2019 csodás volt, de ideje lezárni

Lassan vége ennek az évnek is, konkrétan kettő nap van belőle ami nekem tök fura, ugyanis halvány lila dunsztom sincs, hová tűnt el az elmúlt tizenkét hónap.
Viszont nem hiszem, hogy túl sok minden változna a jelenlegi álláshoz képest, szóval érkezzen az idei utolsó bejegyzésem, az évértékelő.

Igazából visszanézve, visszagondolva elég eseménydús év van mögöttem.
Mivel passziváltam az budapesti egyetemi tanulmányaimat, így az év első felét itthon töltöttem. Igazából amennyire elszomorított ez a tény az elején, visszagondolva annyira örülök neki. 
A megsokszorozódott szabadidőnek hála rá tudtam feküdni az írásra. Sikeresen "nyertem" a júliusi NaNoCampen, ahol saját magamnak 10.000 szót tűztem ki (13 ezer lett a vége).
Sikerült bekerülnöm a 150 legjobb haiku közé. A pályázatra beérkezett művekből a japán-szakértőkből, valamint irodalmárokból álló zsűri 150 haikut válogat ki, majd azokat angol és japán nyelvre fordítva küldi el Tojama városába – publikálás végett.
Eljutottam Bécsbe, illetve a Pál utcai fiúk musicalre is, mindkettő nagy élmény volt.


Ha a blogot, és a könyvmoly énemet nézem, akkor szintén elégedett vagyok. Itt egy kis idei statisztika az olvasást illetően:
A blogra kikerült bejegyzések száma: 120
A blogra kikerült értékelések száma: 52
Elolvasott könyveim száma 2019-ben: 105 (+15 manga) 
Elolvasott oldalaim száma 2019-ben: 32830 oldal
Magyar szerző által írt regény száma: 38(+1 antológia) 
Az évben olvasott leghosszabb könyv: 744 oldal
Az évben olvasott legrövidebb könyv:  8 oldal

Egy BOOK TAG szerűségben pedig összeszedtem az idei év legjeit bizonyos szempont szerint:
A kutya + könyv úgy látszik még mindig nyerő

1. Top3 könyv amit 2019-ben olvastál
Egyetlen egyet nagyon nehéz kiemelni ennyi olvasmányból, de még hármat se egyszerű, de azért megpróbálkozom vele.
Rangsorolni utálok, így nem is lesz külön 1. 2. és 3. helyezett, csupán három regény, ami nagy hatással volt rám idén, és ezért bizony megemlítem itt őket, és megérdemlik a „legjobb” jelzőt.
Sokat elmond egy könyvről, ha még az alvásról is lemondok a javára. Zakály Viki: Szikra című könyvével így jártam. A leginkább motiváló regényem lett idén.
Leigh Bardugo: Hat varjú című könyve ugyan hight fantasy, mégse tudtam. Zseniális könyv, esélyes, hogy fogom még olvasni máskor is. A legjobb fantasy olvasmányom lett idén.
Ashley nagyon mondta, hogy Ryan Gattis: Közel a tűzhöz című könyvét szeretni fogom, de nem igazán hittem el. Pedig igaza lett! Nagyon különleges könyv, a maga húsbavágó, elgondolkodtató módján. A legjobb krimi olvasmányom lett idén.

2.Legjobb folytatás, amit 2018-ben olvastál:
Két könyv között vacilláltam, de végül csak döntöttem: Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám című könyve kapja meg ezt a címet. Az írónő feltette az egész trilógiára a pontot ezzel a kötettel. Szeretem az ilyen szépen elvarrt szálakat.

3.Legnagyobb csalódás
Itt is volt pár esélyes, de végül amellett döntöttem, ami után úgy éreztem, bárcsak el nem olvasottá tehetném, ez pedig Marosi Katalin: Vándorfelhő című irománya. Bárcsak a fiókban maradt volna, és gyakorolt volna még egy kicsit a szerző publikáció helyett.

4.Legnagyobb meglepetés:
Ez egyértelmű: Michel Bussi: Fekete vízililiomok. Nyáron olvastam, de már akkor kijelentettem, hogy megkapja ezt a címet, és nem akadt más könyv a kezembe, amelyik ennyire meglepett volna. Csavaros, izgalmas, ráadásul rettentő jó a stílusa is.

5.Kedvenc új szerződ, debütáló esetleg számodra eddig nem ismert
Jay Kristoff. Évek óta kerülgetem, de csak most, hogy megjelent a trilógia második része, kezdtem el olvasni tőle. Hű, ez az ember aztán tudja, mitől döglik az olvasó. Alig várom a következő történetet tőle.

6.Legújabb kedvenc karakter:
Graham a Gravitációból, Buruu és Yukiko a Vihartáncos trilógiából és Milo a Keresd az igazi!ból.

7.Egy könyv, amin sírtál:
De még mennyit! Bucira sírtam a szememet és szerintem egész évben nem használtam el annyi zsepit, mint ami Jessica Koch: Közel a horizonthoz című könyvéhez kellett. (A második rész szintén sírós nekem, de az elsőn több könnycsepp hullt.)

8.Egy könyv, ami boldoggá tett:
Fura lesz a válaszom, de azt hiszem Leiner Laura SzJG sorozatának első része. Még általános iskolás koromban olvastam először, így igazán nosztalgikus volt újra elővenni, még annak ellenére is, hogy azért ma már látom azt is, hogy nem hibátlan a sztori.

9.Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál
A Két lépés távolságot könyvben és filmben is nagyon szerettem.

10.A legszebb könyv (borító alapján), amit idén vásároltál:
Róbert Katalin: Keresd az igazit! Általában nem szeretek borító alapján dönteni, de itt megvett magának a külső, nagyon szeretem a mintát, a színvilágot.
 
11.Melyik könyvet szeretnéd elolvasni még a 2019-es év végéig?
Több, mint 100 könyvet olvastam idén., így már nem kezdek semmibe év végéig.

12.Új megjelenés, amit még nem olvastál, de jó volna:
Az összes Karácsonyra kapott könyv. Ebből új megjelenés On Sai: Vágymágusok és  Szaszkó Gabriella: Kora február című könyve, valószínűleg ezzel a két regénnyel kezdem majd 2020-at.

13.Legjobban várt új könyv megjelenése a 2020-as évre:

Nem igazán szoktam előre kinézni jövő évi megjelenéseket, de ha minden jól megy, végre-végre érkezik a Farkasok nemzettségének 2. része. Még semmi nem biztos, de nagyon reménykedem.

Köszönöm mindazoknak, akik eljutottak idáig, és végigolvasták, valamint velem voltak egész évben.
Minden Olvasómnak kívánok boldog új napokat, vágyakat, utakat, álmokat. Jó könyveket és még jobb barátokat.

 2020-ban is remélem ugyanitt, veletek.


*Hikari

2 megjegyzés:

Zsebi írta...

A Hat varjút én is imádtam! :) On Sai-t pedig csak ajánlani tudom. Más mint az előző könyvei, de határozottan nem rossz :D

K. A. Hikari írta...

Szerintem a Hat varjút rengetegen imádtuk, és várjuk a folytatását. Angolul olvasó ismerősöktől azt hallottam, az is szuper :)
On Sai könyveiben még sosem csalódtam, bár tény, a Szivárgó sötétség sorozat kevésbé tetszett, mint a többi könyve.

Üzemeltető: Blogger.