Ryan Loveless: Ethan és Carter

"...attól, hogy élvezünk valamit, meg nem biztos, hogy fel tudjuk fogni, mi történik velünk."
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 282
Fülszöveg:

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

Úgy gondolom, hogy elég nyitott személyisèg vagyok, az ilyen témájú könyveket mégis kis mennyiségben olvasom őket.
Viszont szükségem volt LMBT témára az egyik kihíváshoz, úgyhogy úgy gondoltam elolvasom.

Két főszereplőnk van, mint a címből is kiderül Ethan és Carter.
Az utóbbi a fokozódó Tourre-szindrómája miatt költözik el.
Ezzel pedig Ethan szomszédja is lesz, akivel szintén nincs minden rendben.
A két férfi között az első perctől érezhető a kémia, a vonzalom.
Már csak az kérdés, elég bátrak-e, hogy hagyják megtörténni.

Sok helyen olvastam, hogy a melegségről, viszont nem a melegekről szól.
Kicsit cáfolnám. Rendben, egyéb dolgok is előkerülnek a regényben, ugyanakkor mégis csak két homoszexuális férfiról beszélünk.
Aláírom, hogy nem minden második oldalon a szexről esett szó, de...
Ugyanakkor mind a tourette-szindróma, mind pedig a traumás agysérülés nagyon részletesen és érthetően van leírva. Elképzelhető és àtélhető.

A szereplőink egyediek és szinte hétköznapiak.
Ott van Carter aki elég remete életet él főleg a betegsége miatt, de oldalról oldalra egyre inkább kinyílik és keresi a kontaktot, az eseményeket.
Ethan pedig egy igazi életvidám férfi, aki sajnos a sérülése miatt mentálisan nem egy majd nem harminc éves ember szintjén van mentálisan. Ez a gyermekiség sokszor furcsa volt számomra.

Mondhatni, hogy egymás fényei lettek a sötétségben. Nincs problémám a romantikával, de olykor-olykor még nekem is túl sok volt.
És ha még egyszer meglátom a pénisz szót, sikitok.

A mellékszereplők is jók lettek, Ethan családja kifejezetten tetszett. De Alicet is bírtam a határozottságával és a nógatásával.

A végére sajnos kissé besokkaltam a lamúrtól és a csattanó se lepett meg túlzottan.
Van benne szerelem, kitartás, elfogadás, bizalom...ez most nekrm mégis egyszer olvasós regény lett.
Miután befejeztem, Babits Mihály szavai jutottak eszembe:
"Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."
.
.