Hallgassunk zenét olvasás mellé (Zene projecthét #2)



Sziasztok!
Újabb projecthetet talált ki a Never let me go bloggere, Virág.
Ezúttal a zene köré épül a következő egy hét, mi pedig voltunk olyan ”őrültek”, hogy örömmel vetettük bele magunkat a kihívásba.
Tehát október 1-8. között egy szuper csapattal hozunk különböző bejegyzéseket, amik valamilyen módon a zenéhez köthetőek.
Ezeknek a bloggereknek a nevét a bejegyzés végén találjátok.
És akkor most vágjunk bele.




Általában zenét szoktam hallgatni olvasás mellé, és volt már olyan eset, amikor kifejezetten passzoló számot találtam egy könyvhöz, amiben egyébként szó se esett az adott zenéről.
Vagy a másik eset, amikor – bár ez a ritkább szerintem – de alapból készül a könyvhöz egy lejátszási lista.
Most ilyen könyv & zene párokat gyűjtöttem össze, ha tudtok még, akkor várom kommentben.

Becca Fitzpatrick: Csitt csitt sorozat
A négy kötetből álló VP fantasy sorozat egy bukott angyal és egy ember szerelmét veszi alaptémának. Igen, durván lerágott csont, de akkor is van benne valami, ami miatt szeretem annyira, hogy már kétszer elolvastam mind a négy részt. *őrült*


K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet - Just breathe
Az első olyan regény volt, amit a borítója miatt akartam elolvasni, ugyanis ismerősöm tervezte, és a KMK még szavazást is kiírt rá.
Úgy döntöttem, ha már „beleszólok” a borítóba, akkor a történetet és érdemes lenne elolvasnom. Nem csalódtam, Kacey azóta is egyike a kedvenc hősnőimnek.


Jessica Sorensen: Callie & Kayden és a megváltás
Igazából ez esetben a zene volt meg, ahhoz párosítottam a könyvet. Ez a regény a sorozat második kötete, de ehhez jobban illik a zene.
Egyébként így, hogy előszedtem a könyvet, rájöttem, hogy nem ártana újraolvasnom mindkét kötetet.


Papp Dóra: Tükörlelkek 1.
Talán ez az egyetlen olyan magyar, gimnazistákról szóló történet, amit azután vettem meg, hogy előtte már kétszer elolvastam, és így, hogy saját könyv volt, még jobban élveztem olvasni.
Dóra készített ugyan lejátszási listát, de csak a kedvencem mutatom meg:



Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek – escape the fate picture
A könyvet nem is tudom hányszor olvastam már. Legalább ötször biztos. A zenét véletlenül találtam, de amikor megértettem a szövegét, tudtam, hogy tökéletesen passzol a könyvhöz.


A többi projecthetezőt az első bejegyzésben, az-az ITT találjátok

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.