Novellázzunk: Aaron hangja részlet

Sziasztok!
Sejtem, hogy ilyenkor már mindenki rohan, főz, fát díszít, ajándékot csomagol, így inkább korábban hozom a mai napra szánt bejegyzést.
Az alábbi jelenet a befejezett, vagyis mint rájöttem, még mindig készülő kéziratomból származik, ami az Aaron hangja címet kapta.
Kívánok Nektek is fehér karácsonyt, és olyan emberek társaságát, akik mellett úgy érzitek, hazaértetek.
Békés, boldog Karácsonyt minden olvasómnak.

Örültem volna egy kis fehérségnek.
Úgy igazibb a karácsony.
Mire átértem, Lily már levetkőzött, és kisszéken állva szaggatott ki a tésztából különböző formákat. Egyik-másik ugyan kissé csonka lett, de olyan boldog mosollyal csinálta, hogy ez senkit nem érdekelt.
- Aaron segítesz díszíteni? – nyújt felém Marie egy doboznyi diót, mandulát, mintha mazsola is lett volna köztük.
- Felejts el asszony, a fiú kijön velem – szólalt meg John, a húgommal együtt fordultunk felé.
- Sütit sütök John bácsi – mutatta fel Lily a formát.
- Ügyes kis kukta vagy Lily, segíts csak Marie-nek. Én ellopom a bátyádat.
- Oké. De ne maradjatok távol sokáig, különben megeszem az összes süteményt.
- Akkor megfájdul a hasad – pirítottam rá mosolyogva, de máris vettem a bakancsom és mentem a férfi után. A kocsi platóján egy méretes zöld fenyő feküdt.
- Ugye mekkora? Apa nem tudná bevinni egyedül – lepacsizok Victorral, és felmászok mellé.
- Majd később beszélgettek fiúk. Csak toljátok le – a tűlevelek szúrták a tenyeremet, de egy hangom nem volt. Sőt…amióta átjöttünk, csak vigyorogtam. Lesz karácsonyunk, lesz igazi nagy karácsonyunk.
- Gyere, vigyük be a díszeket – nézett rám a haverom, miután John már bent faragta a fát a tartóba.
- Oké – követtem Victort a garázsba, előkerült a minilétra, ő pedig leadogatta nekem a dobozokat. – Azokat is vigyük – mutattam a csillagszórókra, Victor gondolkodás nélkül levette azt is.
Dobozokkal léptünk ki az udvarra, de ekkora már szállingózott valami az égből. Kinyújtottam a tenyeremet, hátha elkaphatok valamit, Victor meg jót derült rajtam. Eldöntöttem, hogyha lesz hozzá elég hó, megfürdetem.
Mikor beléptünk a lakásba, és Lily meglátta a kezemben lévő dobozokat, otthagyta a konyhát.
- Segíthetek ugye?
- Persze tündérem – nézett rá Victor. – Adogathatod a díszeket. – a testvérem erre kinyújtotta rá a nyelvét.
- Igenis segítek. Díszítek én is.
- Pici vagy, inkább csak adogasd.
- Pukkadj meg – már épp közbe akartam szólni, de Marie megelőzött.
- Gyerekek, ne marakodjatok. Mindenki díszíthet majd, ez csak természetes.
- Feltéve, ha még ma bekerülnek azok a dobozok az előszobából – jött ki John a nappaliból, felemelt egyet és bevitte. Mentünk utána.
Valaki bekapcsolta a magnót, karácsonyi dalok töltötték meg a fülemet, friss mézeskalács illata terjedt a levegőben.
Úgy éreztem magam, mint nagyon ritkán: boldog voltam.
Jó volt boldognak lenni.
- A csillagot én akarom. A csillagot én. – John felemelte a testvéremet, ő pedig felrakta az utolsó díszt is.
Mindannyian hátrébb álltunk, úgy néztük meg a munkánkat.
Azért elég jó lett, főleg, hogy a csúcsdísz súrolta a plafont.
- Tudod mi jön most? – néztem a húgomra.
- El kell bújni – vigyorgott rám. Jó érzést volt azért, hogy ő még elhitte ezt a mesét. Szaladt Victor szobájába, és a szülők minket is kihessegettek, úgyhogy követtük.
A barátom becsukta az ajtót mögöttünk, leültünk a szőnyegre. Néhány éve már tudtuk ugyan az igazságot, most mégis hatalmába kerített valami furcsa, bizsergető izgalom. – Szerintetek mit hoz nekem a Mikulás? Tudni fogja, hogy ide kell hoznia az ajándékom?
- Az ilyen szép és jó kislányokat mindig megtalálja, nyugi prücsök – belepuszilok a hajába.
Mikor meghallottuk a csengettyű hangját, felkeltünk, és visszamentünk a nappaliba.
Sötét volt, az egyetlen fényforrás a fán lévő több csillagszóró. Egy ideig csak álltunk és néztük, éreztem, hogy Marie magához öleli a testvérem, mögénk pedig beállt John.
Ilyen érzés lehet egy családhoz tartozni: meleg, békés, boldog.