Mia Sheridan: A skorpió fullánkja (A szerelem csillagjegyében 3.)

„A szerelemben nem kell mindig értelmet keresni. És pont ez benne a legszebb, a legrejtélyesebb.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 426
Fülszöveg:
Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni.
Ám egyszer csak találkozott Vele…
Carson Stinger semmilyen szabályt nem tart be, csakis a sajátját. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozva mit sem törődik vele, hogy mit gondolnak róla mások. Egyik napról a másikra él, cél és terv nélkül. Tudja, mit akarnak tőle a nők, és azt hiszi, csupán ennyit is tud nyújtani nekik.
Ám egyszer csak találkozott Vele…
Miután a sors arra kényszerítette őket, hogy összezárva töltsenek el néhány órát, mindketten megváltoznak. Ám két olyan ember számára, akiknek találkozniuk sem lett volna szabad, lehetetlen felülemelkedni a teljesen különböző valóságuk határain.
Legalábbis egyelőre…



Vannak olyan könyvek, amikről csupa jót hallasz, a százaléka is magas, úgyhogy ráveszed Asht a megvételre.
Aztán akkorát csalódsz, mint egy ház.

A történetünk egy vegasi konferencián kezdődik, itt ismerkedik meg a jogi pályát követő Grace és a pornóiparban járatos Carson.
Pontosabban a hotel elromlott liftjében.
A hirtelen műszaki hiba és a felajánlott hétvégi lehetőségek viszont mindkettőjük életét gyökeresen változtatja meg.

Mint mondtam annyira sok jót hallottam róla.
És tényleg érdekesen indult, legalábbis én még nem olvastam regényt egy pornósztárral a főszerepben.
Aztán jön a javaslat, hogy Grace lépjen ki a tervei közül, legyen spontán és csak élvezze a hétvégét.
Itt még nem lepett meg, hogy nekikezdtek a szexhétvégének.
Elvégre arról szólt az egész történet, hogy Grace kilépjen a burokból, amibe saját maga zárta magàt.
De Carson kiszabította ebből a burokból, megmutatta számara a világot és mindazt, amit eddigi èletében kimaradt számára.
Aztàn eltelt a hétvége az ő útjaik pedig szétváltak.

De a hétvège nem múlt el egyikük számára se nyomtalanul.
Carson elgondolkodik az életén, Grace elbizonytalanodik mindenben, amit eddig biztosnak hitt.
Itt már nagyon kezdett olyan érzésem lenni, mint egy lightos spanyol szappanoperában, főleg, hogy hirtelen öt évet ugrunk előre az időben.
Azt hittem, ott hagyom félbe, de végül folytattam.
Bár ha nem teszek így, se maradok le semmiről.

A szereplőink: Grace rövid ideig szimpatikus volt, de aztán hamar olyan lett, mint egy tüzelő szuka.
Aki aztán egy ideig lehiggadt - azért elgondolkodtam, hogy valamennyire csak tartotta magàt a tervéhez - majd, amikor újra találkozott Carsonnal, megint csak a vágyak és az ösztönök kerekednek felül a felnőtt nőn és ügyészen.
Carson meg...a skorpió és a sas énjét szimpatikusnak találtam, de aztán jött már a galamb és nyálas lett. Idegesített, a folyamatos Tündérmókustól pedig megőrültem nagyon rövid időn belül.
Ráadásul az, hogy honnan hová jutott.
Ilyen még a regényekben is abszurd.

 Ez a regény a legjobb pèlda arra, hogy a magas százalék nem egyenlő azzal, hogy mindenki szeretni fogja a könyvet.
Volt ebben minden, mint a búcsúban és elég too much lett a végére.
Nem történik semmi érdemleges a könyv kétharmadában, aztàn az utolsó részèn meg úgy felpörög, hogy csak kapkodtam a fejemet.
Nem vagyok benne biztos, hogy merek olvasni ezek után.