Fák jú Tanár Úr!

 Német cím:
Fack ju Göhte
Műfaj:
vígjáték
Hossz:
119 perc
Kiadás éve:
2013
IMDB:
8,5/10
A volt bűnöző, Zeki Müller barátnője elrejtette a férfi által ellopott pénzt, és valaki pont a szajré fölé húzott fel egy iskolát. Zekinek ebben a helyzetben nincs más választása, kénytelen helyettes tanárnak kiadni magát a Goethe Középiskolában, és ezáltal újabb problémával gazdagítja a német oktatási rendszert: minden idők legőrültebb pedagógusával. Éjszakánként titokban próbálja kiásni a pénzt, napközben pedig drasztikus, bár hatékony módszerekkel igyekszik megnevelni a 10/b rakoncátlan diákjait. Ugyan pedáns kolléganője, Lisi Schnabelstedt  elítéli a férfi radikális pedagógiai fogásait, azon kapja magát, hogy beleszeret, sőt még segít is neki előásni valamit, ami jóval többet ér a pénznél - Zeki erkölcsi integritását.
Kicsit megdöbbentem azon, hogy német rendezésű film, nem is igazán tudtam mit kezdeni ezzel az információval. Annyit tudtam csupán, hogy a németeknek elég egyedi, kissé talán szarkasztikus a humoruk van, és talán éppen ezért fogalmazódott meg bennem a kérdés: hogy lesz ebből jó vígjáték?
Tudni kell, hogy ezelőtt sikeresen megnéztem A remény vágtáját, ami nálam minden lett, de siker nem, úgyhogy kissé lelombozódtam, ám a legjobb barátnőm aztán még tegnap este ajánlotta ezt a filmet. Mit veszíthetek vele végül is? Megnéztem...
Azt hiszem, ez volt a napom egyik legjobb döntése.
A történet azzal kezdődik, hogy a főszereplő csávó kikerül a dutyiból, és mint ahogy a tartalomban is említve van, ám jön is a nagy pofára esés, mert bizony az annyira vágyott pénzre szépen ráépíttek egy suli tornatermét. Micsoda pech, ugye?
Ám Herr Müller nem hagyja magát ennyire könnyen, és szépen beépül a gimnázium tanári karába, mint helyettes tanár úr. Mit ad Isten, hát persze, hogy az egész suli legrosszabb/legrandalírozóbb/legneveletlenebb osztályát kapja.
Itt kezdődnek a csavarok, ugyanis az osztály minden tanárt kikészít, és eléri, hogy körülbelül tíz perc alatt sírva meneküljenek, ám a mi Müllerünk nem ilyen fából lett faragva, igenis ott marad. Ezzel a lépésével pedig ki is vívja nem sokkal később az osztály megbecsülését, már nem teljesen néznek át rajta a diákok, és ez minden egyes közös program után ez csak erősödik.
Ám a tanár úr minden, csak nem olyan makulátlan és ártatlan mint kifelé mutatja. Ugyan is éjjelente bizony szétfúrja az alagsort, hogy eljusson az áhított vagyonig. (elgondolkodtam, hogy ez az ember mikor aludt?)És ha nem lenne elég a tanár illetve a kincsvadász életmód, a kissé bohókás Lisi tanárnéni bizony felkelti az érdeklődést, és a kezdeti felhasználás helyett, egyre inkább valódi érzelmeket táplál a nő iránt. Vajon mi az erősebb? Megszerezni a vagyont, vagy boldoggá tenni a diákjait és a szétszórt tanárnénit? Ez bizony Zekit-t is elgondolkodtatja, és a végére még őt magát is meglepő fordulatot vesz az érték- és a fontossági(sor)rendje.
Ajánlom mindenkinek, aki ki akar kapcsolni, vagy éppen rekeszizom-merevségben szenved, mert ez a film 100%, hogy elmulasztja a problémát, és feldobja a hangulatot. Tinédzserrel simán lehet ülni a képernyő elé, ha egy kis szülő-gyerek programot szeretnénk, ám a párunkkal is könnyedén megnézhetjük, ha értékeli a kissé elvontabb humort. De az se probléma, ha csak egy pohár bor a társaságunk...talán akkor még jobban fog tetszeni. :)

Tessék, egy kis előzetes, hogy mire számítsatok:


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.