Steigervald Krisztián Generációk ​harca {+Interjú}

„Ha tudom, hogy miért vagy olyan, amilyen, akkor képes lehetek arra, hogy a viselkedésedet toleráljam, téged magadat pedig elfogadjalak olyannak, amilyen vagy.”

Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 256
Fülszöveg:
Steigervald Krisztián évek óta tart előadásokat arról, milyen történelmi, technológiai és kulturális események hatására változtunk meg az utóbbi csaknem száz évben: hogyan hatottak az egyes korszakok a gondolkodásunkra és világlátásunkra, miért alakultak ki ebből a különböző (veterán-, baby boomer, X, Y, Z és alfa-) generációk, melyiknek milyen jellegzetességei vannak, miképpen viszonyulnak egymáshoz, és hogyan érthetnék meg egymást ezek tagjai a jobb együttműködés érdekében – egy sikeresebb, boldogabb élet reményében.
Generációk harca című könyvének legfontosabb célja, hogy letisztítsa a generációkról az igaztalan sztereotípiákat, valamint feltárja értékeiket. Így mindenki felismerheti a saját generációs korlátait, és a nemzedékek között dúló csatározások helyett képesek leszünk magunkat kívülről szemlélni, másokat megérteni – vagy akár nevetni is azokon a szituációkon, amikor csupán a generációnk beszélt belőlünk…

Általában megnézem ugyan a kiadó hírleveleket, de amióta #maradjotthon és #távoktatás van, azóta csínján bánok mindenféle elcsábulással, legyen az rendelés vagy recenziókérés.
Azonban a Partvonal hírlevelében megakadt a szemem a Generációk harcán illetve azon, hogy milyen pozitív vélemény van mellette. Engedtem. Itt is nagyon szépen köszönöm a Partvonal kiadónak.

Az a nagy helyzet, hogyha valaki egy, de még ha fél évvel ezelőtt ajánlja nekem ezt (vagy bármilyen ehhez hasonló) ismeretterjesztő könyvet, megköszönöm, de nem olvasom el.
Aztán itt vagyunk 2020 a tavaszán egy teljesen fejére tetejére állított világgal, senki nem tud semmit, mindenkiben ott van kisebb-nagyobb mértékben a bizonytalanság. Van, aki ilyen helyzetben a limonádé típusú történeteket részesíti előnyben (nagyrészt én is), de van olyan hangulat, amikor valami más kell.
Valami, amiből lehet tanulni. Mert addig se a jelenlegi helyzeten morfondíroz az ember lánya.

Második féléves szociálpedagógusként van is egy olyan tárgyam, hogy „Életkorok pedagógiája­”. Úgy tartom, hogy nincsenek véletlenek, néhány héttel ezelőtt pont a generációk közti különbségekről kellett beadandót írnom.
Mit ne adtam volna, ha még előtte elolvashatom ezt a könyvet!

Nagyon tetszett, mert egyszerre volt szórakoztató és olvasmányos, valamint informatív. Lehet csak azért vonzott be ennyire, mert most legalább egy fél évig erről fogok tanulni, mindenesetre megtalált magának. Gyanítom, hogy a későbbiekben is sokat fogom forgatni, szerintem esélyes, hogy a munkám során is le-leveszem majd a polcról, hiszen nagy valószínűséggel más generációba tartozó kliensköröm lesz, velük pedig máshogy kell majd bánni, más technikákat kell alkalmazni, mint amit én elsőre gondolnék.

Tetszett a könyv felépítése, az, hogy szépen lassan az általánostól jutottunk el az egyénig. Az elején kezdte a történelmi változások, a fejlesztések hatásával a mai társadalomra, csak ezután tért át a generációkra.

Hatalmas plusz pont, hogy mindegyik generáció külön-külön érthetően ki lett fejtve, egyiket sem éreztem jobbnak/fontosabbnak a másiknál, és azt hiszem, ez is a könyv egyik célja: rávilágítani, hogy hiába vagyunk mások, születtünk és éltünk esetleg más korban, attól még egyenlőek vagyunk.
Kapunk egy képet arról is, hogy a különböző generációk szórakozási formái, a munkához, lojalitáshoz való viszonya, a médiafogyasztása, vagy éppen ünnepi szokásai hogyan változnak/változnak generációról generációra.

Van egy kerete az egész könyvnek, és a kereten belül is szépen, befogadhatóan vannak adagolva az információk, egy dolog szúrta a szememet: a hivatkozások. Furcsa, és kissé zavaró volt a szöveg közepén olykor egy hosszú linket látni.

Meg kell írni minden generációnak a saját hőskölteményét. Más világban éltek az előttünk lévő generációk, és másban élünk mi is. De azt hiszem, pont ez a sokszínűség teszi érdekessé és izgalmassá az életet.
Aki vevő az ismeretterjesztő-társadalomtudománnyal kapcsolatos olvasmányokra, annak mindenképp ajánlom.
De azok számára is jó szórakozás lehet, akiket csak szimplán érdekel a téma, szeretné jobban megismerni a saját, a gyereke(i), vagy a szülei generációját.
Nálam sokszor olvasós könyv lett.

Bejegyzés EXTRA
- Interjú Steigervald Krisztiánnal -

Hikari: Kezdésként egy kis bemelegítés: hogy fogalmaznád meg, kicsoda Steigervald Krisztián?
Steigervald Krisztián: Férj, apuka, előadó, tréner, kutató, gondolkodó, tanácsadó, író. 

H.: Mi ösztönzött arra, hogy megírd a könyvedet?
S. K.: 20 éve foglalkozom generációk kutatásával, és úgy 5 éve egyre többen kezdtek el tanácsokat kérni generációs témában különböző területekről. Ez idő alatt missziómmá vált annak a megmutatása, hogy ha nem érted a nálad idősebb vagy fiatalabb generációkat, nem feltétlenül benned van a hiba. Hanem az ismeret hiányában. Ha megismerjük a többi generáció működését, ráadásul mindezt szeretettel és figyelemmel téve, akkor egy csomó konfliktus megelőzhető. 

H.: Van olyan ismerős/barát/családtag aki olvasta megjelenés előtt a kéziratot? Mennyire hallgatsz mások tanácsaira?
S. K.: Szeretek mások tanácsaira hallgatni, a könyvet is elolvasta két szakmai barátom. Az én munkám amúgy is olyan, hogy minél több vélemény meghallgatása csak pontosítja az információ mélységét. 

H.: Mit gondolsz miért nem értik a fiatalok az érett felnőtt korosztályt, és fordítva: miért nem értik az érett felnőttek a fiatalokat?
S. K.: Két dologról beszélünk: az egyik az életkori, a másik a generációs hovatartozás. Az életkori hovatartozás többnyire változatlan: valamennyire belénk van kódolva, hogy a saját korosztályunkat tartjuk a legjobbnak, és a tőlünk eltérőt – akár fiatalabb, akár idősebb – pedig értelemszerűen nem. A generációs hovatartozás viszont tapasztalatokat, élmény-tartományokat jelent. Na ebben most hatalmas különbségek vannak az egyes generációk között. A Veteránok (1945 előtt születtek) egy világháborúba születtek, vagy abban nőttek fel. Nincs még egy olyan generáció, akinek meg kellett volna ezt tapasztalnia. A Baby Boomerek (1946-64) is fenyegetésben éltek fiatal korukban, de már nem volt annyira bizonytalan a lét. Akkor az élet középpontjában a munka állt (48 órás munkahétről beszélünk még), fontos volt a lojalitás, az alázat, a tisztelet. Az X generációsok (1965-79) az átmenet generációja: egy maximalista, munkamániás nemzedék, de közben már fontos a munka-magánélet egyensúlya. Az Y-osok (1980-94) az első generáció az énközpontú társadalomban, az ő tapasztalatuk az, hogy előbb légy lojális önmagadhoz, mint a munkaadóhoz vagy a kollégákhoz. A Z generáció (1995-2009) az Internet alapú társadalomban szocializálódott, amikor azt látták, hogy a felnőttek egyre több mindent intéznek digitálisan – nyilván meghatározta az online tér a gyerekkorukat. Az első digitális gyerekkor. Az Alfa (2010 után) pedig az oko seszközök gyermekkorát éli: azt látják, hogy az egész Föld be van huzalozva.
Na, ha ennyire más gyerekkort élünk meg, egyértelmű, hogy nagyon nehéz megérteni a másikat. Az elmúlt ezer és ezer évben nagyon kevés változást éltek meg az egymást követő nemzedékek. Ha a középkorban például egy ember az élete során felhalmozta, megszerezte az életben maradáshoz, a gazdasági javainak bővüléséhez szükséges tudást, akkor az örök érvényűnek tűnt. Vagyis ha megtanult földet művelni, katonáskodni, kézműves tárgyakat készíteni, azzal a tudással élete végéig elláthatta a családját és a tudásának átörökítésével még az utódai is képesek voltak boldogulni. Ez a fajta szemlélet az idő előrehaladtával is (ha más-más formában) megmaradtak. Mára ez megváltozott, ráadásul úgy, hogy ez a változás – a korábbi generációk szemében is – hihetetlen gyors.

H.: Szerinted melyek azok a tényezők, amelyek egyre csak mélyítik a generációk közötti szakadékot?
S. K.: Az ismeret hiánya és a meg nem értésből származó türelmetlenség. Sokszor nem akarjuk saját magunkat sem megismerni, hiányzik egy alapfokú önismeret a tárházunkból, és inkább a többiekkel foglalkozunk. Az idősek kárhoztatják a fiatalokat, mert túl sok digitális eszközt használnak (és lekütyüznek mindent, amit ők nem használnak). A fiatalok meg nem értik meg, hogy annyira egyszerűek már a mai digitális eszközök, hogyhogy nem tudják használni őket az idősebbek. Én ehhez ajánlom a könyvemet, hogy legalább egy alap ismeretünk legyen a saját generációs jegyeinkre, és rálássunk a többi generáció sajátosságaira.

H.: Mit tartasz életed legnagyobb leckéjének?
S. K.: Nekem az egyik legnagyobb álmom volt, hogy eljussak a Himalájára. Ezt megélhettem, elmentem egyedül Nepálba, ahol egy teljesen más világgal találkoztam. Kvázi visszamentem a középkorba. Elvesztettem minden kapaszkodót, minden korábbi élettapasztalatot. De túléltem. Azóta teljesen másképp nézek a kihívásokra, a megszokottól eltérő dolgokra.

H.: Jelenleg egy olyan helyzetben vagyunk, amire nincs ráhatásunk. Mit gondolsz, ez milyen változásokat fog hozni a generációk egymással való viszonyában?
S. K.: Ezt még nehéz megmondani, de mindenképpen teljesen új tapasztalatokkal találkozik több generáció. Ez érinteni fogja a fiatalok munkához való viszonyát például, hiszen eddig munkaerő-hiány volt, ami most nagy valószínűséggel megváltozik. Feltehetően lehet majd tanulni a korábbi generációk tapasztalatából, hogy ki hogy csinálta a munkakeresést, a jelentkezéseket 15-20 évvel ezelőtt, amikor munkaerő-többlet volt. De tanulhatunk idősebb rokonainktól háztartást vezetni, kenyeret sütni, kovászt etetni, ami nagyon új minden mai 20-30-40 évesnek. Középkorúak tanulnak gyerekeiktől digitális platformokon élni, hogy lehet a legjobb Zoom-os házibulit megrendezni a negyvenes barátoknak. És nem csak generációs, hanem társadalmi haszna is lehet: elkezdünk olyanokat tisztelni, akik eddig nem élvezték a társadalom tiszteletét. Nem csak az egészségügy, de a boltosok, kukások, tanárok most mind profitálhatnak kicsit ebből a helyzetből. 

H.: Ha valaki a Generációk harca után szívesen olvasna még hasonló könyveket, melyiket ajánlod?
S. K.: Ha a saját második könyvemet ajánlanám, akkor arra még kicsit kellene várni. Több generációs témájú mű van a piacon, de én úgy vettem észre, hogy az a fajta hollisztikus szemlélet, ami az összes generáció empatikus megközelítését jellemzi, ami az én könyvemben megjelenik, máshol nem köszön vissza. De tudom ajánlani Tari Annamária vagy Nemes Orsolya témával kapcsolatos könyveit.

H.: Várható tőled a jövőben újabb könyv, akár ebben, akár más témában?
S. K.: Igen, már most tervezem a téma munkahelyi megközelítését, ami így nem általános, hanem inkább üzleti megközelítésű lesz. 

Nagyon szépen köszönöm az érdekes és tartalmas interjút!

*Hikari