Viszlát Július! Helló Augusztus!

Sziasztok!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig élvezettel nézem vissza, hogy mennyi könyvet sikerült elolvasnom az adott hónapban, és mik voltak azok.
Június végén Rétánál, aki a HaBár könyves kocsma vezetője (pultosa?), láttam egy tök jó ötletet, úgyhogy megkérdeztem, felhasználhatom-e.
Áldását adta rá, úgyhogy jön az én összesítésem.

A júliusom... hm, eléggé máshogy alakult, mint terveztem. Elkezdtem ugyan dolgozni, de az se hozta meg a várt eredményt, szóval inkább olvastam.
Meg egyébként sikeresen teljesítettem (végre!) a júliusi nanocamp-et erre nagyon büszke vagyok.
Mutatom mit olvastam, aztán jön a statisztika mellé.



Legtöbb oldalszámú könyv:
Michel Bussi Fekete vízililiomok című regénye a maga  432 oldalával bezsebelte ezt a címet. Bár vélemény szerint eléggé túlírt lett, ötven-nyolcvan oldallal simán lehetett volna kevesebb. De lesz hamarosan értékelés is, ott majd kifejtem.


Legkevesebb oldalszámú könyv:
Marosi Katalin L evél egy Rómeós Benvólihóz című irománya csupán 8 oldal. És attól, hogy valaminek van ISBN-je, még nem könyv. Attól, hogy valami rövid, nem feltétlen jó is.


Leghosszabb ideig olvastam:
Michel Bussi Fekete vizíliliomok című könyvének olvasása eléggé elhúzódott, 2019. július 26., 12:01 → 2019. július 31., 16:14 között olvastam. Eléggé bele kellett rázódnom az elején az írói stílusba, a hangulatba.

Legrövidebb ideig olvastam:
Nos Marosi Katalin Levél egy Rómeós Benvólihóz című „könyvét” „olvastam” 2019. július 12., 13:31 → 2019. július 12., 13:41 között. Szerintem így is tíz perccel többet szántam az életemből erre a remekműre, mint amit érdekel.


Legjobbra értékelt könyv:
Marina Chapman – Vanessa James – Lynne Barrett-Lee: A lány, akinek nem volt neve című regénye megkapta tőlem a maximális 5 csillagot, pedig először nem akartam megadni. Aztán aludtam rá egyet és rájöttem, hogy megérdemli. Nagyon is.


Legrosszabbra értékelt könyv:
Két könyv is kapott tőlem 0,5 csillagot a hónapban, cím szerint Marosi Katalin Levél egy Rómeós Benvólihóz és Marosi Katalin Morci. Nem kommentálom. Ne olvassátok.

BLOGRA KIKERÜLT ÉRTÉKELÉSEK.
~ Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!
~ Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás
~ Marina Chapman – Vanessa James – Lynne Barrett-Lee: A lány,akinek nem volt neve
~ Sean Smith: Ed Sheeran

***


Az augusztusomat illetően ami fix, hogy még mindig "dolgozni" fogok, meg az, hogy hó elején találkozok Ashley-vel. 
Meg hogy olvasni fogok. Egyelőre nincs hosszú tervezett listám, majd alakul.
Amit mindenképp el fogok olvasni augusztusban:
Joyce Maynard: Nyárutó
Amy Harmon:Homokból és hamuból
Rachael Lippincott – Mikki Daughtry – Tobias Iaconis: Két lépés távolság

Amiről érkezni fog mindenképp értékelés, az Michel Bussi Fekete vízililiomok című regénye (még a napokban) a többi majd kialakul, attól függ, mit lesz időm olvasni.


Szuper augusztust kívánok Nektek.
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.