Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár (Cseresznyepiros nyár 1.)
Kiadó: Maxim
KIadás éve: 2014
Oldalszám: 460
Fülszöveg:
"Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?"
Egy könyv, ami végre levetkőzi az eddig megszokott sémákat, és nem ámerikai bestseller. Komolyan, nekem felüdülés volt ez a más helyszín, ami valahogy a hangulatra is hatással volt, én legalább is úgy éreztem.
Mivel Németországot nagyon szeretem, tudtam, hogy elolvasom a regényt. (Már a BT keretein belül is játszottam érte, ami nagy szó, mert ilyet bizony nem szoktam. Bár nem nyertem, de ez mellékes.) Ugyan nem lett egy útikalauz Berlinhez, de mégis imádtam olvasni.
Az alaptörténet, mint a regény maga, közelsem nevezhető megszokottnak: Emely legjobb barátnője Alexa - aki később csak Alex-ként van említve - ugyanabban a városban folytatja a tanulmányait, ahol a lány is él, tehát Németország fővárosában.
A történet azzal kezdődik, hogy a duracell leányzó beköltözik..csakhogy albérlet helyett, a bátyja Elyas lakásába.
Mikor erre főhősnőnk rájön, robban benne egy kész atombomba. Amikor pedig hét év után újra azokba a jól ismert türkizzöld szemekbe pillant, a világháború készülődik érzelmek terén...egészen addig, amíg rájön, hogy a srác nem ismeri meg.
Onnantól már csak meg akarja folytani a fiút. Majd' 460 oldalon keresztül.
Bár nem lepődtem meg a hirtelen pártforduláson, hiszen Emely érzéket táplál(t), és ezzel a momentummal azoknak a fele menten öngyilkos lett. Ennek ellenére kifejezetten kedveltem a lányt. Jókat mosolyogtam az Elyassal kapcsolatos érzésein/gondolatain, és határozottan sok szinonímát sorakoztatott fel az "idióta" melléknévre. Az pedig, hogy imádta a könyveket, és az irodalomtudomány volt a főszakja, külön pirospont. A shoppingolásról alkotott véleményét pedig egy életre megjegyeztem magamnak.
Ellentétben vele Elyas már az első perctől húzza hősnőnk ideigeit. Ezen ketten szórakoznak nagyon jól: a srác és az olvasók. Emely közelsem gondolja olyan mókásnak a fűzési kísérleteket.
Bár ha belegondolok: ha egy édes félmosolyú türkizzöld szemű srác igyekezne behálózni, már csak azért is mutatnám az elérhetetlent, hogy lássam, mennyire gondolja komolyan. A történet szerint pedig uraságunk nagyon is céltudas(an akarja az ágyában tudni Emelyt) A zárójelest részt vallja a hősnőnk. Hősnőnek viszont lovag dukál...
Ami számára a világhálón érkezik, egy titokzatos Luca nevű srác (!) személyében. Luca olyan mint a cukor: édes, de nem ragacsos, figyelmes, vicces, intelligens. Pontosan az ellentéte Elyasnak.
Ezzel pedig gyönyörűen belekerültünk egy szerelmi háromszögbe.
Vajon kit szerencsésebb választani? Valakit, akivel nincs közös múltja az embernek, és tele van lehetőséggel, vagy a második esély jár mindenkinek?
Amikor olvastam, ez folyamatosan ott motoszkált a fejemben...egészen addig, amíg meg nem jelent egy nagyon édesenergiabomba-mellékszereplő: bizony Alex.
Szívessen elviselnék egy ilyen benemállaszája barátnőt, az biztos. Érezhető volt, hogy fontos számára Emely, mindig ott volt számára, még akkor is, amikor beütött a rózsaszín köd. Szegény lány, valahogy mindig két szék között volt: Luca is érdekelte, viszont Elyas csak a bátyja...Igazából hiába tűnt néha tenyébemászónak, csak igyekezett azon, hogy mindenki nyerjen az egész helyzettel. :)
A történetet a szereplők tették különlegessé, és a cselekmény eszméletlen aranyossá.
Imádtam, ahogy Emely és Elyas húzza egymást, élveztem Luca figyelmes leveleit, jót mosolyogtam Alex buzgóságán.
Tulajdonképpen most, hogy másodszor ('15.09. eleje) olvastam, észrevettem apróbb hibákat, mint Emely felesleges puffogása, de az csak egy kis ideig billegtette meg az elhatározásomat, hogy tulajdonképpen nagyon is szeretem ezt a történetet.
Ameddig pedig ezt meg nem tudom kaparintani, ajánlom a Cseresznyepiros nyarat olyan könyvmolyoknak, akik szeretnek olvasni szerelemről, barátságról, bizalomról, döntésekről, második esélyről...nem fogjátok megbánni.
KIadás éve: 2014
Oldalszám: 460
Fülszöveg:
"Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?"
Egy könyv, ami végre levetkőzi az eddig megszokott sémákat, és nem ámerikai bestseller. Komolyan, nekem felüdülés volt ez a más helyszín, ami valahogy a hangulatra is hatással volt, én legalább is úgy éreztem.
Mivel Németországot nagyon szeretem, tudtam, hogy elolvasom a regényt. (
Az alaptörténet, mint a regény maga, közelsem nevezhető megszokottnak: Emely legjobb barátnője Alexa - aki később csak Alex-ként van említve - ugyanabban a városban folytatja a tanulmányait, ahol a lány is él, tehát Németország fővárosában.
A történet azzal kezdődik, hogy a duracell leányzó beköltözik..csakhogy albérlet helyett, a bátyja Elyas lakásába.
Mikor erre főhősnőnk rájön, robban benne egy kész atombomba. Amikor pedig hét év után újra azokba a jól ismert türkizzöld szemekbe pillant, a világháború készülődik érzelmek terén...egészen addig, amíg rájön, hogy a srác nem ismeri meg.
Onnantól már csak meg akarja folytani a fiút. Majd' 460 oldalon keresztül.
Bár nem lepődtem meg a hirtelen pártforduláson, hiszen Emely érzéket táplál(t), és ezzel a momentummal azoknak a fele menten öngyilkos lett. Ennek ellenére kifejezetten kedveltem a lányt. Jókat mosolyogtam az Elyassal kapcsolatos érzésein/gondolatain, és határozottan sok szinonímát sorakoztatott fel az "idióta" melléknévre. Az pedig, hogy imádta a könyveket, és az irodalomtudomány volt a főszakja, külön pirospont. A shoppingolásról alkotott véleményét pedig egy életre megjegyeztem magamnak.Ellentétben vele Elyas már az első perctől húzza hősnőnk ideigeit. Ezen ketten szórakoznak nagyon jól: a srác és az olvasók. Emely közelsem gondolja olyan mókásnak a fűzési kísérleteket.
Bár ha belegondolok: ha egy édes félmosolyú türkizzöld szemű srác igyekezne behálózni, már csak azért is mutatnám az elérhetetlent, hogy lássam, mennyire gondolja komolyan. A történet szerint pedig uraságunk nagyon is céltudas(an akarja az ágyában tudni Emelyt) A zárójelest részt vallja a hősnőnk. Hősnőnek viszont lovag dukál...
Ami számára a világhálón érkezik, egy titokzatos Luca nevű srác (!) személyében. Luca olyan mint a cukor: édes, de nem ragacsos, figyelmes, vicces, intelligens. Pontosan az ellentéte Elyasnak.
Ezzel pedig gyönyörűen belekerültünk egy szerelmi háromszögbe.
Vajon kit szerencsésebb választani? Valakit, akivel nincs közös múltja az embernek, és tele van lehetőséggel, vagy a második esély jár mindenkinek?
Szívessen elviselnék egy ilyen benemállaszája barátnőt, az biztos. Érezhető volt, hogy fontos számára Emely, mindig ott volt számára, még akkor is, amikor beütött a rózsaszín köd. Szegény lány, valahogy mindig két szék között volt: Luca is érdekelte, viszont Elyas csak a bátyja...Igazából hiába tűnt néha tenyébemászónak, csak igyekezett azon, hogy mindenki nyerjen az egész helyzettel. :)
A történetet a szereplők tették különlegessé, és a cselekmény eszméletlen aranyossá.
Imádtam, ahogy Emely és Elyas húzza egymást, élveztem Luca figyelmes leveleit, jót mosolyogtam Alex buzgóságán.
Tulajdonképpen most, hogy másodszor ('15.09. eleje) olvastam, észrevettem apróbb hibákat, mint Emely felesleges puffogása, de az csak egy kis ideig billegtette meg az elhatározásomat, hogy tulajdonképpen nagyon is szeretem ezt a történetet.
Egyébként a cselekményben nem kell számítani semmi mostanában oly megszokott "megerőszakoltáköngyilkosh
Mert bizony, olyan is van, aminek nagyon örülök,
ugyan is a könyvnek nagyon nagyon gyilkos függővége van. És ez most nem
vicc. Komolyan, úgy éreztem, hogy biztos, hiba történt, kihagytak
oldalakat, vagy bármi, de így nem lehet vége. Szóval remélem siet a
következő rész, mert olvasni akarom. Ameddig pedig ezt meg nem tudom kaparintani, ajánlom a Cseresznyepiros nyarat olyan könyvmolyoknak, akik szeretnek olvasni szerelemről, barátságról, bizalomról, döntésekről, második esélyről...nem fogjátok megbánni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése