Tavaszi nagytakarítás BOOK TAG

Sziasztok!
A napokban költöztem, így kissé káosz volt körülöttem minden. De tegnap kipakoltam a maradék könyveimet is, szóval a dobozok 98%-a eltűnt. Ennek kapcsán jutott eszembe egy TAG, amit korábban mrspnél láttam, gondoltam ki is töltöm.




Nehéz elkezdeni | Egy könyv/sorozat, amit nehezedre esett elkezdeni a mérete miatt
Mihail Bulgakov: Mester és Margarita egyértelműen egy ilyen olvasmányemlékem. Nem annyira nagyon hosszú, hisz még csak a 600 oldalt se éri el, de én dupla annyinak éreztem. Azóta se jutottam a végére.


A szekrény tartalmának kiselejtezése | Egy könyv/sorozat, amit bárcsak ne vettél volna meg
Végig kellett böngésznem az eladó könyveimet, aztán szinte orrba vágott egy ideillő regény. James Patterson: Iskolaszünet örökre című könyve pont ez. Jó pár éve hirtelen felindulásból (meg azért, mert az első részt szerettem) megvettem, azóta is a polcon porosodik, és igyekszem túladni rajta.


Szellőztetés | Egy felfrissítő könyv
Mi számít "felfrissítőnek" vajon? Számomra ezek azok a könnyed, limonádé regények, amik nem akarnak világot megváltani, egyszerűen csak szórakoztatnak és élvezem az olvasásukat. Mivel a legtöbb olvasmányom megfelel ennek a kritériumnak, ezért szigorúan csak az idei könyveimből válogatva Ella Maise: Akarlak, Adam Connor című történetet mondom.


Az ágynemű kimosása | Egy könyv, amiben pár jelenetet bárcsak átírhatnál
Gondolkodás nélkül azt mondom, hogy Ryan Gattis: Közel a tűzhöz. Nem indulok itt külön, olvassátok el a könyvet és rájöttök, miért mondom ezt.


Lomtalanítás | Egy sorozat-tag, amire nem lett volna szükség
Nagyon így vagyok az Luxen sorozat Daemon tükörkötetivel. Értem én az okot, hogy az írónő miért írta meg, a kiadó meg miért adta ki, de nekem nem adott túl sokat a Obszidián élményhez.


A kilincsek kifényesítése | Egy könyv tiszta lezárással
Nem csak a könyv, de igazából az egész sorozat tiszta lezárást kapott Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám című regényével. Minden szál elvarrásra került, minden eddig ismeretlen titokról lehullott a lepel, de azért sajnáltam, hogy nincs tovább.


Nyújtózkodás, hogy le tudjuk porolni a csillárt | Egy könyv, ami túl keményen próbálkozott átadni bizonyos üzenetet
Ezt éreztem az egyik legutóbbi olvasmányomnál Karen Fortunati: Semmi súlya című könyvénél. Adott egy nagyon jó alaptéma, egy olyan, amivel érdemes dolgozni, de sajnos a szerzőnek túl nagy falat lett, és így a végeredmény is gyengécske.


A takarítás vége, mikor már fáradt vagy, de elégedett is | Egy könyv, ami kicsit fárasztó volt, de elégedettséggel töltött el, hogy elolvastad
Hirtelen abban se voltam biztos, van ilyen könyv az olvasmányaim közt. Aztán rájöttem, hogy Roald Dahl: A barátságos óriás ifjúságija megállja itt a helyét. Kell hozzá egy türelmi szint, az tuti.



Ha van kedvetek kitölteni, forrásmegjelöléssel vihető bárkinek.
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.