Novellázzunk: Vizsgázunk és félünk

Szeretnék idén sokkal több rövid történetet írni és publikálni a blogra. Ebben nagy segítségemre van Neil Gaiman novellaíró kihívása, aminek a lényege, hogy minden hónaphoz tartozik egy inspiráló kérdés. Ehhez a hónaphoz például az miért veszélyes a január?
Meglepő, hogy egyetlen kérdés mennyire beindíthatja a fejemben az ötletgyárat.
Fogadjátok szeretettel a legújabb írásom.



K. A. Hikari: Vizsgázunk és félünk


Úgy érzem, hiba volt reggel meginni azt a kávét. Hányingerem van, remeg a kezem és az agyam összes vészgombja azt üzeni, hogy menjek haza. Nem állok én még erre készen.
Pech, hogy senki nem kíváncsi arra, hogyan érzek.
A nadrágomba törlöm a kezemet, mély levegőt veszek és elnyomom a sötét gondolataimat. Igen is készen állok! Nem felkészületlenül jöttem ide.  A saját mantrám ragad meg végül a fejemben, ahogy a tanár elmegy mellettem, belép a terembe, én pedig sok más hallgatótársammal együtt követem.
A halk, rövid sutyorgásból, ami körülöttem zajlik tudom, hogy nem csak én izgulok. Tanár úrnak híre van az egyetem falai között: ő az, aki első vizsgaalkalomkor nem engedi át a hallgatót, akinél közepesnél jobb jegyet szerezni a világ kilencedik csodája, akinél ha át akar menni a diák, jobban jár, ha betűről betűre bevágja az anyagot.
Megint emlékeztetnem kell magamat, hogy én készültem, de ettől még nem múlik el az idegességem.
Senki nem ül le a terembe érve, megvárjuk, hogy mindannyiunk nevét felolvassa egy előre kinyomtatott papírból, és oda helyezkedünk el, ahová ő mondja.
Legyőzöm a kényszert, hogy kattintgassam a tollamat, ahogy leülök a székemre. Aztán akkor is, amikor elém kerül a fehér, lefordított lap.
- Kezdhetik. Húsz percük van rá - a tanár úr mély hangja puskadördülés a néma teremben. Aztán a csendet felváltja a papír sercegése, a tollak kattogása, a székek nyikorgása.
A papír fölé görnyedek és elkezdem olvasni a kérdéseket, egyiket a másik után. Mire elérek az utolsóig valamennyire megnyugszom. Menni fog ez!
Nem figyelek a körülöttem lévő hallgatókra, csak a papírra és a feladatra, a fali órára is csak futtában pillantok néha, hogy tudjam, mennyi időm van még.
- Még öt perc - szólal meg a tanár egy idő után, hallom, ahogy még sebesebben kezdenek körmölni körülöttem, az én tenyerem is jobban izzad, ahogy egyre csak szuggerálom azt az utolsó kérdést, amire sehogy se jut eszembe a válasz. Végül majd csak lesz valahogy alapon behúzom a választ, és épp időben leteszem a tollat.
Beadom a sor középére a vizsgafeladatot, aztán felállok és csendben távozok a teremből. Minden stressz és idegesség kiszáll belőlem. Megtettem mindent, átadtam a tudásomat, innentől felesleges agyalnom, majd estére kiderül, hogy ez mire volt elég.
Belebújok a kabátomba, a nyakam köré tekerem a sálam és kilépek az egyetem épületéből. A januári hideg szél percek alatt vörösre csípi az arcomat, de a téli nap melege megmosolyogtatott.
Ahogy a felhőkön is áttörnek a nap sugarai, úgy egy nehéz vizsga is záródhat sikeresen. Ha hinnék az égi jelekben, biztos így gondolnám.

*Hikari

5 megjegyzés:

Adry olvasósarka írta...

Minden vizsgától úgy félek a mai napig, hogy simán leblokkol az agyam ha úgy van :(

K. A. Hikari írta...

Akkor úgy látszik, valamin nem segít a rutin, meg az évek :(:

Adry olvasósarka írta...

Hát nem ;)

Németh Barby írta...

Súlyos érzelmekkel teli írás, minden szava valóságos. Én is átérzem. A sorokat olvasva jöttek vissza az emlékek az elmúlt hetekről, és jutott eszembe a következő, remélhetőleg utolsó 2 megpróbáltatása ennek a félévnek.
Bár én tipikusan az a diák vagyok, akit a teremből való kijövetel nem nyugtat meg, hanem akkor kezdek el igazán kattogni, mit is szúrtam el, és kezdem ostorozni magam, hogy már nem lehet visszacsinálni. (Ugyanakkor eddig mindig happy endes volt a történet, és csak én éreztem mindig mindent borzalmasnak és agyaltam túl a szituációt.)

Remélem, jól esett ezeket az érzelmeket fél év erejéig abszolút elengedni, kiírni magadból!

Millió puszi:
Barby

K. A. Hikari írta...

Akkor jó egy írás igazán, ha az olvasóban is érzelmeket kelt, úgy látom, ez sikerült. (Kár, hogy nem egy pozitívabb témát választottam. Majd legközelebb :))
Utólag én már nem kattogok, főleg, mert akkor már mindegy + nem emlékszem a feladatokra sem. De nem vagyunk egyformák.
Remélem sikerül(t) minden vizsgád, sok sikert a következő félévre is.

Üzemeltető: Blogger.