Doramák és Ashley: Kill me, Heal me

Sziasztok!

Ma igencsak friss élménnyel jövök nektek.

Szokásom beleverekedni magam a koreai doramák csodálatos világába, ahonnan ha akarok sem tudok kijönni. Úgyhogy mivel az utolsó amit láttam végig talán a The Heirs volt, muszájnak éreztem frissíteni a táram. Erre szolgált a 2015-ös Kill me, Heal me is, ami úgy felrázott, hogy kedvem támadt tőle még többet nézni. 

Sokan nem tudjátok rólam, de élek halok a doramákért, már fiatalabb koromban is elég sokat néztem, csak egy időre sajnos, eléggé háttérbe szorult ez a fajta cselekvésem.
A koreai nyelv, valamiért nagyon megfogott, úgyhogy egyértelmű volt, hogyha valami nagyon megfog, akkor azt le fogom nektek írni. (Kár, mert a The Heirsnél éreztem ezt utoljára.)

No, igazából a történetet tekintve már alapon lenyűgözött a dolog, ugyanis adott nekünk egy Cha Do Hyun nevű fiúcska, aki elszeparálódva a családjától és cégörökös jövőjétől Amerikában él, csakhogy multiplex személyiségzavar miatt hamar Dél-Koreában találja magát, itt aztán mindenféle bonyodalommal kell szembenézzen, miközben a rá-rá törő személyiségek megnehezítik a mindennapjait. Alapon Do Hyun egy nagyon kedves, segítőkész senkinek sem ártó lény, akiről az ember egyáltalán nem gondolná, hogy mennyi gondja van.
Véletlen találkozása Ri Jinnel oda vezet, hogy felkéri a kórházban pszichiáterként dolgozó nőt, hogy segítsen neki kezelni a személyiségeit és próbálja titkolni a dolgot mindenki előtt.
Csakhogy, valami összeköti őket, közös múlt és még a jövő is.
Vajon képes Do Hyun felülkerekedni önmagán? Mi lesz Ri Jinnel?

Hát, lássuk a véleményem:
Adott hat személyiség, ebből mind más és más életfelfogással rendelkező alakot kapunk.
Do Hyunnak elég nehéz lehet, lévén, hogy a céget, mint alelnök is vezetnie kéne, ott lenni az üléseken, megbeszéléseken satöbbi. Elvárnak tőle olyan dolgokat, amiket ennyi mindennel a hátán képtelen lenne megtenni, ő mégis belevág.
Tetszett, hogy nagyon komplexen adja vissza a személyiségzavart, nagyjából minden figyelt a sorozat.
És ugyan én már az első pár rész után beleszerettem, nagyon zavart Ri Jin, tipikus kiabálása, üvöltése, sikoltozása, üvöltve kiabálása ésatöbbi. Tudom, hogy ez elég gyakori egy koreai vagy akár Japán eredetű dologban, mégis ez talán ez egyetlen rossz pontja. Sok benne a humor, totál ott tart végig, észre se veszed, hogy tulajdonképp már letelt az a bizonyos egy óra két perc, amíg tart a sorozat.
Mivel ez egy melodráma a sok humor mellett számítani lehetett a drámai epizódokra, viszont ellensúlyozva van az egész, így nem telik el úgy rész, hogy ne legyen benne egy kis humor a könnyek közepette.
Do Hyun személyiségei közül leginkább Shin Se Gi-t kedveltem (nem is véletlen, most nem sorolnám mennyi ilyesfajta karaktert imádok)
Valahogy mindig megtalálja azt a pontot, amikor elő kell jöjjön, és akkor iszonyat odarakja magát.
Felejthetetlen volt. Áh, imádtam. Igen..

Szerettem még Perry Parkot is, amennyire kis tájszólásos, bombamániás pasas, továbbá ott volt még Yo Na is, aki a maga káromkodós módján hatalmas női karakterű személyiségre sikeredett.
Az igazat megvallva nagyon kedveltem minden szereplőt a sorozatban, nem unalmasak, mindenkiben van valami különleges.
Azért helyett kapott itt is a rivalizálás azért a bizonyos székért, de eltekintünk a családi problémáktól.
És ott van persze, Ri Jin is, akit nekem nem sikerült annyira megszeretni, viszont azok a részek kifejezetten tetszett, amikor nem visongatott, hanem a durvább oldalát mutatta.
Kedveltem még az ikerbátyuskát is aki csak Omega néven(amúgy Ri On) emlegeti magát, a krimiíró, aki amúgy az egész családjávál nagy vidámságban meg boldogságban él. Valahogy talán a Ri jin és a közte való kapcsolat, az ami példabeli. Mindent megosztanak egymással, tök jó volt nézni.

Mindent összevetve megkockáztatom, hogy nekem ez a sorozat volt életem egyik legjobb választása,bár a néhai angol beszéd igencsak zavart, és persze a visongatás, egyébként ettől eltekintve mégis egy kellemes, laza, humoros kis sorozatot kaptunk.
Tényleg, rengeteg dolog kapott itt helyet, többek között a romantika, a tragédia ami inkább tragikomédia, egy kis dráma és persze a rengeteg humor. Megéri rászánni az időt, mind a húsz részre.