Brynjulf Jung Tjønn: A világ legszebb mosolya

Sziasztok!

Hosszas csend, s kimaradás után, végre megérett a dolog, hogy foglalkozzam a bloggal is.

Így egy számomra nagyon kedvessé vált regényről hoztam számotokra ízelítőt, ajánlót. Ahogyan tetszik.

A világ legszebb mosolya talán a valaha volt egyik legösszetettebb  olvasmány, amivel dolgom volt a 2017-es évben. Nem is azért, mert olyan terjedelmes, sokkalta inkább a belbecsben kell keresni a választ. Tudom, hogy első olvasásra szinte semmit sem lehet érteni, mert annyira kusza és összevissza. Tökéletesen leírja mindazt a káoszt, amely talán Henrik fejében is sötét fellegként lebeg.

Két szálon fut a történet, illetve két olyan sorsfonalat követhetünk és figyelhetünk árgus szemekkel, amely egyrészről hétköznapi, másrészről viszont igencsak letargikus, borús, nem is tudok rá jó szót találni.

Henrik élete teljesen köznapi, fiatal fiúként éli az életét, reménykedik, harcol és próbálja távol űzni magától a stresszt. Mindennapi gondolatain keresztül az ember még jobban azonosulhat vele, miközben pedig, elég hamar kiderül az olvasó számára, hogy a fiú szerelmes. Kjersti számára az a lány, aki bármit tegyen is a világmindenséget jelenti Neki.

Simon azonban egy teljesen más életsíkon "lebeg". Hamar "elragadja" őt egy olyan betegség, amely napjainkban is komoly problémát jelent. Simon teljesen lemond magáról, s szinte tárt karokkal várja a napot, amikor eljön érte a halál. Szép lassan az olvasó végigkövetheti a folyamatot, melynek lecsengése után talán Mi is meghalunk belülről egy picit.

Vajon létezik olyan köztes pont, amikor az ember megtalálja a vékony mezsgyét szerelem és halál között? Lehetséges, hogy Henrik éppen ennek hatására érik felnőtt férfivá, hogy aztán minden dolgot képes legyen megérteni ami körülötte történik? Elfogadni az elmúlást. Megbecsülni azt, ami nekünk adatik. Elengedni.

Más szemszögből nézve, viszont: Számomra elég sokszor úgy jött le, hogy Simon és Henrik majdhogynem egy és ugyanazon személy. Henrik számtalanszor említ olyanokat, mintha épp Ő volna, aki haldoklik, s pontosan Ő az, aki mindent átél. Lehet, hogy az én gondolkodásom ennyire csavaros, vagy érthetetlen a fene se tudja, viszont egy valami biztos; minden percet megér ez a rövidke regény.

Csodás gondolatokat rejt magába, amely néha talán kicsit túl melankolikus, lévén, hogy Henrik sokszor használja a flashback (visszaemlékezés) adta lehetőséget, ezzel éltetve a nagybátyját Simont.

Tudjuk, hogy a halált nem lehet kicselezni, így mindenképp bekövetkezik az, amelynek be kell.

Mindezek mellett Henrik igazán hálás lehet, hogy megjelenik a képbe Kjersti, sőt a lány még mindent meg is tesz azért, hogy a fiú gondolatait elterelje.

Kjerstiről ugyan sokat nem tudunk meg, mindössze annyit, hogy sötét haja van, s szinte minden a világ legszebb dolga, ami csak létezik rajta, vagy tesz, esetleg gondol. Viszont egy valami biztos: Ő hatalmas mankó Henrik számára.

Épp egy ehhez hasonló segédkar barátja, Sverre is. Sverre imád horgászni, tipikusan olyan srác, akit a humora miatt szeret meg az olvasó. 

Simonról azért már több szót is kéne vesztegetnem, hisz a regény tulajdonképp az ő "szenvedését" örökíti meg. Igaz, hogy ezt az állapotot nem lehet elfogadni, beletörődni sem. Hisz, ki az aki képes lenne csak úgy semmibe venni a halált? Valós, hogy egy valami biztos az életben: az pedig, hogy meghalunk. Simon életében, mint kiderül nem sok dolog történt, hisz elmeséli Henriknek, s Nekünk olvasóknak is, hogy annyi minden áll még előtte. Annyi mindent kéne még megtennie az életben.

Nincs is kegyetlenebb, mint ilyen sorokat olvasni. Azt hiszem a szívét is ki tudja facsarni bárkinek. 

Másrészről viszont Simon tipikusan olyan karakter, akit talán az író sokkal jobban bemutat nekünk, egy másik karakteren keresztül, mint bárkit. Ugyan a szenvedését csak a gondolatai és a szavai révén érezhetjük át, azért valamelyest, talán egyes érzelmek, mint például a hála, a félelem, s a kétségbeesés gyorsabban átjön. 

Az író remekül használja a gondolatait, beleépíti egy olyan témába, amivel nem szokás viccelődni. Így kapunk egy komoly, ámde  néhol kissé "bohókásan szerelmes" regényt arról, hogy mennyire hamar képes elillanni egy emberi élet, ergo miden adott pillanatot ki kell használni, amit csak lehet. S, hogy akármennyire reménytelen a helyzet, ha számunkra akad segítő kar ragadjuk meg! Lehet, hogy elveszítünk valakit, aki számunkra mindennél többet ért, de közben érkezik egy olyan személy is az életünkbe, aki képes rehabilitálni a bennünk keletkezett űrt. 

Simon és Henrik kapcsolata azt hiszem alátámasztja a mondatom első felét, Kjersti és Henrik kapcsolata, pedig a másodikat. 

A borító ezen felül még rákontráz az élményre, ugyanis szerintem elképesztő, komolyan!

Mindenkinek ajánlom, aki képes olyan betegségről olvasni, ami egyre gyakoribb a világban, képes feldolgozni, hogy néhol elég szomorú gondolatokkal sorjáz minket az író. Ám, ennek ellenére igenis igazakkal, elgondolkodtatókkal is egyben. Továbbá ajánlom azoknak, akiknek kell egy kis löket az életben. Mindent meg kell becsülni, amink van. A családot, a barátokat, az életet, de legfőképp önmagunkat. 

Ha úgy érzed, kedvet kaptál mindenképp rendeld meg/olvasd el a regényt!