Borítómustra: Japánba utazhatunk az új VP könyvben

Halihó!

Tudjátok, hogy nem vagyok valami nagy könyvboritómániás. Persze, nálam is vannak esetek, amikor kifejezetten a  borítóba szeretek bele, de ha a történet nem fog meg, akkor csak külcsín miatt nem is olvasom el.

Ebben a rovatban borítókat mutatok Nektek, amik valamiért megfogtak.

Ha valaki elég szemfüles, az már hallhatta, hogy Eszes Rita új regényen dolgozik. Borítópályázat is volt hozzá, amire sok nagyon jó mű érkezett Ashley is a nevezők között volt. és bevallom, én nem tudtam választani, több kedvencem is volt.
Tegnap előrendelhető lett a könyv, ma pedig borítót is kaptunk hozzá.
Örültem volna, ha a címben megjelenik egy másik terven látható róka szimbólum, de összességében elégedett vagyok.

Íme a borító:

És ha a külcsín nem győzött volna meg eléggé, vagy az, hogy Japánban játszódik, esetleg még az is kevés ok, hogy magyar szerzős, itt egy rövid részlet, ami után garantáltan el akarod majd olvasni a könyvet, ebben biztos vagyok.

"– Hamarosan el kell mennem. Búcsúzni jöttem. Tudom, butaság – hadarja Akira, mintha maga előtt is szégyellné, hogy beszél hozzám. Úgy érzem, kicsúsznak alólam a sziklák és máris zuhanok. Alig tudom felfogni, hogy kimondta azokat a szavakat, amiket nekem kellett volna.
Beletúr lazán összefogott hajába, és a füle mögé igazít egy elszabadult tincset. Az apja sokat veszekszik vele a hosszú haja miatt, pedig olyan, mint egy ifjú szamuráj. Pont olyan zárkózott és titokzatos. Még mindig nem mondok semmit, csak közelebb húzódom, mert szeretek mellette lenni. Nem nézek rá, a messzi távolt fürkészem, mintha onnan várnám a válaszokat. Ő is ugyanígy tesz.
Nem tudom, meddig ülünk így, lehet, hogy tíz percig, talán egy órát. Számomra megáll az idő. Össze-összerezzenek a távolból felénk sodródó hangokra. Emberek fényképezik egymást a kilátón, a szél zörgetve cibálja viharkabátjukat, és tengervizet csepegtet összekócolt hajukba. A felőlük áradó sütemény édesbab illatával friss halak sós szaga keveredik.
Végül Akira megérint engem. Nem tudom, szándékos-e vagy csak a szél feszíti nekem a többiekéhez hasonló kabátját. A karja az oldalamhoz ér, és ettől minden szőrszálam az égnek mered, mintha áramütés ért volna. A szám olyan száraz, hogy most már akkor sem tudnék megszólalni, ha akarnék.
– Nem tudom, mikor jövök vissza, és hogy te itt leszel-e még, de kívánok neked minden jót az életedben – mondja Akira, és olyan keserű mosoly játszik az arcán, mint egy sokat tapasztalt öregembernek. Utoljára még belenézek a szemébe. Szeretem a mélységét. Érzékenységről árulkodik, pedig csak tizennyolc éves, nemrég elmondta nekem, a születésnapján. Talán osztálytársak is lehettünk volna, ha jártam volna iskolába.
Felállok és hátrálok néhány lépést, hogy az erdő, és véletlenül se a sziklák felé induljak. Az állkapcsom majdnem összeroppan, úgy szorítom, szűkre húzom a szememet is. A távozásával megpecsételi a sorsom, nélküle nincs értelme harcolnom a maradásért. Az egész életem romba dől, és ő még csak nem is tud róla.
Talán elmondhatnám neki, de az egy év alatt, amióta ismerem, még soha nem szólítottam meg. Talán elmondhatnám, de neki én csak egy róka vagyok."

Hogy tetszik a borító? 
Na, és a részlet? 
*Hikari