Közös értékelés ~ Huntley Fitzpatrick: A legesélyesebb srác (Életem a szomszédban 2.)

Az emberek felváltva erősítik egymást. Együtt többen vagyunk, mint a gondok száma.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 496

Fülszöveg:

Meglepetésért és szerelmi szikrákért nem kell a szomszédba menni az Életem a szomszédban romantikus folytatásában. Vagy mégis?

Tim Mason volt a legesélyesebb srác:

> egy májátültetésre.

> arra, hogy bekötött szemmel is megtalálja a minibárt.

> arra, hogy autójával egy háznak ütközzön.

Alice Garrett volt a legesélyesebb lány:

> nos, arra, hogy tuti ne randizzon öccse zűrös barátjával.

Tim részéről nem lenne bölcs dolog beleesni Alice-be. Alice-szel annál ijesztőbb nem is történhetne, mint hogy belezúg Timbe. De Tim nem a bölcs döntéseiről híres, Alice pedig kezdi gyanítani, hogy nem mindig a „bölcs” döntések a helyesek. Amikor ők ketten egymásba szeretnek, a szikrából erdőtűz lesz.

Aztán Timet utolérik vad múltjának következményei, és megdöbben. Olyan helyzetben találja magát, ami nem az, aminek tűnik, és amire sohasem gondolt volna… bár talán kellett volna.

Alice pedig ott ragad a kereszttűzben.

Huntley Fitzpatrickkal a kapcsolatom 2016-ban kezdődött az Életem a szomszédban című regényével, ami egyébként nagyon szeretek a mai napig, időről-időre újraolvasós is. Akkor azt írtam a bejegyzés végére, hogy remélem, Tim és Alice története is kiadásra kerül.

Ez tavaly megtörtént, mégis sokáig kerülgettem a könyvet, aztán végül írtam Juditnak, hogy van-e kedve közösen olvasni? (Így volt egy plusz motivációm, hogy most már tényleg elolvassam). Rábólintott, úgyhogy ez most egy különleges, közös értékelés lesz. Ha az ő véleménye szerkesztőként jobban érdekel, görgess a poszt aljára.

Tim Mason, egy problémás múltú fiú, aki alkoholproblémákkal küzdött, új életet próbál kezdeni, miután kiköltözik barátja, Jase Garrett családjának garázs fölötti lakásába. Alice Garrett, Jase nővére, aki a családja gondjait viseli a vállán, eleinte próbálja távol tartani magát Timtől. Azonban a köztük kialakuló vonzalom mindkettőjük életét felforgatja.

Szóval a helyzet a következő: napok óta ülök ezen a blogbejegyzésen, és vakarom a fejemet, hogy mégis mit kellene írnom. Szépítsek-e? De ahogy felmerül bennem a kérdés, rájövök, hogy az nem én lennék. Szóval bevállalom, hogy kevés kattintásszám lesz ezen a poszton, ahogy azt is, hogy nem sokan fogják osztani a véleményem (vagy esetleg mégis és akkor meglepődöm :)).

Igazából, ha nem Judittal olvastam volna, és nem kellett volna egy kihívás teljesítéséhez is, szinte biztos, hogy néhány fejezet után félreteszem. Mert nekem ez a könyv csalódás lett, mintha nem is Huntley Fitzpatrick írta volna. Én pedig nagyon nem szeretek olyan szerzőben csalódni, akinek a korábbi könyve(i)t szerettem.
Aztán aludtam rá egyet, és végül nem adtam fel, elvégre az esélyt minden könyv megérdemli. Csak tudjátok, az volt a baj, hogy nem lett jobb fejezetről-fejezetre.

Semmiképp nem szeretnék nektek spoilerezni, de akkor is elmondom, hogy tele van ez a történet ki nem használt lehetőségekkel. És tele van rakva mondacsinált konfliktusokkal. Megpróbálja működtetni azt, ami nem működik. Miközben hagyja elveszni azt, ami igazán a sava-borsát adhatná a regénynek.

És nem csak a cselekménnyel, meg a valódi konfliktus (hiányával) vannak problémáim, hanem a szereplőkkel is.

Timet kedveltem a korábbi kötetben, itt viszont annyira kisfiús lett, hogy csak néztem. Egyszerűen karakteridegenné vált attól a felelősségtől, amit az írónő a vállára pakolt. Felnőtt hozzá, mert igazából nem volt más választása, de... sokkal hihetőbb lett volna az ő fejlődését másik, a problémái irányába elvinni. De neem. Ráadásul akkor sem kért segítséget, amikor evidens és sokkal hihetőbb lett volna. Nem, nem király, ha egy főszereplő mindent egyedül megold, olyat is, ami nincs előkészítve/megalapozva.

Alice-szel is furcsa volt a kapcsolatom. Oké, helytállt, anya helyett anya volt a gyerekek számára, de ebben ő igazából el is veszett. És a romantika Timmel... nem, nem és nem akart működni. Csomószor úgy kezelte, mintha az öccse lenne, nem a love intrestje. Mondtam már, hogy nem működöttt?

Feltűnnek a régi szereplők, például Jase vagy Sam, de belőlük meg nem kapunk annyit, hogy javítsanak a regényen. 

Tudjátok, azt érzem, hogy de jó, hogy ennek vége van. Ez a történet a ki nem használt lehetőségek története. A túl sok dráma története. A nem hihető konfliktus története.
Elolvastam, de igazából nem történt volna semmi akkor sem, ha örökké a végeláthatatlan TBR listám egy tétele marad.

Most pedig jöjjön a másik oldal, íme a Romantikus Rágcsáló oldal Juditjának véleménye a regényről szerkesztőként.

Amennyire szerettem az első részt (Életem a szomszédban), sajnos annyira nem jött be a folytatás. Több szempontból is lehet értékelni, elemezni a könyvet, én most hármat emelnék ki, amik különösen szúrták a szememet, és íróknak is segíthet abban, mire érdemes mindenképpen figyelni a saját történeteknél.

1. Tim a garázslakásban
Az, hogy főhősünk kénytelen bizonyos okokból elhagyni a szülői házat – és ebben az apjának kiemelt szerepe van –, teljesen érthető volt számomra. Az, hogy Jase siet a segítségére, akivel az első részben különösen jó barátságba lettek, és bátran ki is jelenthető, hogy jó hatással volt rá a fiú, ugyancsak érthető. Azt viszont kevésbé éreztem reálisnak, hogy a problémákkal és nehézségekkel küzdő Garrettékhez költözik Tim, mindössze Jase engedélyével, a többiek csak lazán tudomásul veszik. Alice-nek komoly tervei voltak (saját élettérre vágyott, így Joel után be akart költözni), és ő az egyetlen aki ki is fejezi nemtetszését, mindenki más viszont csak vállat von, hogy rendben van. Emellett Tim sokszor úgy viselkedik Garrettéknél, mint a távoli rokon, akinek megengedünk mindent. Ebben a szituációban jobban örültem volna, ha a szerző elmélyíti Tim helyzetének súlyosságát (lakhatási probléma) és Garrették nehéz helyzetét (gyerekfelügyelet, anya korlátozottan elérhető, a nagytestvérek részlegesen elfoglaltak), és ezzel kezd el komolyabban építkezni. Részlegesen itt-ott felbukkantak ilyen jelenetek/próbálkozások a történetben, de nem éreztem, hogy eléggé ki vannak használva.

2. Alice és Tim nem létező romantikus konfliktusa
A történet elején több ellentét is feszül Tim és Alice között: a lány dolgozik, jövőt tervez, a fiú sodródik; a lány egészségügyben dolgozik, ezért számára evidens ilyen értelemben is törődni másokkal, a fiú a függőségeivel küzd; a lány nem biztos abban, hogy számára egy is srác való, a bizalma is gyenge, a fiú viszont egyre jobban kötődik hozzá, egyre erősebben érzi iránta a bizalmat. Nagyon jó alapok, hogy egymásba fonódjanak, és kialakuljon a karakterek között egy erős romantikus konfliktus, ami aztán megoldásra várna, viszont hamar „eltérül” a történet, és csak „köröket futunk”. Ha fel is villan egy kisebb konfliktus (pl. Tim cigizik, Alice leszokást javasol), hamar feloldódik (Alice tapaszt vesz, Tim pedig szépen megköszöni, és felteszi). Problem solved. Kár, hogy én érvekre és ellenérvekre, és legfőképp POV karakterhez méltó személyes megéléseket, érzelmeket vártam volna.
Pont ezek miatt a szerző nem győzött meg, hogy ez a páros egymásnak való, és hogy a kapcsolatuk tartós lesz.

3. Apaság kérdése
Az, hogy váratlanul kiderül, valamelyik szereplőnek gyereke van, és ez akár a kialakulóban lévő szerelem útjába is állhat, számos romantikus történetben fellelhető toposz, ami van, hogy időnként átkúszik klisébe, leginkább a felhasználás módja miatt. Itt is ezt éreztem. Amikor úgy tűnt, végre alakul valami Tim és Alice között, HF elővette az atombombát, a kicsi Calvint és Hestert, hogy éket verjen a karakterek közé. Remek fordulatnak is nevezhetnénk, viszont inkább erőltetett érzésünk lehet. Észrevételem szerint ezt gyakran akkor használják, ha meg akarják mutatni a férfikarakter ilyen irányú fejlődését is – vagy legalább lehetőséget adni rá –, viszont jelen helyzetben ez elvitte a fókuszt a Tim és Alice között feszülő ellentétekről (amikből talán pont ezért nem lett valódi romantikus konfliktus?). A végső csavar csak megerősít minket ebben.

(A három pont egyébként finoman össze is kapcsolódik.)

Összességében azt gondolom, hogy HF olvasmányosan ír, megtalálja a korcsoportot megszólítani képes témákat, karakterei hibáikkal együtt is szerethetőek. Az Életem a szomszédban viszont mérföldekkel egyedibb lett, így inkább azt ajánlom kikapcsolódásképpen, Tim és Alice történetét pedig akkor, ha kritikus szemmel szeretnénk vizsgálni egy YA regényt.

A végére valami pozitívat is írnék: Tim karaktere szerintem rendkívül összetett lett, és általa számos, YA-ban gyakori témát (pl. drogok és függőség, apa-fiú kapcsolat, baráti kör védőhálójának szükségessége stb.) be lehetett mutatni. :)

Köszönöm K.A.Hikarinak, hogy együtt olvashattunk! A legesélyesebb srác nagyon tanulságos volt.