Visszatérő ajánló: Goblin (Dokkaebi) [2016]

Sziasztok! 

Úgy éreztem elég volt ennyi szünet, s közös hangra jutva Hikarival mostantól itt is, meg az Írásaim Tárházán is megtalálhattok néha. 

Ennek különösebb oka nincs, csak úgy érzem így lesz jó. 

Úgyhogy: Isten hozott Ashley! Remélhetőleg, többet nem fogok meginogni.  Köszönöm, hogy vártatok rám. 

A  mai nap nem csak a visszatérésem miatt különleges, hanem mert rátaláltam egy hamar a kedvencemmé vált koreai drámára (röviden: dorama), amit Nektek is szeretnék bemutatni, illetve ajánlani. 

A Dokkaebi, azaz magyarosabban Goblin,a tavalyi év (2016) egyik nagy robbanása volt, ugyanis rövid idő alatt, szinte rekordsebességgel törtetett a népszerűség felé.
Jelenleg nézői szavazatok által 92%-os az asianwiki platformján.  A TvN vetítette, ami kis hazánkban leginkább a HBO-val, illetve most már a Netflixszel is hasonlítható. (ergó, csak akkor nézheted, ha külön előfizetsz rá.) Ez már csak abból a szempontból is különleges, hogy a készítői tudták, hogy lesz aki nem tud előfizetni rá, még is brutál sokan csak a sorozat miatt kezdték el igényelni a csatornát. 

A sorozat maga 16 epizód hosszú, egy-egy rész majdhogynem másfél órás játékidővel bír, ami azért elég szép teljesítmény. A befejező epizód után, három specialt kapunk még, ami szintén olyan egy óra körüli hosszal bír. 

Mit is mondjak még?
Az egyik szemem sír, illetve zokog a másik pedig nevet, hogy a végére értem.
Annyira nagyon szerettem!
Ritka az olyan, ami már az első epizód után ennyire megfog, hogy ne bírjam abbahagyni a nézését. Hát, ez a gonosz kis manó, aki rengeteg titokkal, szeretettel, s fájó emléket őriz a szívében elérte ezt. 

Korjó ősi idejében élt egy hadvezér, aki csatát-csatára nyert. Hűséges volt a királyhoz, mindent megtett azért, hogy ezt bizonyítsa felé. 

Királyunk azonban saját irigységében- és féltékenységében úszva, külső nyomásra úgy dönt, hogy kikiáltja Kim Shin hadvezért árulónak, ezzel pedig egyenesen a halálba küldi.
Ám a történet nem ennyire egyszerű: Kim Shin ugyanis nem hal meg, mi több dokkaebivé, válik azaz Goblinná, örök életre tesz szert. Amely inkább átok számára, minden emlékkel, mintsem áldás.

Évszázadokat él így át, korokat lát leperegni a szeme előtt, mindaddig míg egy teljesen átlagos napon meg nem ment egy emberi életet.
Ekkor még fogalma sincs arról, hogy a későbbiekben ez a „megmentett lélek” fogja jelenteni neki az életet, s a halált.

Ji Eun-Tak, fiatal lány, hatalmas álmokkal. Anyját korán, kilenc évesen elragadta tőle a sors, így a nagynénjével (aki igazán csúnyán és megalázóan bánik vele), annak családjával köteles élni, míg nagykorúvá nem válik. Ha ez önmagában nem lenne elég, még a szellemeket is látja. Ő is rengeteg fájó emléket őriz- és visz magával élete során, míg tizenkilenc esztendősen nem találkozik goblinunkkal.
Sejthető fordulat, hogy ezek ketten lassan és biztosan egymásba szeretnek, sőt még ki is derül, hogy Eun-Tak a dokkaebi mennyasszonya, ami nem csak felhőtlen mosolygás és jólét. Komoly döntés vár rá, aminek kimeneteléről csak akkor szerez tudomást, amikor a helyzet túlságosan durvává válik.

Van itt  minden, mint a vásárban! Egy a múltja miatt szenvedő dokkaebi, s annak menyasszonya, aki elég komoly terhet kap a vállára. Van kaszásunk is, akinek a szerelem hoz egyszerre boldogságot, s fájdalmat. Továbbá a mindenható Úr is megjelenik néha szereplőink soraiban, istenek, démonok, szellemek. Mi ez, ha nem egy tökéletes fantasy dorama? 

Nem szeretnék többet elárulni, így is már túl sokat mondtam. A sorozat maga igen hamar belopta magát a szívembe. Nem is a később már egyértelművé vált tragikum miatt, hanem mert egyszerűen még egy ilyet nem talál az ember, ha keres sem. Kim Shin szerepére Gong Yoo remek választás volt, olyan mimikákkal rendelkezik, hogy elképesztő. Nagyon megszerettem, már csak a reakciói miatt is. Igazán erős jellemű karakter, aki a végletekig képes valami olyasmit titkolni, ami lényeges lenne. Ennek ellenére benne is megvan az, hogy lassan halad a korszerű technikával, ez pedig a sorozat alaphumorát is szolgálja, persze nem mintha nem lenne magában az.
A másik, akit meg kell említsek természetesen zordnak nem épp mondható kaszásunk, aki előző életéből szinte semmire sem emlékszik, mégis apró hullámokban tör rá lassan minden. Lee Dong-Wookot nagyon szeretem, mert csak rá kell nézni miért. Gong Yoo a maga módján elképesztően sármos, de gyerekek…
Akkor ugye ott van még hősies főszereplőnőnk akinek a jelene is nehezen indul be, nagyon megszerettem, főleg mikor kiderült, hogy énekelni is tud.  Kim Go-Eun tényleg nagyszerű színésznő.
Most kéne akkor kiemeljem még Yoo In-Na-t , aki végig egy szerepet játszott, és meg kell hagyni, hogy sok doramában láttam már, de itt is hozta a formáját. A főnökasszony szerepébe (Sunnyként, később pedig Kim Sunként) tökéletesen belefért, ami pedig a kaszással való kapcsolatát illeti, hát…
Mégsem ő az akit most kiszedek a mellékszereplők közül, hanem Park Joong-Hunt, akinek cselekedetei nélkül nem is jöhetett volna az egész történet. Kim Byung- Chul elképesztő alakítást tol le ebben a sorozatban, csak végig kell várni, még 900 év után újra felbukkan. Komolyan, szerintem rövid szereplése ellenére nagyon odarakja magát. Azok az arcok, szövegek. Imádtam! Akármennyire utáltam is mélyen. 

Nagyon tetszett továbbá az, hogy mindig volt valami új amire fény derült, sosem unatkoztam.
Sőt, néha korholtam is az adott részt, azért mert ilyen epizódzárással itt mer hagyni.
A szereplők között a múlt titkai ellenére olyan barátságok alakultak ki, amik megmelengetik a néző szívét.
Egyszóval, tényleg fenomenális.
 A vége felé pedig olyan csavart kapunk, ami ugyan egyértelműen várható volt, viszont itt vannak olyan szálak, amik aztán a meglevő vidámságot komorságba fordítják át.
Volt ahol bőgtem, nevettem, aztán ismét megkönnyeztem a történetet. Egy érzelmi hullámvasút ez, amelyre, ha felszállsz képtelen vagy szabadulni.  Végig izgulod főszereplőinkkel a cselekményszálat, szurkolsz nekik, szorítasz.  A nagyszerű színészek mellett ott vannak a remek OST-k is, amik megadják a kellő keretet az egésznek.

    

Most biztosan azt hiszed, hogy ennyi jó után csak mégtöbb jóval készültem. Ami evidens lenne, lévén, hogy a Goblin az egyik kedvenc sorozatom lett. 

Ám, tévedés! 

A tizenhat hosszú epizód alatt elég sokszor éreztem úgy, hogy ki kell hajítsam a laptopot, mert nem bírom tovább. No, ezeket pontokba szedve, majd kifejtve láthatjátok itt. Úgyhogy, jöjjön aminek jönnie kell, íme az öt legjobban zavaró dolog:

        Az örökös borjúnézés

Tudom, nem is dorama lenne az, ahol főszereplőink nem bambulnak hosszú másodpercekig a másikra, olyan kifejezéstelen arccal, vagy épp világi fájdalommal, mint még senki.El nem tudom mondani ez idővel mennyire irritált már. Nincs nekem azzal bajom, ha a drámaiság miatt pár alkalommal szembejön velem ez, de amikor már a sorozat 90%-a ezt teszi ki, az picit a minőség rovására is tud menni. 

       A férfiak úgy bömbölnek, mint a kisiskolások:

Emiatt valószínűleg nagyon le leszek tolva, de muszáj leírnom. Normális dolog az, ha egy férfi sír, nem ezzel van a bajom. Ha figyelembe veszem a történetet, s mindazt, amit szereplőink élnek át teljesen helyén van a dolog. NADE! Amikor már minden epizódban megy a bömbölés, illetve sírás az…hogy is mondjam.

       Reklám, reklám, reklám

Nem ismered a Subwayt ? Ne aggódj, itt megismerheted.

      Telnek az évek, szereplőink fikarcnyit sem öregednek

Ez lehet csak személyes nyafi, de engem kifejezetten zavart, hogy az utolsó két részben gyakorlatilag ugyanaz minden. Rendben, Eun-Tak rövidebb hajjal van, de egy huszonkilenc éves nő… Dokkaebi esetében meg tudom érteni a dolgot, sőt még kaszásunk non-életkor szakaszát is, de azért, na…

        Kiszámíthatóság

Mondjuk,ez így nem a legjobb szó rá. 

Amikor fény derül a nagy titokra/ titkokra, akkor sem tud meglepni igazán. Valahol mélyen már te is sejtetted, mert egyértelműsítik benned.

Ennek ellenére, van olyan ami igenis meg tud lepni, szóval ez nem megy a történet rovására.