Novellázzunk: Mi a szeretet?

K. A. Hikari: Mi a szeretet?



Az Új Remény gyermekotthon lakói fehér karácsonyra ébredtek.
A hálótársaim köntöst és papucsot vettek és rohantak ki a szobából, végig a folyosón, hogy aztán boldog kiáltásokkal örüljenek az égi ajándéknak.
Fehér karácsony. Nem is emlékszem mikor volt utoljára. Életem elmúlt 12 évéből csak egy nagyon halovány emlékem van egy hasonló napról.
- Danny fiú kidugod végre az orrodat? - néz be hozzám az egyik velem egy idős srác, kék szeme vidáman csillog. - Martha palacsintát csinál, juharsziruppal. - rikkantja, aztán már ott is hagy.
Igaz, ennél jobb ösztönzés nekem se kell.
Felöltözöm, és puskagolyóként viharzok le a nagy közös étkezőbe.
- Boldog karácsonyt Danny bátyus.
- Boldog karácsonyt Danny bátyus.
- Boldog karácsonyt.
Legalább öt-hat bentlakó átadta nekem a kívánságát, mire leültem enni.
Nem azért hívnak a kicsik "bátyusnak" mert a legidősebb itt lakó vagyok. Csak azért, mert én pátyolgatom a fiatalabbakat, amit a velem egyidősek, vagy még idősebbek szinte soha nem tesznek.
Reggeli után boldog csacsogással mennek át a barátaim a társalgöba, hogy feldíszítsük a fát, ám az egyik felnőtt a vállamra teszi a kezét.
- Te maradj még egy kicsit. - néz rám kedvesen, ahogy kézen fog, és kivezet az előszobába.
Egy öt-hat év körüli kislány áll az előszobában, koszos, vékony ruhában, de csak az a felnőtt van mellette, aki nekrm is szólt, tehát nem hivatalosan hozták be, csupán az isteni gondviselés vezette az otthonba.
- Hogy hívnak? - guggolok le elé, hogy szemmagasságban legyünk. Felemeli a fejét, arcát kicsipte a hideg, kék szemei könnyben úsznak, de nem szól, csak néz. - Én Daniel vagyok, de mindenki Danny-nek hív.
- Lara. - suttogja végül.
- Szia Lara. - nèzek rá csibész mosollyal. - Nagyon jó helyre kerültél, higyj nekem. Mindenki szeretni fog. Szeretnél megmosakodni? - bátortalanul bólint. A gondozóra nézek megerősítéséért, és mivel rám mosolyog, így elvezetem a kislányt a földszinti fürdőbe. - Itt hagylak, fürödj meg nyugodtan, itt van tiszta törülköző és tusfürdő. - pakolom ki. - Kérek neked ruhát. - gondolkodok hangosan, ám mikor látom, hogy megint sírdogál, elhallgatok. - Mi a baj? Rosszat mondtam? - megrázza a fejét.
- Oly...an...jó vagy...ho..hám. - szipogja.
- Emiatt igazán ne sírj. Észre fogod venni, hogy sokan olyanok, mint én. - eltűröm az egyik koszos tincset az arcából. - Fürödj, hamarosan visszajövök. - hagyom ott, de csak azután távolok el a fürdőtől, hogy felvisítanak a csövek.
Megkeresem az egyik gondózót, felvázolom neki a helyzetet, szerencsère talál ruhát ami jó lehet a kislányra.
Visszaviszem a fürdőbe, csak benyújtom, nem lépek be.
Időt adok, visszamegyek a saját szobámba, ünneplőbe öltözök.
Ahogy ismét lemegyek, Lara a fürdő melletti falnál áll elveszetten.
Így, hogy megmosdott, és tiszta ruha van rajta, még aranyosabb.
- Gyere, az igazgató tart beszédet midjárt. - elindulok a társalgó felé, hallom, hogy kopognak a kiscipői a padlón mögöttem.
Besétálva a nagy közös helyiségbe, látom, hogy a nagyok a felnőttekkel együtt feldíszítették már a fát, betették alá a becsomagolt ajándékokat.
Larával hátra ülök le, távolabb az izgatott gyerekzsivajtól.
- Drága Gyermekeim - szólal meg az igazgató, aztán mesél a Santáról, ami tegnap éjjel elhozta ezeket az ajándékokat, a fát és minden egyebet.
- Mi az a szeretet? - kérdezi Lara mellettem.
Egy pillanatra elgondolkodok hogy talán szavakkal kéne elmagyaráznom. Meggondolom magam.
Megölelem. Hagyja
- Ez a szeretet. - suttogom vissza.