Cselenyák Imre: A tölgyek alatt (Arany János életregénye 2.)

„Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám:392

Fülszöveg:

Milyen érzés túlélni gyermekedet és legszeretettebb barátaidat?
Arany János a szelídség, a nemes egyszerűség mintaképe. Kisvárosi gátlásait élete végéig megőrizte, szava halk, szerény, jelleme visszahúzódó. Bámulatos tehetségéből adódóan, és szorgos önképzése nyomán már harmincévesen elérte a műveltség legmagasabb fokát. Rendkívül fejlett érzékenysége alkalmassá tette kifinomult megfigyelésekre, költészetté változtatta a szeretetet, a szenvedéseket, a fájdalmakat. A magyar nyelv legkifinomultabb mívelőjévé vált.
Cselenyák Imre érzékeny korrajzában nemcsak a nagy költő, Arany János válik emberközelivé, hanem szerető tollvonásai nyomán megelevenedik a szenvedélyes barát, Petőfi Sándor és a szabadságharc híres alakjai is.
Kiemelkedően gazdag és hiteles regényes életrajz Arany Jánosról.
Hagyd, hogy magával ragadjon!

Arany János életregényének második részét körülbelül egy éve vettem meg közvetlenül a szerzőtől, azonban eddig csak állt a polcomon. Tudtam, hogy újra szeretném olvasni az első kötetet, mielőtt belekezdenék a folytatásba, de azzal is tisztában voltam, hogy megfelelő hangulat kell hozzá.
Szóval csak most jött el ennek a kötetnek az ideje.

Történetünk főszereplője immár a felnőtt Arany János, aki a szabadságharc idején megfelelni minden maga illetve mások által támasztott elvárásnak: mind apaként, mind költőként, mind pedig dolgozó emberként helyt kell állnia.
Viszontagságokkal, nehézségekkel, ugyanakkor boldogsággal és sikerekkel teli életút második fele ez a kötet. Közelebb hozza hozzánk a költőt, és erre manapság egyre nagyobb szükség van.

Annak idején az első kötet teljesen és totálisan levett a lábamról, még úgyis, hogy Arany János nincsen benne a top3 költő nagyon szűk körében, nem tagadtam, hogy zseniális és hiánypótló lett a könyv.
Szóval nagyon vártam a folytatást is. Talán túlságosan is, és ezért érezhetek némi csalódottságot: nehezebben haladtam a Tölgyek alatt kötettel,mint amire vártam.  Nem hiszem, hogy Cselenyák Imre írt volna kevésbé jó könyvet, mert remekül átadta a hangulatot, szinte már megelevenítette Aranyt, csak számomra túlságosan történelmi lett.
Túl sok dátummal, túl sok történelmi ténnyel, és emiatt én kicsit száraznak éreztem a szöveget, nem volt igazi bevonzás,  az érzés, hogy minden szabad percemben olvasni vágyom.
De talán ebben a távoktatás miatt egyre sűrösödő feladataim is szerepet játszottak, ezt majd akkor fogom megtudni, ha még egyszer elolvasni.

Mert biztosan el fogom olvasni még egyszer, de lehet többször is. Arany János annyi híres emberrel volt így vagy úgy kapcsolatban, annyi különböző eseménynek volt szerves vagy kevésbé szerves része, hogy nagyon kell figyelni olvasás közben, hogy az ember ne veszítse el a fonalat azzal kapcsolatban, hogy épp milyen esemény zajlik és az milyen módon kapcsolódik az élőzőhöz, vagy épp melyik fontos személy jelent meg a történetben. Mintha Arany gyerek illetve fiatal felnőtt korában nem lett volna ennyi nagy név… persze, érthető, hiszen mostanra nőtt fel, építi illetve építette ki a kapcsolatait, de azért nem volt egyszerű megjegyezni mindig, hogy épp kiről olvasunk, és az adott ember hogyan került a képbe.

Két dolognak örülök ebben a kötetben nagyon: egyrészt, hogy Arany gyermekeit is megismerjük. Javítsatok ki, ha tévedek, de mintha róluk nem igazán esne szó, például irodalomóra keretein belül, így hatalmas plusz pont Cselenyák Imrének, hogy nem csak a híres költő, de a csemetéi is megelevenedtek előttem olvasás közben.
A másik pedig a rengeteg vers. A legtöbbet mindenki ismeri, sokat meg is kellett tanulni az iskolapadban ülve, de valahogy az én fejemből kiestek a keletkezés körülményei, talán nem is tértünk ki rá túlzottan részletesen. Most pedig jött egy tehetséges magyar szerző, fogta magát, és olyan elevenen láttam magam előtt, ahogy Arany János például a Toldi szerelmén vagy épp a Hídavatáson dolgozik, mintha ott ültem volna mellette. Különleges élmény volt, leírhatatlan hálás vagyok, hogy az olvasóként részem lehetett ebben.

Talán még ha találnék is megfelelő szavakat, akkor sem vagyok méltó arra, hogy értékeljem ezt a történetet. De igazából nem is találok.
Arany János költészetét nem fogja bármikor bárki érteni. De ez a doulógia segíthet abban, hogy ne csupán a verseket ismerjük meg, hanem az embert is, aki a tollat fogta, az elmét, amelyben a szavak megszülettek, az életet, amely örök ihletként szolgált.

*Hikari