On Sai: Scar (Szivárgó sötétség 1.) {+ Interjú}

"Mindig hitte, hogy véletlenek nincsenek: minden esemény a cselekedeteink következménye, és minden válaszút során a számos lehetőség közül legalább egyet a tapintatos Isten kínál fel."

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2013

Oldalszám: 528

Fülszöveg:Scar körül sok a titok.
Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.
Artúr körül sok a halál.
Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.
Don körül nagy a csend.
A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.
Lucy körül nagy a rend.
Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.
Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.
A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.

Ebben az évben ismertem meg az írónőt, pontosabban a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik és a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál című regényeit, amik bizony megvettek kilóra, és ezzel a szerző is bekerült kedvenceim közé.

Így amikor láttam, hogy megvan a könyvtárnak, gondolkodás nélkül lecsaptam rá, és hazahoztam. Annak ellenére, hogy volt bennem nem kevés félsz, hiszen felnőttek szánták, úgy gondoltam veszíteni nem veszítek vele.

Maximum nem ragad meg.

Vagy megállapítom, hogy ez nem az én könyvem.

Ám magamat is megleptem, mert a végére kifejezetten megszerettem.
Az egyik főszereplő Scar, elmenekül a bolygóról ahol keresztényként eddig élt, mert nem bírja végignézni, ahogy titkos szerelme más nőt vesz feleségül.

A fiatal lány titkos álma, hogy navigátor legyen, és úgy néz ki, hogy ez valóra is válik, amikor a sors egy hajóra vezérli, ahol még kadétra is szükség van.

Itt ismerkedik meg Scar Don-nal, a mentállal, aki rögtön felfigyel a lányra, főleg a „páratlan génkészlete”aztán pedig egy másik különleges dolog miatt. Ugyan is a mentál, bárkinek az agyába képes belelátni, ám Scar szürkeállománya kivétel. Nem fér hozzá.
Mindeközben Artúr az Astoron szörnyű kínokat él át amiatt, mert halottnak hiszi Scar-t, és ez a fájdalmas hiányérzet kell neki ahhoz, hogy rájöjjön: ő végig a lányt szerette. Ezután ő maga is otthagyja a bolygót, egy csempészhajó szolgálatába áll, és rádöbben, hogy a keresztény társadalom védelme nem mindig egyezik meg a valósággal.
Mindannyiuktól messze pedig ott van a a mentál tanács egyik vezetője, Lucy, a korábban már említett Don egykori szerelme, nyomozni kezd egy titkos ügy megoldását keresve, és bármire hajlandó, hogy ezt megtalálja.
Nem mások ők, mint négy vékony selyemszál, ám ahogy összefonódnak, egy erős kötelet is létrehozhatnak, hiszen a tartalom is azt mondja: „ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa”.

Nagyon hálás vagyok az írónőnek azért, hogy mind a négy karakter szemszögéből olvashattunk, így sokkal árnyaltabb és részletesebb kép tárult elénk mind a cselekményt illetően, mind pedig a karakterek lelki világát nézve.Megpróbáltam kiemelni egy karaktert, akit szerettem, aztán ahogy sorra vettem, rájöttem, hogy nem tudnék csak egyet kiemelni. Mert mindenkit szerettem valamiért: Scar biztos hitét, vakmerőségét, nyíltságát irigyeltem, Don leginkább buddhákra jellemző nyugalmában, összeszedettségében és figyelmében én is szívesen fürödtem volna.
Ugyanakkor ott a másik mentál, Lucy, aki hibába szerepelem fontos helyen a társadalom ranglétráján, gyerekkora miatt úgy érzi folyamatos megbélyegzés alatt áll. Talán ezért is törekszik megszállottan a szimmetriára, a tökéletességre. Bár a pí és bármilyen törtszám iránti utálata, illetve az, hogy mindennek a gyökét vette, még megmosolyogtatóan is hatott olykor.
Sajnáltam Artúrt, hiszen ahogy távozik az Astorról, egyre több kellemetlenséget, mocskot, valóságot (?) tapasztal, aminek következtében megrendül az addig oly szilárd hite. Hisz amikor azt látja, hogy fiatal gyermekek, szinte csecsemők halnak meg, vagy éppen üres tekintetű kadétlányok szótlanul tűrik az erőszakot, úgy gondolja, joggal merül fel benne a kérdés: hol van ilyenkor Isten?
Ám a négy selyemszál mellett van egy ötödik is, Chester, a Gyerekcsászár. Nagyon érdekes, sok oldalú karakter, aki fiatal kora ellenére felelősségteljes, megfontolt, és mind az emberi- mind a mentál társadalom fölött hatalma van. Ki irányítja a szálakat? Egy mitugrász uralkodó, vagy valami felsőbb erő?
 

És ezzel el is érkeztünk a szereplők mellett a regény másik erősségéhez: magához a cselekményhez. Ami, ahogy az írónőtől megszoktam, megint elképesztő lett. Igen, annak ellenére, hogyha röviden kellene megneveznem a könyvet, akkor azt mondanám, hogy űrben játszódó keresztényüldözésről van szó.
De senkinek nem kell megijedni, se a katolikusoknak, se az ateistáknak, se a jehováknak, hadd ne soroljam végig...:) Nem fogunk filozofiálni, sőt hitvitába se kezdünk.

Mégis ennek a történetnek a nagy erőssége, hogy elgondolkodtat. Van-e Isten? Létezik-e Gonosz? Ha igen, mik ők? Létezik egyáltalán szabad akarat, vagy előre megvan írni a sorsunk? Meg lehet mondani valakinek, hogy és miben higgyen? Ám nem ad konkrét válaszokat, nem mondja, hogy ez rossz, ez jó, hogy ez fekete ez meg fehér. Csak a szereplőkön keresztül érzékeljük a dolgokat: Amíg a mentálok nem hisznek náluk fentebb lévő erőben, addig Scar nem rajong az egyház által felállított szabályokban, mégis szoros kapcsolatot ápol Istennel, Arthúr viszont hiába csinál mindent úgy, ahogy azt elvárják, az átélt borzalmak miatt meginog a hite.

Senkit ne ijesszen meg hogy a könyv olyan súlyos, mint egy méretes féltégla.

Annyi gondolat van benne, annyi kérdés, amit bűn lett volna letudni mondjuk háromszáz oldalban.

On Sai gondolkodóba ejt, választási lehetőséget ad, miközben van egy megszokott stílus és kissé fanyar humor is.
Szabad akarat: a végtelenben keressük rá azt a választ, amit csak önmagunkban találhatunk meg.

                                                            ***

Bejegyzés EXTRA
- Interjú On Sai-jal - 

Hikari: Én Calderon történetén keresztül ismertem meg a stílusodat, de mi van azokkal, akik a Scarral kezdték? Mennyire más véleményre számítottál a kettőt összehasonlítva?

On Sai: Ezen még nem tűnődtem. Szándékosan a Calderon jelent meg elsőnek, és inkább azon izgultam, hogy nem „mennek át” az olvasók a Scarra, túl nagy ugrás lesz nekik. Hogy fordítva milyen érzés lehet? Remélem, az is jó élmény, egy kis kikapcsolódás kell mindenkinek, és a Calderon kötetek nekem is azok voltak.

H.: A Scar történetben fontos - szinte kulcsszerepe - van a vallásnak. Úgyhogy mindenképp meg kell kérdezzem: te magad is vallásos vagy?

O.S.: Igen. Három szereplő hittel kapcsolatos kérdései az én kérdéseim voltak hajdan. Nem vallásos családba születtem, semmit nem tudtam a hitről, és kamaszként már materialistának tartottam magam. A Biblia nagyon érdekelt, főleg mert idegen lények leírásának tartottam. Elkezdtem keresni az okokat, miért hisznek emberek évezredek óta, és meglepő dolgokba futottam bele. Ma már keresztény vagyok.

H.: Sok vallási jelkép és bibliai utalás is van a történetben. Nem tartottál attól, hogy ez esetleg visszatartja majd az olvasókat?

 
O.S,: De, épeszű olvasó, akár ateista, akár nem, lábrázást kap a vallási regényektől. Pont ezért nem a vallásról mesélek, hanem a hitről, a keresésről, a vágyról. Amikor írni kezdtem, nem tudtam, valaha olvassa-e valaki, de nekem nagyon mélyről jövő, feszítő vágy, hogy megírjam.
 

H,: A Scar sokkal összetettebb, talán bonyolultabb is, mint a kapitány története. Írtál esetleg vázlatot, hogy elkülönítsd a két faj rendszerét?

 
O.S.: Nem. Soha nem írok vázlatot, mert „pincér memóriám” van, amit leírok, azt elfelejtem. Inkább újra és újra lejátszottam magamban a sztorit, mielőtt leültem írni. Így a helyére került minden elem. Írás közben még egy réteg rájön, az igazán aprólékos kidolgozás akkor megy.

H.: Négy szemszögből is olvashatjuk a történetet. Mennyire volt más/nehezebb élmény volt így írni?
Nekem ez a legkönnyebb. Három vagy négy különböző nézőpontú E/3 a legkényelmesebb mesélési formám, mert ha csak egy szereplő lenne vagy kettő, az túl szűk, nem tudok világot teremteni. Az E/1 meg hatalmas őszinteség és önmegmutatás, erre még nem állok készen.
H,: A romantikus szál elenyésző lett, sokkal jobban a hierchián, a karakterek egymással való viszonyán volt a hangsúly. A romantikus éned - ha van ilyen - nem sajnálta ezt a fordulatot?
O.S.: A Szivárgó sötétség sorozatban a legnehezebb nem az, mit írok meg, hanem az, mit nem. Nem fér bele minden a könyvbe, sajnos. A második kötetben, a Lucyben már több a nő-férfi kapcsolat, bár nem mindegyik a romantikán alapul. Ez egy kemény világ.
Azt hiszem, az én romantikus énem nem túl nyálas. Egy csendes kézfogás többet ér benne, mint száz szerelmes szó. Ahol mély a víz, ott csendes. Az igazán nagy dolgoknak nincsenek szavai. Életemben mindig hallgattam a nagy érzelmek vagy nagy tragédiák során.
H.: Scar és Lucy mindketten erős személyiségek, mégis máshogyan. Lucy kissé rideg, mindent tökéletesen és helyesen akar tudni. Ellenben a másik lány nyílt szívű, őszinte, és "vakhittel" rendelkezik. A kettőjük közt lévő ellenállással a mentálok és az emberek közti különbségeket akartad szimbolizálni?

O.S.: Én csak sorsokról mesélek. *nevet* Ha vannak a regényben szimbólumok, azt a tudattalanom pakolja bele, és ösztönösen alkalmazom őket. A szereplők más természetűek, máshonnan jönnek, így mások is lesznek. Ha Lucy gyerekként találkozott volna Miklós püspök mentál verziójával, vagy egy Artúr jellemű fiúval, akiben megbízhatott volna, valószínűleg sokkal lágyabb és nyitottabb lenne.

H.: Don és Artúr szintén mások, ám még az idős mentál mindent megtesz az emberekért, és áramlik belőle valami béke, addig Artúr végig haragszik a világra, Istenre vagy éppen akire tud. A kérdésem ugyanaz: volt valami szimbolikus jelentése annak, hogy ennyire mások?
O.S.: Itt is csak meséltem. Artúr amúgy nem haragszik, hanem összeomlott a régi világképe, és most alakul ki az új. Ő egy kemény, erős karakter, de még nem látszik, mert nem cselekszik, csak hallgat és vajúdik. A második kötetben már megjönnek az astoriak, és érezni, milyen spontán engedelmeskednek neki. A harmadikban pedig igazán látványos lesz, kicsoda is valójában, és mekkora hatalom van a kezében.
Don békéje a bölcsességből fakad, de ő is magányos. Érdekes, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvelik az olvasók. Ő már sokkal nyugodtabban szemléli az életet.

H.: A kötetben Isten végig csak elméleti síkon, fogalomként jelent meg, ám a végén mégis konkrét testet, hangot adtál neki. Miért döntöttél úgy, hogy a végére kapjon teljes személyiséget?

O.S.: A transzcendens nem tud megjelenni hit és hívás nélkül, de egyetlen egy szereplőnek elég hite van ehhez. Scar képes behívni a létezésbe. A végére azért ez a jelenet került, mert ezt éreztem odaillőnek. A Lucy című kötet végén is érdekes szituáció van.
H.: Nem rég jelent meg a sorozat második kötete a Lucy. Tervezel esetleg harmadik vagy akár negyedik kötetet, vagy ez még a jövő zenéje?

O.S.: Igen, a harmadik kötet Artúr, a negyedik Don lesz. Minden főbb szereplő kap egy regényt, amiben döntenie kell, és minden regénynek van egy fő gondolati motívuma. Az elsőé a szabad akarat volt, a másodiké lehet-e a jóért rosszat tenni, a többi még titok.

H.: Végül pedig egy utolsó kérdés: szerinted mi a szabad akarat?

 
O.S.: Ó, ha meg tudnám fogalmazni egy mondatban, nem írtam volna ötszáz oldalt miatta. *nevet* De remélem, a Scar kötet végére mindenki eltűnődik rajta, mi számára a szabad akarat, és megtalálja a saját válaszát.