A siker melyik lépcsőfokán állsz?

Mindannyiunk életében vannak „hegyek”, amelyeket meg kell másznunk, ha akarjuk, ha nem. Lépcsőfokok, amiken igenis fel kell kaptatnunk, még akkor is, ha kemény munka, és sokszor fel akarjuk adni.  Valami belső motiváció mégis hajt minket, hogy csinálni kell.

A Bloggerképző  harminc napos kihívásának ez is az egyik témája, és csak később gondoltam írni, most élnek bennem frissen a gondolatok, a benyomások.

Végiggondoltad valaha, hány olyan akadályt győztél le, amit leküzdhetetlennek hittél? Gyermekként csupán felállni és megtenni az első lépéseket is hatalmas sikernek számított, nemde?
Aztán a későbbiekben… jó jegyet szerezni egy nehéznek gondolt dolgozatra, megkapni egy esélytelennek gondolt munkát, folytatni az életet kisebb-nagyobb lelki csapások után is. Mindet hatalmas hegynek látja az ember, aztán rájön, hogy nincsen olyan nehézség, amit nem képes valóra váltani.

Két ábra van, ami engem nagyon motivál a nehezebb pillanatokban is. Az egyiken egy lépcsősor van, ahol az első lépcső azt jelenti „nem csinálom” még az utolsó, sok-sok fokkal későbbi már azt „megcsináltam”. Te meg tudnád mondani, épp melyik lépcsőfokon állsz, és hová vágysz eljutni?
A másikon egy jégtömb van, aminek csak a csúcsa látszik, rajta SIKER felirattal. Ami a lényeg, és amit mi se látunk a mindennapokban, mert a mélyben van: a kemény munka, a kitartás, a visszautasítások, a bátorság.

Éppen ma nyelvvizsgáztam, lehet azért van ennyi mondanivalóm, jó kicsit úgy érezni, hogy végre kifújhatom magam, megpihenhetek. Még nem értem se a jéghegy, se a lépcsősor tetejére, de már nagyon-nagyon közel vagyok.

Érdemes tudni, hogy én két éve már próbálkoztam a nyelvvizsgával, akkor kicsivel ugyan, de lecsúsztam róla.
Tudjátok, átkozottul nagy meló visszamászni erre a bizonyos hegyre, újra nekiindulni a lépcsősornak, amikor az élet úgy dönt: „nono, kislány, neked még ezért a sikerért meg kell dolgozni.”

Nem is volt egyszerű, nekem sem. Aztán összeszorítottam a fogamat, és egy év kőkemény munkát beletettem. Újra. Sokadszorra.
Mikor úgy döntöttem, hogy akkor ismét megpróbálkozom a vizsgával, egyetlen mondat volt kristálytisztán a gondolataim között:  a saját döntésemért - a sikeremért, és az esetleg kudarcért is - egyedül én vagyok a felelős.
Nem a tanár, aki nem készített fel. Én nem készültem akkor fel.
Nem a vizsgaközpont, aki túl nehéz vizsgát rakott össze.  Számomra volt túl nehéz, és ennek erősen köze lehet a korábbi ponthoz.
Nem az univerzum, aki nem adott szerencsét. Nem szerencsében, önmagamban kell bízni.

Tudom jól, hogy mennyi időt és energiát fektettem bele. Tudom jól, mennyire vettem komolyan. Nemsokára kiderül, hogy ez elég volt-e.
Szeretném azt hinni, hogy igen. Szeretnék hinni abban, hogy a hónap végén fellépek a siker utolsó lépcsőfokára és büszkén jelentem majd ki: sikerült!

Számotokra mi volt a legutóbbi siker?
Milyen célt terveztek legközelebb megvalósítani?

*Hikari