Animeajánló Hikaritól: Fukumenkei Noise

Egy időben én magam is animefan voltam, mint most Ash, aztán nem is tudom…meguntam, vagy kinőttem belőle, passz. Nagyon kevés anime tud most már lekötni, azt pedig hogy direkt felkeljek suli előtt is korábban, már egyik sem. Viszont az tény, hogy találtam egyet, amiért minden héten le fogom rágni a körmöm, hogy mikor jön az új rész, ez pedig 2017 egyik tavaszi szezonos animéje a Fukumenkei Noise.

Mikor megláttam az első részt, és hogy valami zenés már kattintottam is a lejátszásra.
Tudni kell rólam, hogy lapul a fiókomban egy borzalmas kész kézirat, aminek a zene áll a középpontjában.
Ha tehetem, inkább nem reklámozom, mert tipikusan olyan eset/írás, amire 12 évesen még büszke az ember, aztán később idősebbként újra elolvasva csak a fejét fogja, hogy ez mégis mi a franc? Úgyhogy a lehető legmélyebbre rejtem el a fiókban, most is csak azért említettem, hogy megértsétek a rajongásom a zenés művek iránt.

Visszatérve az animére: nagyon rossz ötlet volt úgy megnézni, hogy fordítás alatt van. Egyetlen rész, kicsit több mint húsz perces hosszal, és úgy éreztem, túl hamar vége lett. Meg ne szólaljon nekem valaki, hogy akkor miért nem vártam meg, amíg le lesz fordítva néhány rész, mert kiakadok. A válasz nagyon egyszerű: nem számítottam arra, hogy ennyire jó lesz.

A hősnőnk egy elsős gimnazista, Nino, akinek évek óta az éneklés a mindene. Minden nap kimegy a partra, hogy elénekeljen egy dallamot, várva arra, hogy egy bizonyos személyt elérjen a hangja. A sors furcsa fintora, hogy a nézőnek nagyon sokáig fogalma sincs róla, ki ez a személy.
Én például valami nagy szerelmet vártam, vagy valami.
Aztán bekerülünk az iskolai jelenetekbe, egy iskolai zenekar próbájára, a múlt pedig megjelenik főhősünk szeme előtt és minden értelmet nyer.

Egy rész után nagyon nehéz véleményt írnom, de ez az anime olyan, amiről muszáj. Maximum ahogy jön ki a többi rész, módosítom a bejegyzést.
 

Ninon már látom, hogy egy erős hősnőt kapunk. Ha mondjuk összehasonlítanám Nanami Harukával, - aki szintén egy zenés anime hősnője – ég és föld a kettő. Még Nino életképes, és mondjuk illik is a zene világába, addig Nanami…nos, maradjunk annyiban, hogy nem miatta szenvedtem végig több évadot.
Nino-nak két fiú van az életében, akikkel szintén az ének, a zene a közös pont. Az egyik Momo, aki gyerekkorában szó nélkül elköltözött, és ez a mai napig fáj a lánynak, a másik pedig Yuzu, aki szintén eltűnt az életéből, de legalább hagyott neki búcsúajándékot: egy homokba rajzolt kottát.

Egy lány, két fiú, akik között úgy áramlik a zene, mint egy vörös selyemfonal. Összeköt, eggyé tesz, érzést teremt. Nem tudom, mi lesz itt még később.
Tényleg gőzöm sincs, hogy fog alakulni szereplőink sorsa.
Vajon Nino végleges énekes marad, vagy csak egyszeri alkalom volt?
Yuzu bevallja magának akármikor, hogy fontos neki a lány?
Momo felfedi magát, és azt, hogy hallott mindent?
Annyi kérdés van még bennem ezzel az animével kapcsolatban, de máris annyira tetszik. Nagyon várom a jövő hetet, és egyet már most tudok: ez bizony kedvenc (lett)
Ajánlom, ha valami igazán jó animét akartok látni.
Megéri nagyon.