Papp Dóra Fénytörés (Helena-trilógia 1.) {+Interjú}


„A saját életedet csakis te irányítod, te hozod meg a döntéseket. Nincs sors. Te írod az életed forgatókönyvét.”

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 480
Fülszöveg:
A ​tizennyolc éves Helena egy szörnyeteggel osztozik az életén – árván, magányosan járja Oregon állam vidékét, tehetetlen áldozatok után kutatva. Ám az nem szerepelt a tervei közt, hogy egy súlyos baleset után titokzatos helyen ébred: három testvér otthonába kerül, ahonnét nem szabadul egykönnyen. Hisz ezen a különös helyen a lányt csapdába ejtő szörny napról napra csendesedik. Helena végre önmaga lehet. Meg kell tanulnia bízni, ha újra akarja kezdeni az életét a furcsa Raven-családban.
Jennifer, a legidősebb testvér elismert orvos, aki gyanakvásával sakkban tartja az elvadult lányt. Jet, a tizenöt éves könyvmoly kíváncsisággal és barátsággal közelít felé. És ott van Jeremy, az idősebb fiú, aki jóvá akarja tenni a balesetet és aki naiv vonzalmat érez a lány iránt. Helena előtt varázslatos, ismeretlen világ tárul fel, ahogy egyre közelebb kerül a fiúhoz: évszázadokra visszanyúló, furcsa titkok kerülnek a felszínre. Ám hiába a szerelem, amit Helena életében először érez igaznak, a veszélyes titkok kettészakíthatják a családot. És mindeközben a mélyre temetett szörny csak a megfelelő pillanatra vár…



Papp Dóra romantikus-realisztikus történeteit kifejezetten kedvelem, de valamiért az új regényétől tartottam egy kicsit, magam se tudom, hogy miért. Aztán úgy gondoltam, ha már egyébként is önkéntes karanténba vonultam, akár kaphatna is esélyt. Itt is nagyon köszönöm a Ciceró kiadónak a recenziós példányt.

Helena titkolózik. Mások, és önmaga előtt is, mert nincs más választása. Azonban amikor egy véletlen baleset miatt Jeremy és testvérei házába kerül, minden megváltozik. Átértékelődik.
Lehet, végre lesz valaki aki a benne lévő rengeteg kérdésre válaszokkal tud szolgálni.
Azonban vannak kérdések, amiket jobb nem feltenni, válaszokat, amiket jobb nem kimondani, és erre hamarosan ő is rájön. A kérdés már csak az, mit kezd vele.

 Épp befejeztem az Egy birodalom végzetét, és erősen gondolkodtam, mi is legyen a következő olvasmányom, úgyhogy fogtam és belekezdtem a Helena trilógia első részébe, úgyis régen olvastam már magyar szerzőtől. Hiányzott, na. És hiányzott az is, hogy befejezve interjút készítsek. Úgyhogy elkezdtem olvasni.
Egyébként a könyvet évekkel korábban ajánlotta egy ismerősöm, neki még az előző kiadás van meg, és akkor nagyon bólogattam, hogy oké, majd add kölcsön légyszi, nem lett semmi belőle. Úgyhogy nagyon kíváncsian álltam neki olvasni.

Egy idő után azonban elfogott a bizonytalanság: az írónő korábbi könyvei általában már beszippantottak az elején, itt azonban ezt nem éreztem. Kicsit meg is ijedtem, hogy talán ezzel a fantasy műfajban írt történettel nem leszünk barátok. 

Aztán körülbelül a könyv felénél eljött az áttörés és onnantól faltam az oldalakat. Annyira, hogy valamikor hajnali fél kettő környékén erővel kellett félretennem a könyvet, miközben azzal győzködtem magam, hogy aludnom is muszáj. Önkéntes karanténba vonultam, szóval ez nem igaz.
Az a nagy harci helyzet, hogy elismerem: Papp Dóra ugyanolyan letehetetlenül ír romantikus-fantasy könyvet, mint romantikus-realistát. Megérdemli ezt a kijelentést, lévén félig-meddig lemondtam az alvásról a történet javára.

Helenát az elején nem igazán tudtam hová tenni, aztán szép lassan a helyére kerültek a kirakós darabjai. Ahogy ő megismerte saját magát, az olvasóban is tisztult a kép vele kapcsolatban. A vele kapcsolatos véleményem folyamatosan változott, de örülök, hogy folyamatosan fejlődött, még akkor is, amikor szinte már idegesítően túlparázta/túlgondolta a helyzetet. Bár ahogy haladt a történet, egyre kevesebbszer volt ilyen, hála és köszönet ezért. Sok minden a helyére került Helenával kapcsolatban ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy fog ő még meglepetést/galibát okozni a folytatás(ok)ban.
Jeremyt nagyon megkedveltem. Jó fej ez a srác, és végre-végre nem az a tipikus „könyves álompasi”, aki totál és teljesen tökéletes. Vannak hibái, nem is kevés, mégis emiatt annyira tudtam szeretni. És olykor sajnálni is. Szívesen kiteleportáltam volna a könyvből, hogy megöleljem és megnyugtassam. Annyi de annyi lehetőség van ebben a karakterben.

Jet a másik kedvencem volt, nagyon-nagyon fej-fej mellett haladt a bátyjával. Ha néhány évvel idősebb lett volna, én esküszöm, inkább őt tudtam volna elképzelni Helena mellett. Egyszerűen édes volt, ahogy zavarba jött, ahogy megcsillogtatta a tudását, ahogy egyre jobban kinyílt.  Erősen kampányolok neki valami önálló novelláért, de már azzal is megelégszem, ha a többi kötetben is legalább ennyit szerepel majd.
Akivel nagyon sokáig nem tudtam mit kezdeni, az a harmadik testvér, Jennifer. Egyszerűen unszimpatikus volt, és a végéig az is maradt, bár látok lehetőséget a fejlődésére.
A mellékszereplők is kedvelhetőek voltak, nálam Roger és Angela vitt mindent. Előbbi a stílusával (élőben valószínű falra másznék egy olyan embertől, aki mézescsupromnak hív, itt viszont jól szórakoztam rajta), utóbbi meg azzal a mérhetetlen nyugalommal és bizalommal, ami volt neki.

Ha ennyit számít a tapasztalat, és az újraírás, le a kalappal. Az elején amilyen döcögősen indult a könyvvel a kapcsolatom, a végére annyira lenyűgözött .Ebben a helyzetben, amikor senki nem tud semmit és minden bizonytalan, rettentő jól esett néhány órára kikapcsolni, kiszakadni a valóságból és Helenával együtt keresni a válaszokat, majd elfogadni őket.
Ha bírod a romantikus fantasy könyveket teli titkokkal, ezt neked olvasnod kell! Mondjuk kint a kertben, csakhogy közel legyél az anyatermészethez. De ha van kandallód, még jobb.
Újraolvasós lesz, a folytatást pedig nagyon várom.

***

Bejegyzés EXTRA
- Interjú Papp Dórával -



Hikari: Hogy jött az ötlet, hogy átírd a történetet?

Papp Dóra: Évek óta gondolkoztam már rajta, és nem tudtam tovább elhallgattatni azt az apró hangot a fejemben, hogy Helena megérdemel egy új esélyt. Hallgattam a megérzésre, szóval Helena újjászületett.

H.: Mit gondolsz, azok, akik olvasták a korábbi kiadást, ezt is elolvassák majd? Kaptál ilyen visszajelzéseket olvasóktól?

P. D.: Remélem, hogy elolvassák, mert egy csomó extra jelenetet találnak benne, és a kedvenc karaktereik még közelebb kerülhetnek a szívükhöz. (Legyünk őszinték, ezalatt Jeremyt és Jetet értem.)

H.: Mi a különbség a korábbi illetve eközött a kötet között? Mit változtattál? Vannak megegyező jelenetek?

P. D.Vannak megegyező jelenetek, ezeket inkább feszesebbé tettem. Sokat húztam ki a kéziratból és sok új jelenet kerül bele. Valamelyik jelenetet kibontottam, ami a korábbi verzióban csak egy bekezdésnyi leírásként szerepelt. Alapvetően úgy érzem, sikerült dinamikusabbá tenni a regényt. Nem is beszélve arról, hogy a karaktereket is hitelesebbé akartam faragni, kissé átgyúrtam a személyiségüket. Leginkább Helenán változtattam, és nagyon jót tett neki, hogy átgondoltam a személyisége alapjait.

H.: Hogy zajlott az át/újraírás folyamata?

P. D.: Egyszer csak nekikezdtem. Nagyjából a felénél jöttem rá, hogy teljesen új karaktert adok a regénynek, szinte új könyvet írok, ezért elkezdtem elölről az egészet. Így meg is találtam a hiányzó láncszemet, ami végig zavart. Többlépcsős folyamat volt, de imádtam írni.

H.: A borító szemet gyönyörködtető. Mennyire van benne a te elképzelésed?

P. D.: A borító ismét Szabó Vince munkája. Úgy csináltuk, mint a Tükörlelkek és a Bolyongó esetében: volt egy-két támpont, javaslat, motívum, amit megadtam neki, és szokásához híven olyan csodát művelt, amit ha hatszor születek, se tudnék előre elképzelni. Mindig meglep valami szépségessel.

H.: Milyen érzés volt realisztikus történetek után fantasy történetet írni?

P. D.: Hiányzott. Mindkettőt szeretem.

H.: A fejezetek elején lévő zenéket mi alapján választottad?

P. D.: Itt máshogy oldottam meg a zenéket, mint a magyar ifjúsági regényeimnél. A Fénytörésben minden fejezethez tartozik egy-egy dal, ami az adott fejezet hangulatához, tartalmához passzol. Ez alapján választottam ki a dalokat.

H.: Gondoltál arra, hogy nem csak Helena, de Jeremy nézőpontját is belevidd a történetbe?

P. D.: Nem, végig Helena a főhős, az ő változásait és küzdelmeit követjük végig. Ezekben természetesen Jeremynek nagy szerepe van. Élvezetes kísérlet volt egy érzékeny, művészlelkű fiút összepárosítani egy negatív helyzetű, nyers, néha bunkó lánnyal. Jeremy mutatja meg Helenának, hogy nem gyengeség megélni az érzelmeinket, ami izgalmas felfedezőút a lány számára.

H.: A Raven családnak és Helenának is komplett eredettörténetet adtál. Ezek teljesen fikciók, vagy van valóságalapjuk?

P. D.: Úgy voltam vele, ha már fantasyt írok, szeretnék történelmi tényekből kiindulni, ezért nyúltam vissza egy-egy konkrét középkori vagy még korábbi eseményhez. Szeretem, amikor nehezen elkülöníthető a történelem és a fantázia világa.

H.: Gyógyító, Ráolvasó vagy Látó lennél szívesen?

P. D.: Látó.

H.: Melyik természeti erőt uralnád szívesen, és miért azt?

P. D.: Ez sokszor eszembe jut, és sosem tudok dönteni a víz és a föld között. Alapvetően melankolikus és flegmatikus személyiségkeverék vagyok az elemző agyam miatt, ami sosem tud leállni. Ezért lyukadok ki mindig ennél a két őselemnél.

H.: Gőzerővel a folytatáson dolgozol. Elárulhatsz róla valamit?

P. D. Magamat is megleptem azzal, hogy milyen mértékben dolgozom át. Sokkal jobban, mint az első részt. Szerintem nagyon jót tesz neki, egyelőre elégedett vagyok vele.



Nagyon szépen köszönöm az újabb interjút!
*Hikari

Ebben a kategóriában

5 megjegyzés