Boldog karácsonyt!
K.A.Hikari: Egy árva karácsonya
Karácsony....Mindenkinek a szeretet az összetartozás ünnepe. Ám vajon egy árvaházban élő kislánynak is ugyan ezt jelenti?
Kis novellám főszereplője egy Charlotte nevű 12 éves kislány. Sosem volt családja, mióta az eszét tudja az árvaházban élte napjait. Sosem kereste kortársai társaságát, magának való, visszahúzódó volt a kezdetektől fogva. Nem bízott senkiben...Mert nem tudott bízni....Azért volt, mert tudta a múltját. Tudta, hogy a szüleinek nem volt rá szüksége, ezért hagyták egy mózeskosárban az ajtó előtt. Char, - ahogy becézni szokták - szép kislány volt. Egyenes szőke haja palásként takarta be hátát, tengerkék szeme értelmet sugárzott, fehér bőre és vékony alakja miatt olyan volt, mint egy porcelánbaba. És nem csak ez tette széppé. Ha valaki olyan szerencsés volt, hogy hallhatta énekelni, nem gondolta volna, hogy a visszahúzódó és rideg kislány és az aki énekel, igazából egy és ugyanaz. Hangja meleg volt, szeretettel teli. Feltöltötte az embert, ha hallgathatta. De ez nem történt meg túl sokszor. A kislány mindig ügyelt arra, hogyha énekel, akkor ne hallhassa senki. Nem akarta, hogy valaki megszeresse. Félt, hogyha az illetőt adoptálják és elhagyja, ismét magányos lesz. Azt pedig nem tudná feldolgozni...
Ám 1999. december 24-e nem csak azt jelentette, hogy Karácsony van. Char élete is fordulóponthoz ért...
Azon a késő délutánon kifejezetten zord idő volt, az égen lévő szürke felhőkből, fehér hópelyhek hulltak alá. Char a kis emeleti szobájából kísérte figyelemmel a kinti tájat.
Gondolataiból az árvaház vezetője, Maria-néni hangja ébresztette fel, aki az előtérbe hívatta.
Elvette kezét az ablakról és engedelmesen lement az előbb említett helyiségbe. Maria-néni idős, de mégis tekintélyes alakját már messziről látta. És ha szemei nem csaltak
egy másik személy is volt mellette, aki jóval kisebbnek látszott a felnőtt nő mellett. Char megszaporázta lépteit, kíváncsi volt az új jövevényre. Mikor odaért a bejárati ajtó elé, egy vele egykorú fiút látott, akinek arcát nem tudta szemügyre venni, a fején lévő kalap annyira
beárnyékolta.
- Charlotte, - szólt Maria néni a lányhoz - ő itt Peter, aki ezentúl szintén az árvaház lakója lesz. Kérlek, menjetek a konyhába és készíts neki egy forró kakaót, hogy felmelegedjen. - a kislány bólintott, aztán megvárta, még az igazgató a fiúhoz intézi szavait. - Peter, kérlek, vedd le a cipőd. - A fiú szótlanul engedelmeskedett. Ekkor Char megfogta az új lakú másik kezét. Megijedt mennyire hideg. Mária nénire pillantott, aki csak egy apró biccentéssel engedte el a két gyermeket. Char szapora léptekkel indult el a konyhába, nyomában a fiúval. Mikor beértek a helyiségbe, rajtuk kívül senki sem volt ott. Az összes gyerek a társalgóban díszítette a karácsonyfát. Char leültette Petert a konyhaasztalnál lévő székre, majd szótlanul elment megcsinálni a kakaót. Amíg a tej melegedett Charlotte gondolatai folyamatosan cikáztak. Amikor a mikró halk pityegéssel jelezte, hogy a bögrében lévő folyadék megmelegedett, a kislány kivette a bögrét, majd kakaóport rakott a fehér folyadékba, ami a kevergetésnek
köszönhetően meleg barma színt vett fel. Odavitte az asztalhoz, majd letette a fiú elé.
- Nem kell! - szólalt meg Peter az ideérkezése óta először, majd felvetette a fejét és kihívóan
a lányra nézett. - Nem kell! - ismételte meg.
- Na, ide figyelj! - szólt a lány, és megőrizte hidegvérét. - Át vagy fagyva... Szükséged
van meleg italra. - Nem értette, miért viseli ennyire szívén a fiú sorsát. Hisz csak most
érkezett. Ráadásul nagyon pimasz! - Kérlek, idd meg! - tette hozzá még számára is meglepő kedvességgel a hangjában. Ez használt. A fiú megfogta a bögrét majd kortyonként
elfogyasztotta és Char látta, hogy a meleg ital mennyire jól esik a fiúnak. Mikor megitta, a lány ismét megszólalt. - Remek! Tudsz te engedelmes is lenni. - halvány mosoly futott át
arcán, amit Peter is észrevett.
- Te pedig tudsz mosolyogni. – Peter-nek is felfelé görbült a szája sarka. Char arcát halvány pír öntötte el, a burkolt dicséret hallatán.
- Valóban...- csak ennyit mondott. - De most gyere. Mindjárt fél hat. Hamarosan ünnepelünk
a társalgóban felállított fenyő körül. De azelőtt még szereznünk kell neked valami megfelelő
ruhát. - azzal felállt az asztaltól és a fiúval együtt elindult a közös ruhásszekrényhez. Pár perc alatt találtak a fiúra megfelelő zakót és nadrágot. Char ezután a saját szobája felé ment Peter-rel.
- Megvársz az ajtó előtt! - a fiú bólintott, Char pedig eltűnt a szobájában. A ruhásszekrénye legaljáról kotorta elő ünnepi ruháját, egy hosszú vörös bársonyruhát, amire rózsákat hímzett a készítője, nyakrészére pedig dísz gyanánt 3 fekete gombot varrtak. Ujja végén és a szoknya legalján fekete csipke volt. Elvileg a ruhához illő főkötő is járt, viszont Char azt nem szívesen hordta, ám most mégis felvette. Utolsó simításként a fekete kicsit kopogós cipőt vette fel, majd távozott a szobájából. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, nem kerülte el a figyelmét a fiú elismerő pillantása, de úgy tett, mintha nem vette volna észre.
- Menjünk, különben a végén még elkésünk. - mondta a lány, Peter pedig egyetértett vele, így szaporán követte a bársonyruhás ifjú hölgyet. Mire leértek a közös társalgóba, a karácsonyfa már teljes pompában állt a szoba közepén, körülötte az árvaház lakóival. A két gyermek is beállt a körbe.
- Akkor most következzen az ajándékozás. - szólt Mária néni, amikor befejeződött
a "Mennyből az angyal." Az összes gyermek a fához lépett, hogy megnézzék, ebben az évben mi rejtőzik a dobozokban. Mikor mindenki megkapta az ajándékát, ki-ki, babát, versenyautót,építőjátékot,
- Mi az Charlotte? - hajolt le hozzá az asszony.
- Tetszik tudni, hogy Peter csak ma érkezett, ezért nem kapott ajándékot és én azt gondoltam, hogy....- suttogta a kislány a gondolatát a nő fülébe. Mikor befejezte,hangosabban megkérdezte: - Meg tetszik engedni? Ugye meg tetszik?
- Persze Charlotte. Gyere velem. - azzal megfogta a kislány kezét, majd vele együtt a karácsonyfához sétált. - Egy kis figyelmet kérnék! - tapsolt kettőt az asszony, mire a gyerekek elszakadtak a játékaiktól és a felnőttre néztek. - Gondolom, már észrevettétek, hogy új gyerek költözött be az árvaházba. Mivel ma érkezett, sajnálatos módon nem tudtunk neki ajándékot venni. De Charlotte úgy gondolta, hogy ő se maradjon ajándék nélkül, így megajándékozza őt. Egy olyan ajándékkal, ami a szívnek, a léleknek szól. Charlotte, tiéd szó. - a kislány bólintott, majd a barátjára nézett, aki már felállt a székről és közelebb jött.
Char, vett egy mély levegőt. Jól tudta, hogy olyat tesz, amit azelőtt soha. DE most csak Peter boldogsága volt számára fontos, semmi más. Vett egy mély levegőt, majd belekezdett
a "Szép Karácsony" című dalba. Meleg hangja az egész szobát betöltötte, társai csendben
figyelték előadását. Mikor bejezte, kinyitotta szemét, majd a fiúhoz intézte szavait.
- Ez volt az én ajándékom Neked, Peter. Noha nem sok, és nem is maradandó, de azért remélem tetszett. - a fiú szótlanul hozzá lépett, majd a lány legnagyobb megdöbbenésére megölelte, majd így szólt:
- Ez sokkal nagyobb ajándék, mint amit valaha pénzért kaphatok, Char. Ezt az ajándékot örökre meg tudom őrizni a szívemben. Ha egyszer különválunk, a hangod mindig ott lesz az emlékezetemben, ezért a legnagyobb ajándék. Köszönöm Charlotte! - hangja nagyon halk volt, a lány alig hallotta. Egyszer csak valami nedveset érzett meg a nyakán. Peter sírt. De a lány tudta, hogy ezek a boldogság könnyei. Azoknak az érzelmeknek a könnyei, amiket Peter nem tud szavakkal elmondani, és amiket az ő hangja hozott felszínre. Karjai körbefonták a fiú hátát, és mielőtt rájött volna, már az ő arcát is könnyek mosták.
Karácsony...Nem kell, hogy drága ajándékok legyenek a fa alatt egy olyan napon, mely szeretet és az összetartozás ünnepe...Élj családban vagy egy árvaházban az ünnep fénye mindenhol ugyan olyan. És ez az, amire Charlotte rájött azon a Karácsonyon...Hogy ez az ünnep mindenkinek ugyanazt jelenti!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése