Pontokba szedett érdekességek

A mai modern világban egyre kevesebbet tudunk egymásról, egyre kevésbé ismerjük a másikat.  Blogger-olvasó kapcsolatban szerintem ez még jellemzőbb. Az egyik fél posztot ír, a másik elolvassa, de nem biztos, hogy érdemi információhoz is jut a tartalom alkotójáról. Most megpróbálkozom ezen változtatni.

A Bloggerképző havi kihívásának számomra egyik kedvenc témája a mai. Kellően elgondolkodtató, mégis könnyed, rengeteg lehetőség rejlik benne.

Igyekszem érdekes dolgokat összegyűjteni, amik azért nem kerülnek elő egy mindennapos beszélgetés során, de adnak egy képet rólam mint bloggerről, azoknak az embereknek, akik olvassák akár ezt a bejegyzést, akár másikat.

A virtuális térben, a blog előtt egyszerűen *Hikari néven voltam jelen.

Méghozzá arra is emlékszem, mikortól: 2013. Egy animés közösségi oldal adminja lettem, és ezzel a névvel írtam alá a posztjaimat. Később, amikor létrehoztam a saját facebook oldalamat, majd a blogot, magától értető volt, hogy a nevet meg szeretném hagyni, de nem teljesen, így kapta meg a születési nevem monogramját. Régen is úgy éreztem, így, ebben a formában ez igazán én vagyok, ez azóta sem változott.

Jobban érdekel a napi oldalmegjelenítések száma, mint az, hogy egy-egy bejegyzésre hányan kattintottak

Ezt az utóbbi időben vettem észre magamon. Sokkal boldogabbá tesz, ha mondjuk az előbbin van magas szám, mintha az utóbbin, pedig ez a kettő valószínűleg összefügg. De sokszor látom nagyobb számú napi megtekintésnél, hogy régi bejegyzésekre több kattintás érkezett. Még nem jöttem rá, hogy mitől függ, hogy mennyi a napi olvasottságom. 

Vannak olyan piszkozatban lévő bejegyzéseim, amik több évesek

Direkt megnéztem most: a legrégebbi piszkozatom 2016 óta vár publikásra. Ezekkel a posztokkal általában egyébként az történt, hogy még zsenge bloggerkoromban elmentettem őket, mondván, hogy "ráérünk arra még", aztán elfelejtődnek. Idén szeretném a nagyon régi bejegyzéseimet átírni, és sorban publikálni, majd kiderül, sikerül-e.

Éjszakai bagoly vagyok, ha olvasásról van szó

Szoktam reggel is olvasni főleg hétvégente, de az ritkább. Este jobban szeretek, általában elalvás előtt egy órával már kikapcsolok mindenféle elektronikát, és inkább olvasok húsz-harminc percet, vagy amennyi sikerül. Jobban is alszok ilyenkor. Kivéve, ha túl jó a könyv, és úgy belemerülök, hogy hajnali kettő felé jövök rá, hogy talán most már nem ártana abbahagyni az olvasást. (Volt már rá példa :))

Ha novellát írok, általában szöveg nélküli zenéket hallgatok, ha regényt, akkor viszont szükségem van "normális" dalokra

Nem tudom, ez miért van így, egyik esetben miért billent ki a szöveg, amíg a másikban nem Ha valaki ismeri a titkot, árulja el nekem is. Plusz infó, hogy instrumentál közül is főleg zongorát és gitár szoktam hallgatni. Posztíráshoz egyébként az utóbbi. Most épp ez a dal szól a háttérben,

Instagramra csak olyan könyvekre teszek ki képet, amikről írtam blogbejegyzést is

Fura szokásaim vannak, tudom. Az insta fiókomat használom legkevésbé, és annak, hogy posztoljak valamit, csak azért, hogy legyen friss kép, nem látom értelmét. Nem ez az oldal a fő, amit bloggerként használok, így nem is nagyon töröm magamat, hogy például minél több követőm legyen. Kiteszem, ha az aktuális olvasmányomról jó kép született, otthagyom leírásban esetleg a bejegyzést is, de túlságosan nem foglalkozom vele. Lehet, ez hiba, de én nem érzem annak.

Jelenleg 3 félkész regényem van, felváltva dolgozom rajtuk, attól függően, melyik történethez van hangulatom

Ebből kettő teljes átírás. Az egyik, az Aaron hangja amit tavaly fejeztem be, de annyira szét volt esve a dramaturgiája, hogy egyszerűbbnek láttam az elejétől átírni, minthogy belenyúljak a szövegbe.
A másikat jó néhány éve kezdtem, még nagyon gyerekfejjel, de az alapkoncepció még ennyi év után is tetszik, szóval elkezdtem dolgozni rajta újra, idősebbként.
A harmadikkal pedig most épp vakvágányra futottam, nem is erőltetem az írását.

Hosszú ideig bosszantott, hogy nem igazán kaptam visszajelzést a posztjaimra. Mára ezt elengedtem

Ma már mosolyogva gondolok vissza öt évvel korábbra, amikor elszomorodtam, ha egy - szerintem - jó bejegyzésre nem érkezett semmiféle visszajelzés sehol. Aztán idővel rájöttem, hogyha azért blogok, hogy reakciót csikarjak ki az emberekből, akkor görcsössé és feszültté válok, ezt pedig jó lett volna elkerülni. Szóval eljutottam oda, hogy örülök, ha reakciókat kapok, de nem dől össze a világ akkor sem, ha ez elmarad.

Nem szeretek nyelvet tanulni, ennek ellenére tele van a ebookom angol nyelvű könyvekkel

Nem tagadom, mániákusan gyűjtöm be amazonról az ingyenes történeteteket, szerintem simán van ezeknek a száma már száz fölött.  De még egyet sem olvastam el közülük. Ennek azt hiszem, főleg az-az oka, hogy eddig a nyelvvizsgára készültem, ez pedig eléggé megcsapolta a lelkesedésem ahhoz, hogy ne akarjak még szórakozásból is a nyelvvel foglalkozni. Amikor március végén meglesz a vizsgám, úgy tervezem, hogy ezen változtatok: beszereztem az utóbbi időben néhány olyan történetet, amik elég érdekesnek és érthetőnek tűnnek.

Az utóbbi időben elgondolkodtam a blog költöztetésén

Aztán az ilyen gondolatok amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is vetem őket. Öt éve munkája van az Írásaim tárházában, és bevallom őszintén, nem füllik ahhoz a fogam, hogy több, mint ezer bejegyzést átteleportáljak egy másik platformra vagy ha nem így teszek, akkor a nulláról építsem fel egy másik oldalon az olvasóközösségem. Lehet, hogy így nem érek el annyi embert, ahogy az is igaz, hogy néha veszekszek a Bloggerrel, mert nem azt akarja, amit én, de összességében szeretem, úgyhogy szerintem maradok.

Nem tudom, mennyire sikerült érdekesre a bejegyzés, én mindenesetre élveztem írni.

Rólatok mit érdemes tudni?

Hikari