[Közös értékelés]Elle Kennedy: The Deal-Az üzlet

Sziasztok!

Úgy érzetem/tük, hogy sokkal jobban össze lehetne szedni a közös olvasásinkat Hikarival, így született ez a külön kis bejegyzés , (ami várhatólag elszaporodott lesz időközönként) ahol mégpedig néhol egyező, máskor pedig eltérő véleményekkel próbálunk értékelni
A mai napra egy könyv jutott, pontosabban Elle Kennedy: The Dealje. 

 No, nálam nagyon ritka az olyan alkalom, hogy egyetlen könyvet is ki tudjak végezni egy illetve kettő nap alatt, mert annyira érdekel, esetleg teljesen magával sodor a történet.
Nem nagy titok, hogy akik követnek molyon tudják, nekem öt csillagot ért maga az egész, és kissé sokkhatás alatt írtam az értékelést is.
Na, most viszont jobban bele szeretnék menni mindenbe, ami zavart, vagy irritált, esetleg nem említett a nagy áradozásom közepette.

SPOILER GYANÚ, CSAK AKKOR, HA KÉSZEN ÁLLSZ RÁ:

"Néha egyszer csak váratlanul feltűnik valaki melletted, és onnantól nem érted, hogy élhettél eddig nélküle."

Elsőként, imádom Elle Kennedy stílusát, bár nem olyan ritka, hogy egy írónő ilyesmi eszközökhöz nyúljon, mint azt a történet is a szemünk elé tárta.
Egyszerű kis sztori ez, egyetemen levő diákokról, akiket mindenféle formán megtépázott már az élet, mégis próbálnak helytállni és szembenézni a naponta rájuk nehezedő.....
Na jó, nem. Garrett Graham (akire amúgy, ha rákeresel a guglin, egy amerikai focistát dob ki) szinte falja az életet, két kézzel szedi a csajokat maga alá, emellett a tanulmányai terén sem vall kudarcot.
Egyetlen béna döntés vezérelte, hogy az etikát vegye fel plusz tárgynak.
Amiből megbukik.
Ami talán teljesen megváltoztathatja az életét, mint jéghokis csapatkapitány, nem élheti meg azt a tragédiát, hogy a béna döntése miatt még bénább helyzetbe kerüljön és cserben kényszerüljön hagyni csapatát és barátait.
Micsoda dráma, igen emberek.
Itt jön a képbe a zenetagozatos, aranytorkú kisegér, aki csak első ránézésre szürke (valójában Mr. Szürke is megirigyelné a nagy száját tekintve), ő Hannah Wells vagy Wellsy vagy amit akartok.
Messze él a szüleitől, csúfondáros múltja miatt, pedig még inkább csömörből gödörbe kezd jutni.
Itt meg is állnék.
Mert van még a képben egy focistánk...aki Justin névre hallgat (nem, nem Timberlake) na csak, hogy legyen itt egy szál, amiből később a pókháló lesz, Hannah odáig van érte,ezért és csak is ezért kénytelen (?) üzletet kötni (pár nem után) Garrettel, mert hát akkor mindenki jól jár.
Hannah fellélegezhet, hogy képes mással is elérni Mr O-t, Garrett meg boldog lehet, hogy...hát, hogy nem marad teljesen hülye.
Innentől indul a macska-egér játék, ahol aztán minden szál teljesen összekuszálódik. ( Lesz itt hideg meleg,sőt még nagyon langyos is, mint Cassidy, aki csak Cass (de CASSIDY EMBEREK, SÍRTAM).)
Az elején írtam, hogy spoileres a dolog, úgyhogy most még inkább felhívnám mindenki figyelmét.
SPOILER ALERT. 
El sem tudom mondani mennyire zavart, Hannah folyamatos önmarcangoló monológja, amikor arról beszél, hogy megerőszakolták (ezzel nem is lenne akkora baj, ha mondjuk nem két oldalanként ismételgetné.).
Továbbá, a regény végén egyszerűen annyira buta, és meggondolatlan döntést hoz, semmi realitásérzéke nincs, naivan elhisz mindent amit mondanak neki, és basszus lássuk már be, hogy semennyire sem bízik Garrettbe. (lévén: oké, hogy orrba-szájba megy a digidugi, meg a mindenféle finomság. DE KÖNYÖRGÖM, mi az, hogy inkább apuci fenyegetéseinek hisz, semhogy megbeszélje ezt élete értelmével? - aki aztán jól pofán is röhögi emiatt- )
nekem teljesen tőr a szívben effektus volt a dolog, főleg, hogy én szerettem Hannah karakterét, mert végre egy anti-béna (jó, a pofára esés az nála is bejátszódik), talpraesett és képes visszaszólni kegyetlenül. Aztán a végére, teljesen ellaposodik....a regénnyel együtt. (legalábbis a "családi" vacsora utáni részekre gondolok itt)
Nem azt mondom, hogy továbbra sem ér öt csillagot, mert engem lekötött, habár a hokiról úgy istenigazából lószart sem tudtunk meg, csak, hogy játsszák.
De most így jóval egy hét telt el a regény olvasása után, és kezdek rájönni, hogy azért akkora durranás nem volt, mint amit szerettem volna a befejezés után érezni.
Viszont a mellékszereplők, na igen.
Vannak kellemetlen karakterek, akiket nem lehet szeretni (lásd itt a gonosz Mr Grahamet, aki nem csak apa, de nálam emberi szinten is kudarcot vallott.), viszont a mellékszereplők közül igenis, sok a szerethető. (Ott vannak Hannah barátai, és persze...)
Logan.
Dean.
Tuck.
Madár.
Őket imádtam, ( ALIG VÁROM a folytatást. ) és bár szerintem ez a könyv azért jóval többet tudott volna nyújtani, mint kaptunk, határozottan jó volt.
Kikapcsolt, nevettem sokat(főleg az egyes szakkifejezéseken: hokimuff és társai), egyszóval(kategóriáját tekintve megfelelt): megérte megvennem és időt szánni rá.

 

Annyi sok jó véleményt hallottam róla, ráadásul Ashley is odáig volt érte, hogy tudtam nekem ezt el kell olvasnom. Igen, megint egy mindenki kedvence került a kezembe.
Sajnálom, mert nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, és kedvenc se lett.

A történetünk főszereplője egy Hanna nevű lány, akit megerőszakoltak. És nem, ez nem spoiler, ugyanis az első oldal harmadik bekezdésében kiderül. Mondhatni, hogy ez az egész történet alappillére, de ez nem teljesen így van.
Az alappillért Justin jelenti, a focista, akibe Hanna belezúgott. És egy etikavizsga, amin minden hallgatót meghúznak kivéve a lányt. Igen, a mindenkibe tartozik a hokicsapat kapitánya, Garrett Graham is.
Ez a kettő tényező, hozza össze főhőseinket. A fiúnak át kell mennie a pótvizsgán, a lány pedig fel akarja kelteni Justin figyelmét.
Szóval ők ketten egyezséget kötnek, melyben mindketten jól járnak a tervek szerint.

Az elmúlt évek olvasási adagjait figyelembe véve, éreztem, hogy ezt csak szereplőink gondolják így, de egyébként piszkosul nem így fog történni. Gondoljuk már végig: hány olyan eset volt, amikor egy – egyébként igazi szoknyapecér – srác betartja a feltételeket és nem megy túl az egyezség feltételin.
Igen, nekem se nagyon rémlik ilyen regény.
Ez olyan, minthogy a valóságban ritka a fiú-lány barátság…nos, a könyvekben sincs olyan, hogy eddig és ne tovább. Az egyik fél mindig többet akart.
Bár az határozottan a könyv javára szolgál, hogy nem volt rögtön „fedezzük-fel-egymás-száját” eset. Helyette, folyamatosan ment a civakodás, a csipkelődés, egymás lassú megismerése, egy-egy évadnyi film alatt.
Mégis…Garrett egy jéghokis csapatkapitány. Na,mármost, itt a könyv sport része töredék volt, és egyetlen egy árva sportkifejezést nem olvastam, maximum a csapatban elvetve megtudtam, hogy ki milyen poszton játszik. Na, ez volt az egyik bitang nagy csalódásom.

A másik a női főszereplő esetében keresendő.
Ugyanis Hannah rém idegesítő volt ezzel a folyamatos ismétléssel, hogy őt bizony megerőszakolták. Kiscsillag, az olvasó általában nem szellemileg visszamaradott, felfogja elsőre is, hogy mi történt veled tizenöt évesen. Nem kell minden második oldalon elmondani.
Ugye Garrett Graham. Nos, negyven oldalt olvastam el csak, amikor rájöttem, hogy ez a pasi ugyan kőbunkó tud lenni, de van egy stílusa. Arról nem beszélve, hogy nem létezik, a feladom szó és annak szinonimái sem. Azért rendesen küzdött a figyelemért, hogy Hannah többet lásson benne mint az üresfejű sportolót.
Persze nem csak ők alkotják a könyv szereplőgárdáját, de be kell vallanom, hogy a mellékszereplők nem sok nyomot hagytak bennem. Talán Allie, Cass, és Logan, aki megmaradt a fejemben, mármint a nevükön kívül. Nem tudom, hogy velem van-e a baj, vagy tényleg csak azért alkotta meg őket a szerző, hogy kitöltse a könyvet karakterekkel.
Akit laptól lapra jobban utáltam, az Garrett apja. Körülbelül húszszor okoztam neki fejben nagyon brutális fizikai fájdalmat. Azt hiszem, egyelőre ő vitte el, az „megütném-egy-vasszékkel” díjamat, de hosszú még az év.

Szóval végül is jó volt ez, mert mire észbe kaptam, már be is fejeztem, és igazából az se nagyon tűnt fel, hogy már hajnali fél három van.
Csak több sport és kevesebb nyavalygás…na akkor lett volna igazán tökéletes. Sajnos az írónő úgy gondolta, hogy fordítva és eladható.
Azért nem bántam meg, hogy rászántam ezt a körülbelül húsz órát ameddig elolvastam, mert kiszedett abból a melankóliából, amibe kerültem. Mindenképp el fogom olvasni a folytatást is.