Stephanie Perkins (szerk.): Ajándékba adlak

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 472
Fülszöveg:
Az Ajándékba adlak néhol torokszorító, máshol humoros történetei hagyományos ünnepeket örökítenek meg, de korántsem hagyományos szereplőkkel és helyzetekkel.
David Levithan, többek között az Egy másik nap világhírű szerzője, egy eszeveszett karácsonyról ír, amelyben egy srác Mikulásnak öltözve próbálja meglepni barátja kishúgát. A félreértések és bonyodalmak elkerülhetetlenek, de mit szól majd a család, ha kiderül, hogy a Mikulás idén valójában szerelmet vallani jött?
Gayle Forman, aki az Itt voltam című regénnyel szerzett több millió rajongót, Sophie és Russell világába enged bepillantást, ahol a kívülállás erény is lehet, és egy apró csoda akár szerelmet is hozhat az iskola falai közé.
Noel súlyosan allergiás a diófélékre, Mags majdnem a biztos halálból hozza vissza. Minden évben együtt ünneplik a szilvesztert, de vajon van-e a más a barátságon túl is a számukra? Rainbow Rowell, az Eleanor és Park és a Fangirl népszerű írója négy varázsos éjszaka történetét meséli el.



Két éve is szemeztem már ezzel a könyvvel, de olyan népszerű, főleg így karácsony előtt/után, hogy sosincs bent a könyvtárban.
De erre valók a könyvmoly barátnők, akik bíznak bennem annyira, hogy odaadják nekem a saját példányukat. Örök hálám érte, AniTiger.

A kötetben tizenkét karácsonyi-romantikus történet található, tizenkét különböző szerzőtől. Olyan híres és kedvelt írók örvendeztették meg az olvasókat novellákkal, mint Stephanie Perkins, Rainbow Rowelll vagy Gayle Forman.

Egyébként ezért is szeretek antológiát olvasni: a kedvenc szerzőim stílusai még mindig magával ragadnak, és elvarázsolnak, azok a nevek, pedig ismeretlenek számomra, most kicsi ismertebbé váltak; stílust, szókincset, lehet meg és felismerni egy-egy novellával.

Bár őszintén bevallom, nem mindegyik írást tudtam megkedvelni. A 12 történetből kettőnek nekikezdtem, de aztán nem jutottam a végére, egy pedig nem tudott igazán megfogni, két bekezdés után átlapoztam. Direkt nem mondom melyik ez a három írás, mert lehet, hogy másnap éppen az fog tetszeni, és senki kedvét nem szeretném direkt elvenni.
Legalább most már tudom, és látom, hogy ki az a szerző, aki egyáltalán nem fekszik, és akikkel az ismerkedést azt hiszem nem is fogom erőltetni. Van ilyen.

Szerencsére többségben vannak azok az írások, amik valamiért tetszettek, megfogtak. Csak néhányat emelnék ki, a teljesség igénye nélkül.

Igazán emlékezetes novella volt Matt de la Pena: Angyalok a hóban című írása. Komolyan, te mit tennél, ha az ismerősöd megkérne, hogy vigyázz a macskájára, de olyan hóvihar tombol kint, hogy a lakás fogja leszel, és az egyetlen színfoltot a napokban a szomszéd lány jelenti, aki rendszeres meglátogat, hogy letusoljon nálad?
Szívmelengető történet volt, és nagyon tetszett, hogy novellán belül is kisebb egységekre volt bontva az írás.
Néhány kedvenc idézet a novellából:
„Kiváló szeretnél lenni valamiben, amit kedvelsz, vagy csak közepes valamiben, amit imádsz?”

"Azt mondják, az állatok megérzik, ha valaki ramatyul van lelkileg – sokkal előbb, mint maga az ember."

Jenny Hann: A Sarkcsillagon megtalálsz című írása volt a másik kedvencem. Vajon milyen élete lehet az embernek az elfek között? Képes lesz akármikor beilleszkedni, vagy örökké kívülálló marad?
Bevallom őszintén, néha összeszorult a szívem Natty tipródását olvasva. Ismerem az érzést, amikor vagy valahol, de mégse tartozol sehová, ahogy azt is, milyen vágyni valamire, ami nem lehet a miénk.
Ez volt az egyik olyan történet a kötetben, amit még szívesen olvastam volna tovább.
Ebből az írásból ez volt nálam a nagyon-kedvenc idézet:
„Kétféle gyerek létezik. Az, amelyik hisz, és az, amelyik nem. Évről évre úgy tűnik, egyre kevesebben hisznek. Papa szerint nem könnyű egy gyereknek azt mondani, hogy higgyen valami olyasmiben, amit nem láthat; azt mondta, az a saját varázslatunk. Szerinte, ha benned van a varázslat, az életed árán is meg kell védened, és soha nem szabad elengedned, mert ha egyszer elvész, örökre elveszett.”

Még egy írást szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, ez pedig nem más, mint Gayle Forman: Mi a franc volt ez, Sophie Roth? című novellája.
Ha egyetlen írást kellene ajánlanom bárkinek a kötetből, tuti ez lenne az (egyik). Sophie és Russel kapcsolata igazán különleges; élvezet volt olvasni valamiről, ami nem megszokott: én legalább is még nem olvastam karácsonyi történetet egy feketével és egy négerrel a főszerepben.
Az írónő felhívja arra a figyelmet, hogy merjünk mások, merjünk önmagunk lenni, még akkor is, ha így kilógunk a megszokott sablontömegből.
Néhány elgondolkodtató, Forman-es stílusú idézet
„Nem hiszem, hogy létezik kicsi csoda.”

"Nem lehet meg nem történté tenni valaki elvesztését."

"Íme, a műfánk, olyan hagyományos díszekkel, mint a pattogatott kukorica és a karácsonyi cukorka. És mindenhol látni fogod a flittereket, amik nem tudom pontosan, mit jelentenek, és azt, hogy a Mikulás léghajója ősrégi alufóliából van. És ha mélyet lélegzel, még érezni a fenyőt idéző illatosítót. Üdvözöllek ott, ahol a karácsony is rosszul lesz."

Azért kezdtem el olvasni, mert olyan szerzők novellája (is) szerepel a kötetben, akiket kedvelek. Meg azért, hogy egy kicsit karácsonyi hangulatba kerüljek, még ha utólag is.
Nem vagyok teljesen elégedett, mert nem éreztem, az összes írásnál azt a „hu, de jó” érzést, de nem mondanám azt sem, hogy csalódtam.
Nem tetszett nekem se mindig minden.
Annyi viszont biztos, hogy bátran merem ajánlani, hiszen a tizenkét különböző szerző, tizenkét története mind más és más. Van köztük tanító, kicsit keserédes, és ünnepi boldogságot árasztó is.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál olyat a könyvben, ami tetszeni fog neki.

*Hikari