C.J. Redwine: Az Árnyékkirálynő



Sziasztok! 
Valahogy teljesen elmaradtam önmagammal, így elfeledésbe merült a tény, hogy írnom kéne a könyvről. 
Iszonyúan sajnálom, és ezúton is elnézésért esedezem a Twister media kiadónak, amiért nem tudtam időben olvasni, de oly annyira feszesek voltak a mindennapok, hogy egyszerűen képtelen voltam rá. 

Na, de majd most! 
Sárkányok, egy szökevény, ogrék mérhetetlen varázserő, és ha ez nem lenne elég a gonosz királyné is jelen van a történetben. 



Írta: C.J. Redwine
Cím: Az Árnyékkirálynő
Angol: The Shadow Queen
Sorozat: Ravenspire I.
Kiadó:Twister Media
Oldalszám: 416
Fordította: Bozai Ágnes
Megjelent: 2016



 

Nem mondom, hogy nem tetszett, mert az hatalmas hazugság lenne.
Igen, kissé túlhypeolt könyv, amivel semmi baj nincs, épp ezért gondoltam úgy, hogy mindenképp egy nap el szeretném olvasni.
A gyönyörűséges borító már következtetni enged a dolgokra, hogy miről is szól a történet, hát még ha jobban beletekintünk.

Főszereplőnk Lorelai Diedrich a szökevény, akinek egyetlen és utánozhatatlan célja az, hogy megölje a gonosz királynét Irinát.
Ez a unszimpátia nem egyszerűen alakult ki, ugyanis Lorelai apja halott Irina keze által, Ravenspire királysága pedig összeomlani látszik a gonosz királyné félelemmel való irányítása alatt.
Így hát a lánynak menekülni kell, míg minden nap azért eddz, hogy gyorsabb, erősebb és ravaszabb legyen a királynénál, aki közben fondorlatosan tervez Lorelai életének véget vetni.

Aki olvasta vagy látta a Hófehérke c. klasszikust, már sejtheti, hogy ez egy elég kemény és komoly kis fantasy adaptáció, illetve átformálása a történetnek.
Nagyon tetszett, hogy a regény elején már szemünket szúrja ki ez a csodálatos térkép, amiből jobban megismerhetjük a történetet. Elképesztően csodálatos!




Fordulunk egy nagyot, amikor a szökevényünk élete is száznyolcvan fokkal lesz másabb, mert találkozik Kolal. Igen, Kol.
Eldr földjén élő fiatal várományos, akinek testében sárkány szív dobban. Egy sajnálatos tragédia miatt elvesztette apját és bátyját, a várost pedig ogrék rohanják le. Na, de hogyan tovább?
Kolnak sürgősen varázserőre van szüksége, és, mint a trón rapid örököse Eldr királyságát is köteles megvédenie.
Hirtelen jött ötlet vezérli, amikor egyezséget köt Irinával, a véletlen épp a közeli szomszédságban levő már ismerős királynéval. Aki annyit kér cserébe a zsenge varázserőért, hogy Kol keresse meg és végezzen Lorelaial. (Természetesen a szívére is igényt tart.)

Egyszerű is lenne a dolog, ha Kol csak úgy végezne a csodálatos menekülésben levő hercegnővel. Igaz? Túlságosan is.
Így nem maradt más, mint bezsúfitani egy szerelmi szálat, ami a maga szépségében lassan bontakozik ki, viszont a legjobban ingó dolog kettejük életében.

 

Hogy alakul kettejük végzete? Na és mi lesz Irinával? Képes lesz bevégeztetni saját akaratát?
Megannyi varázslat, önmegvalósítás és harc után kiderül.
Érdemes olvasni a könyvet, mert egyszerűen fantasztikus, oké nagyon lassan indul be, de melyik könyv az aminek a maradék oldalai ilyen szinten peregnek az ember kezében?
A mellékszálon mozgó szereplők közül nekem leginkább Leo maradt meg úgy, mint aki említésre érdemes, oké ott van Gabril (tipikusan apa karakter, aki végig segíti Lorelait a gyakorlásban meg az életben is) de meg lehet érteni, hogy miért Leo az, aki megfogott. Nem volt olyan pillanat, amelyben unatkoztam volna mikor jelen volt, valahogy minden szomorkás szituban vitt egy kis életet, humort, értitek. Nem hagyta, hogy más feladja. Erős karakter, épp, mint Lorelai.

Iszonyú fontos továbbá, hogy a legjobban úgy értjük meg a könyvet, ha minden kis részletére odafigyelünk, mert nem mindig a párbeszédek adják a kérdésünkre a választ.
Apró részletek, amik a kirakósunk részleteit tartják maguknál.
Egy szó, mint száz, remélem sokan kedvet kaptok hozzá, mert egy igazán jó olvasmány.
A meseiség már-már eltűnik és kapunk egy kemény mondadójú fantasyt.



Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.