Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? {Extrával}

"– Akkor talán meg kéne fordulnunk.
– Miért?
– Mert semmi sem olyan félelmetes, ha nem váratlanul ér, hanem szembenézel vele."

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 444
Fülszöveg:
Két ​vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.



J. E. S. könyveit egy kivételével mind olvastam és azt kell mondjam, az írónő valamit nagyon tud. Könnyed, szórakoztató regény lett ez is, ami tökéletes volt így az érettségire való felkészülés utolsó hajrájában.

Lássuk az ötletet, amiből végül szárba szökkent ez a könyv: Ellie egyik nap emailt kap a postafiókjába egy totál ismeretlen emberkétől.
Az egy félreküldött üzenetet pedig sok-sok másik követi, amik mar nem véletlenek.
De vajon élőben is ugyanolyan jó egy neten született kapcsolat?
Vagy az anonimitás jelenti a varázslatot?

Az írónő azt használja alapnak, amit a legtöbb lány átélt  10+ éves korában: egy filmsztár iránt fellángoló szerelmet.
Ez pedig valljuk be, egy nagyon jó húzás, főleg, ha azt nézem, hogy a szerző nem tette Graham-et egy felfuvalkodott, pökhendi hólyaggá, sőt.
Jennifer nem akar világot megváltani, sőt nagyon jól hangzó életbölcsességeket se ad a karakterek szájába, csak azért, mert "jól hangzik", igy senki nem lesz egy tinédzser Buddha és ennek örültem.

Szerintem néha kellenek olyan könyvek, amiket az egyszerűségük és az álomszerű elképzelés miatt jó olvasni.
Amikor épp csak megjelenik benne néhány  megjegyzendő gondolat, de nem erre épül, nem ezert íródott.
Hanem sokkal inkább az olvasó szórakoztatásáért.
Iyen dolgos-szorgos hétköznapokon erre szükség is van.

Elvágyódom Maine-be, a Tejszínhabzsolóba, a Homárfalóba, szeretnék néhány órát eltölteni egy titokzatos öbölben vagy éppen vezetni egy halászhajót.
De mivel ilyen nem lesz, örülök, hogy legalább olvashattam róla.

Ellie néha az agyamra ment de többségében egy totál elviselhető karakter volt. Na jó, kivéve amikor hajmeresztő és totál irracionális ötletei voltak. Mert akkor eléggé húzogattam a szemöldököm, hogy igazan nem szívbajos a csaj.
Graham maga volt a megtestesült aranyos és kisfiús báj. Ezt általában gyerekesnek érzem, de neki esküszöm jól állt. Bár ha tényleg ilyen...magányos egy hiresség élete, nos köszönöm, de  inkább maradok átlagember.

Quinn volt a jó barát a történetben, amire szerintem minden főhősnek szüksége van. Mintha csak a "minden-megoldódik" két lábon járó képviselője lett volna
A szülőknek elég fontos szerepe volt a történetben, bár teljesen ellentétei egymásnak.
Egyrészt ugye Graham szülei távol vannak, a fiú úgy érzi a munkája miatt eltávolodnak tőle is.
Másrészt Ellie nem is lehetne közelebbi kapcsolatban a saját anyukájával, de egy idő után mindketten rájönnek, hogy térre is szüksége van a másiknak és nem mindig jó, ha nagyon egy hullám hosszan vannak.

Nem csalódtam, ez a könyv még mindig elképesztően cuki. Komolyan nem tudok rá jobb szót, csakhogy cuki.
Tökéletes kikapcsolódás, főleg így utolsó nyári napokra, amikor az emberben már egyre jobban ott van, hogy hamarosan megint suli és hajtás.
Ezért szeretek annyira olvasni az írónőtől. Simán elutazhatok a könyvei által Maine-be, anélkül és ott tölthetek néhány fantasztikus órát, anélkül, hogy kilépnék a lakásból.
Azt hiszem, ez lehet a boldogság.
Számodra micsoda?

Bejegyzés EXRTA

Az a bizonyos sütiszendvics

Szereplőink nagyon sokáig keresnek a könyvben egy helyet, ahol sütiszendvicset árulnak. Aminek a létezésében Ellie nem hisz egyébként.
Hogy végül találnak-e, az maradjon a regény titka, de ha esetleg valakinek kedve lenne elkészíteni, itt egy recept hozzá.
Angolul tudok előnyben.

*Hikari