Róbert Katalin Keresd ​az igazit! (Lélekfény 1.) {+ Interjú}

„A boldogság csak rajtad áll.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 336
Fülszöveg:
Az ​utunkat tilalmak szegélyezik.
Egy távoli sziget elzártan élő népét különleges ajándékkal áldották meg az égiek: a tírek a Napésholdtól kapott társjegynek köszönhetően mindenki számára megtalálhatják az igazit.
Milo mindig társra vágyott, de nem kaphatja meg. Rá más sors vár. Amikor a mesterét szörnyű vádakkal perbe fogják, elindul kideríteni az igazságot. Olyan titkokat fedez fel, melyek az egész nép életét megrengethetik.
Deniel álruhában érkezett a tírek szigetére, titkos küldetést teljesít, és válaszokat akar, de ehhez találnia kell egy olvasót.
Amint megpillantja Milót, az élete egy csapásra megváltozik.
Vajon Milo az, aki megadhatja neki a válaszokat?
Elina mindig tudta, hogy a tökéletes társa csak Kellán lehet, noha társjegyük alapján tilos házasodniuk.
Aztán az olvasók döntése nyomán mindkettőjüknek el kell hagynia az otthonát, hogy valaki mással éljék le az életüket.
De Elina nem képes kitépni a szívéből Kellánt. Miért vonzódik annyira a fiúhoz, ha ez a vágy bűnös? Lehet, hogy ezúttal az olvasók tévedtek?
Hogyan ismerhető fel a lelki társunk?
Tiltott vágy, titok és izgalom egy ragyogóan eredeti fantasy regényben.
Ismerj meg a világot, ahol léteznek valódi kötödések, ahol a szerelem nem kérdés, hanem bizonyosság!
Harcolj a szerelemért!

Vannak szerzők, akikről tudom, hogy el fogom olvasni, írjanak bármit. Így voltam Róbert Katalin legújabb regényével is, főleg azután, hogy ez a mandalás, fekete-arany borító totálisan megvett kilóra.
Ezúton is köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak a recenziós példányt.

Egy különleges sziget különleges népének tagjait ismerhetjük meg. Elinát és Kellánt, akik között egyértelmű a vonzalom, a szerelem a népük törvényei azonban tiltják, hogy egymáséi legyenek. Milot, aki mások boldogságáért felelős még akkor is, ha emiatt ő sosem lehet igazán boldog. Denielt, a különleges és titokzatos idegent, akinek a célja mindenki előtt ismeretlen.
Valóban tévedhetetlenek az emberek, és csak egy módon értelmezhető egy jóslat? Vagy szerencsésebb lenne más nézőpontból megvizsgálni a kérdést? Kin múlik valójában a társak jövője, boldogsága?

Olvasgattam az írónő blogján azokat a posztokat, amiknek a középpontjában a Keresd az igazit állt, és egyre inkább éreztem, hogy szeretném elolvasni ezt a könyvet. Vonzott magához,  egyre inkább érdekelt, vajon milyen lehet a történet maga.
Mint tudjuk, ember tervez, a Napishold meg átkozottul keresztülhúz mindenféle számítást, valószínűleg ezért alakult úgy, hogy december végére csúszott az olvasás, noha már a Mikulás meghozta a könyvet. (#vizsgaidőszak, te csodás!)

Aztán úgy döntöttem, megérdemlek némi kikapcsolódást, és elkezdtem olvasni. Hogy aztán még éjfél előtt be is fejezzem. Képtelen voltam letenni, fél nap alatt a végére értem! Zseniális volt, komolyan.

Nagyon tetszett a fantasy világ, az a hitvilág, amit Kati felépített. Bár bevallom, nem volt egyszerű megértenem a szálakat, sőt, még mindig vannak bennem kérdőjelek a kötéseket, a tír-dobour kapcsolatot illetően. Mivel sorozatról van szó, remélem, hogy ez a további kötet(ek)ben jobban ki fog kristályosodni számomra.

A szereplőket viszont megkedveltem, bár örültem volna, ha mélyebben is megismerhetem őket. Ugyan három + egy nézőpontkarakter kapunk, mégis úgy éreztem, hogy főleg Elina és Milo viszi el a hátán a történetet. Azt hittem Kellán lesz nálam a befutó, mégis Deniel lett szimpatikusabb.
Elináról először azt hittem, hogy nem több egy elkényeztetett gazdag fruskánál,  azonban a könyv fele tájékán bebizonyította, hogy tévedtem: képes a kezébe venni a sorsát. Már amikor…
Kellán ezzel szemben… nos, hogy is fogalmazzak finoman? Csak sodródott az árral. Még ha voltak is pillanatok, amikor megkérdőjelezett döntéseket, nem igazán az a típus, aki felemelte a hangját. Inkább csak beletörődött mindenbe, amolyan „úgy lesz, ahogy lennie kell” típus. Falnak tudtam volna menni tőle olykor.
Azt hiszem Milo volt a legszimpatikusabb szereplő a könyvből. Jószívű, segítőkész, és végletekig lojális azokhoz amikben ő maga hisz. Még azután is, ha egy idő után ez szembe ment azzal, amit el akartak vele hitetni. Ha valaki, ő igazán megérdemli, hogy boldog legyen.
Deniel személyével kapcsolatban még sok bennem a kérdőjel, de még az önfejűsége ellenére is megszerettem. Tudni akarom, tudnom kell, mi lesz vele!

Egyszerűen jól esett végre olyan könyvet kézbe venni, ami kikövetelte magának, hogy egy ültő helyemben olvassam el.
Beszippantott a világ, és annyira pörgött az egész történet, hogy tudtam, ha becsukom kis időre akár, a szereplők nem várnak meg, és újabb kalandokba keverednek nélkülem.
Egyedi, sokrétű történet, amiben még nagyon sok lehetőség rejlik.

Alig bírom kivárni, hogy megtudjam, az írónő ezek után hogyan fogja alakítani a szereplők sorsát.

Bejegyzés EXTRA
- Interjú Róbert Katalinnal -

Hikari: Írtál már korábban fantasyt, de az gyermekregény volt. Hogyhogy most újra ebben az irányba indultál el? "Meguntad" a realista történetek írását? :)

Róbert Katalin: Semmiképpen sem untam meg, biztos, hogy fogok realistát írni, sőt, szerintem az lesz többségben, inkább ez volt egy kis kaland. A lelkitársak, tökéletes pár témája elég régóta foglalkoztat, úgyhogy ehhez kellett megtalálnom a megfelelő „kereteket”, ez pedig végül ez a fantasy lett. Szóval a műfajt a téma hozta magával – mint nálam általában.

Hikari: A szigetvilág igazán különleges, szokásaiban, hitrendszerében egyaránt. Mennyi időbe telt megálmodni? Élnél a tírek között?

Róbert Katalin: Sok háttértervezés, nem-tudatos gondolkodás volt, mielőtt nekiültem volna az írásnak. Egy év minimum eltelt ezzel, persze közben abban az évben megírtam a 6 hét a világot, szóval nem tétlenkedtem. Aztán persze írás közben látszik igazán, hogy működik-e, amit kitaláltam, akkor jönnek még további gondolatok, ötletek. Sőt, a szerkesztésnél is hangoltunk pár dolgon, szóval volt vele munka bőven.

Nekem tetszik ez a berendezkedés. Alapvetően nem érzem disztópiának, normális esetben a rendszert sem kell mindenáron megdönteni, más kérdés, hogy a regény nem mutat be „normális esetet”, mert különben minek írnánk? De ha minden jól alakul, ebben a világban tényleg nagyon jó párkapcsolatok születhetnek.

Hikari: Társjegyet vagy életjegyet hordanál szívesebben?

Róbert Katalin: Társjegyet. Még szegény Milo is szenved, hogy nem találja meg az igazit, csak mások egymásra találását segítheti – mellékszerepben persze akad olyan olvasó, aki jól elvan az ő szerepével ebben a társadalomban, de főbb szereplőim mind szerelmet akarnak. Nem véletlenül.

Hikari: Ezúttal igazán különleges állat kapott szerepet a történetedben: egy róka. Elfogadnál egy szerencserókát te is? Vagy maradsz a macskáknál?

Róbert Katalin: Mikor utánanéztem a (háziasított) rókáknak, megtudtam, hogy azért nem túl egyszerű a rókatartás, pláne nem házban. A rókák örökké megjelölik a területüket, és nem valami illatos nyomokat hagynak… De ha nagy kertem, szabad területem lenne, mint Elinának a regényben, akkor nagyon bírnék egy szerencserókát, igen.

Hikari: A tírek nem hisznek a szerelemben, a doburok nem hisznek a kötésben, van is a regényben egy jelenet ezzel kapcsolatban. Ha ebben a világban élnél, melyikőjükkel értenél egyet? Szerinted mi a szerelem?

Róbert Katalin: Abban a jelenetben Deniel elmondja, hogy szerintem mi a szerelem – és még abban is egyetértek Deniellel, hogy ez a két dolog ugyanaz. A másik ember kitölti a gondolatokat (de legalábbis kiemelt helyen van), neki mondanál el szinte mindent először, jó a közelében, társaságában lenni. És bizony, a kötődés is, a szerelem is ilyen. (Erre majd Milo is kénytelen lesz rádöbbenni.)

Hikari: Három (+1) nézőpontkarakter szemén át ismerjük meg a történetet. Melyikőjük hangját találtad meg legnehezebben, illetve legkönnyebben? 

Róbert Katalin: Milo ment a leggyorsabban, még, amikor a saját feje után ment, az is tiszta és jól lekövethető volt nekem. Deniel írás előtt változott, írás közben meg makacskodott: kicsikart magának önálló nézőpontot, de nem volt hajlandó a regény felénél előbb szerepelni, pedig én tényleg igyekeztem… Elina sem volt éppen egyszerű, ugyanis ő az első verzióban egészen más helyzetben lett volna, de be kellett látnom, hogy úgy nem működik – ezért az első harminc oldalam felét kidobtam még az írási fázisban.

Hikari: Még az ünnepek is különlegesek a regényben.Én december végén olvastam a regényt, és felmerült bennem: szerinted a szereplőid hogyan ünnepelnék a Karácsonyt például? 

Róbert Katalin: Ami a leginkább hasonlíthat a mi karácsonyunkhoz ebben a világban, az a holdnapja, ami az a nap, amikor a leghosszabb az éjszaka. Sok-sok fényt gyújtanak ilyenkor a tírek, ez az új esztendő kezdete is, megújulás, újrakezdés és elsuttogott kívánságok ideje.

Hikari: Tudod már, hány kötet lesz a Lélekfény? Trilógia , esetleg egy hosszabb lélegzetvételű sorozatot tervezel?

Róbert Katalin: Összesen két vagy három kötet lesz a sorozat. Tudom, mit akarok elmesélni, szívem szerint két kötetet írnék, de írás közben dagadhat még a történet annyira, hogy a végén három legyen belőle. Ennél több biztosan nem.

Köszönöm az újabb szuper interjúlehetőséget, Kati.

*Hikari