Hol volt, hol nem...amikor írni kezdtem

Beszélgettem ma ismerősömmel, és nosztalgiazni kezdtem...évekkel ezelőtti írásokkal.
Bejegyzés-írhatnékom lett tőle.



Arra emlékszem, hogy egész kicsi voltam, nagycsoportos az oviban amikor megírtam az első mesém.
Illetve én diktáltam, a nagyim irta.
Egy plüsskutyusrol szólt, aki életre tudott kelni. Durva, mert még mindig megvan valahol.
Aztán elsős koromban mesemondó versenyen nyertem különdijat a törtenettel, és azt mondták, hogy jó lett, folytassam.
Valahogy igy kezdődött.

Utána lehetett egy nagy szünetem mert a következő emlék egy meseiró versenyről való kiesés, mondván, a beküldött műben kevés volt a mesei elem. Noha rengeteget dolgoztam vele, mar kifolyt a szemem a szamítógép előtt.
Negyedikes vagy ötödikes lehettem, és akkor átkozott bosszús voltam, már csak amiatt is, mert az osztálytársam - aki szerintem rosszabbat írt - továbbjutott.
Azt hiszem a csalódás végül inkább buzdítothatott, mert megszaborodtak utána a (fél)kész kisregényeim.
Nem voltak 100-150 oldalnal hosszabbak, de büszke voltam akkor rájuk.
Ha most jelzőt kéne rájuk mondanom: cukik. De nagyon érződött/-ik a fiatal korom rajtuk.

A nagy áttörést a The music forever jelentette. Egy évig dolgoztam rajta es 150+ oldalas iromany lett. A/4 oldalakban
Egyetlen nyomtatott példány (kinyomtattuk, bespiraloztattuk) van belőle, az is a sajátom, de jobb is igy.
Ma már csak azert veszem elő, hogy emlékeztessem mafam honnan indultam és mennyit fejlődtem.
A kiadásra jobb, hogy nem került. Ha belegondolok, hogy a következő mondat leírásra került:"Shane vörös ajkai." Azt hiszem, sok agysejtet mentetettem meg.

Kb. két éve kezdtem a próza mellett a versirás felé kacsingatni.
Iskolai feladat: vers az őszről.
Én pedig rájöttem, hogy nem csak a prozához, de a versekhez is konyitok valamicskét. 57 darab rimes irásom van eddig, a szám pedig csak nő.

Bár igaz, hogy akár novella, kisregény vagy vers; ha előveszem a régebbieket egyenesen elszörnyedek, hogy mégis mit szivhattam, amikor ezt vagya zt az iromanyom dicsertem magamnak.
Ami ritka, mert sose vagyok elégedett a munkámmal.
De mai fejjel és tapasztalattal a legtöbb írásomat átírnám.

Akinek sokat köszönhetek, az Ash. Az elmúlt négy évben amióta ismerem folyamatosan fejleszt (remelem én is őt), bár szerintem nem tudja.
Azok a régi, szép, szerepjátékos idők....:)

Furcsa, mert írhatok egyedül, vagy közösen Ash-el a zene mindig kell. Föleg instrumentált dolgok mennek a háttérben, kivéve, ha egy kinkrét dalt rakok bele, mert akkor általában az szól.

Valahogy igy lettem es vagyok irópalánta.
Nem mindig egyszerű, van, hogy teljes ihlethiányban szenvedek, van, hogy alig birom lejegyezni az ötleteim.
Van, hogy szivesebben olvasok, mint irok.
Van hogy úgy érzem nincs fantáziam mert önkéntelenül is másolom a legutóbbi olvasmányom.
Van, hogy idili, van, hogy irtó idegesitő a karakterem.
Van, hogy sokkal jobban írok ellentétes nemű szereplőt.
Van, hogy szükségem van a barátnőm ötletire és meglepetéseire, van, hogy saját magam akarom eldönteni, hogy alakul a történetm
Egyszer így, egyszer úgy.
Nem mindig könnyű, de mindig megéri.

Az irás nem csak hobbi.
Az irás önkifejezes.
Az irás szabadság.
Az irás menedék.
Az irásaimban benne vagyok.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez nagyon jó volt. :)
Biztos voltam benne hogy már az oviban is szőtted a történeteket! :)

K. A. Hikari írta...

Bizony, igy volt, Evi :) Talán még meg is van valahol.

Üzemeltető: Blogger.