyakorolt hatásai miatt, és kérdéses volt, hogy fognak-e egyáltalán eredményt hirdetni. Rengeteg szorongással járt ez az időszak, és felszabadító volt először a kezemben tartani a fizikai példányt a nyomdában.

H.: Mennyire jött adta magát a cím? Egyébként sokat szoktál ezen agyalni, vagy könnyen jön?

R: Változó, mikor mennyire jön könnyen a cím. Általában akkor adok címet egy regénynek, ha már befejeztem az első draftot, addig a szöveg valami indokolatlan munkacím alatt fut (a Bábmester esetében ez „court politics”, azaz „udvari intrikák” volt, így kis betűvel). Ha már az egész szöveget látom egyben, csak akkor vagyok képes ilyen tömören megragadni a történet esszenciáját. A Bábmesternél az is cél volt, hogy a címmel reprodukálni tudjam azt a kettősséget, ami az ihlető A kegyetlen herceg címének is a sajátja. Holly Blacknek ebben a regényében több herceg is kegyetlen, és az összes kegyetlenebb, mint az, akire a cím utal. A Bábmesterben az olvasók többsége olvasás közben egy karaktert azonosít címszereplőként, de a történet végén ez a kép árnyalódik. 

H.: Ha egyetlen dalt kellene mondanod, ami szerinted tökéletetesen visszaadja a regény hangulatát, melyik lenne az?

R.: Nem tudok egyetlen dalt mondani, mert különböző hangulatú dalok passzolnak a különböző jelenetekhez. Viszont Frank Wildhorn Rudolf című musicaljének Master of the Strings (magyarul: A mester és a gróf) című dala színházban előadva úgy néz ki, hogy az antagonista egy emelvényen áll, és dróton rángatja a bécsi udvarnépet, vagyis a tánckart. Kamaszkoromban óriási hatást gyakorolt rám ez a musical, és azt hiszem, tudat alatt nagyban inspirálta a Bábmestert ez a dal.

H.: Szerinted mitől válik jó hősnővé egy hősnő, illetve Sirielnek ezt sikerült valóra váltani?

R.: Nem tudok általános érvényű igazságot mondani, mert mindenki más típusú hőssel tud azonosulni. Én azokat a hősöket szeretem, akik nem fekete-fehérek. A tökéletes és a velejéig romlott karakterek is untatnak, viszont rajongok a morálisan szürke szereplőkért, és elsősorban azokért, akik fejlődnek, tanulnak a hibáikból. Egy főszereplő esetében ez egy vékony határvonal, hiszen végig őt követjük. Ha túl pozitív a személyisége, akkor nem tud hová fejlődni, ha pedig túl sok a jellemében a negatív vonás, akkor az olvasók nem tudnak azonosulni vele. Sivriellel olyan főhősnőt akartam írni, aki egy elnyomó világban is független, erős nő tud maradni, ugyanakkor messze nem tökéletes, gyakran helytelen döntéseket hoz, de tanul belőlük. Azt gondolom, hogy ez sikerült.

H.: A karakterek közül: kivel házasodnál össze, kivel lépnél szövetségre, és kit ölnél meg? Miért?

R.: Házasság:

Egyikükkel sem házasodnék! :D Bastient két perc alatt megfojtanám, mert bár az intelligenciája vonzó, nem lehet benne megbízni. Arról nem beszélve, hogy túl öreg vagyok hozzá. Ha nagyon-nagyon muszáj választani valakit, akkor Luciennel házasodnék össze. Ő elég pozitív karakter, és ilyenből nem sok akad a könyvben. Szereplőként talán kevésbé érdekes, mint a morálisan szürke társai, de a való életben a bizalom az első.

Szövetség:

Sivriellel lépnék szövetségre. Nem mindig bír az érzelmeivel, amiből kifolyólag csinál butaságokat, viszont a végsőkig védi azokat, akik hűek hozzá.

Gyilkosság:

Hát nem az a könyv üzenete, hogy a gyilkolás nem megoldás? :D Azért Fairtree-t szívesen megölném. Merzenre szükség van a valeri fenyegetés miatt, de Fairtree-re nem, és ő egy igazi rohadék.

H.: A második kötetben Bastien POV karakterré lép elő. Itt nem gondolkodtál váltott szemszögű íráson?

R.: Meg sem fordult a fejemben, hogy nem lesz váltott szemszög. *mosoly* Sivriel és Bastien is kapott nézőpontot.

H.: Adhatsz valami információmorzsát a folytatásról? Mondjuk az első mondatot? 

R: Naná, sőt, már közzé is tettem a második rész szerkesztetlen prológusát! >> Itt << elolvashatja, aki szeretné.

Köszönöm a fantasztikus interjút, és alig várom a folytatást!

*Hikari