Sophie Mackintosh: Kék ​sorsjegy

„Ha nincs hitünk, semmink sincs.”

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 204
Fülszöveg:
Életed lottója: ha egyszer húztál, nincs visszaút.
Borzongató regény az anyaságról, az egyéniségről, a szabad akaratról, a sorsról, az emberi vágyakozásról és az állati ösztönről.
Calla tudja, hogy működik a sorslottó. Mindenki tudja. Amikor először megjön egy lány havivérzése, jelentkezik a lottózóban, hogy megtudja, miféle nő lesz belőle. A fehér sorsjegy gyermekekre jogosít. A kék sorsjegy szabadságra.
Leveszik a válladról a döntés rettentő terhét. És ha egyszer húztál, nincs visszaút.
De mi van, ha tévedés a neked jutott élet?
A Kék sorsjegy felkavaróan beszél a szabad akaratról, az anyaság problémáiról, emberi mivoltunk és állatias ösztöneink széles határmezsgyéjéről.



A kiadó hírlevelében akadtam rá erre a könyvre. Rákerestem a tartalmára, és egész érdekesnek tűnt, szóval úgy döntöttem, érdemel egy esélyt.
Köszönöm szépen az Athenaeum kiadónak a recenziós példányt.

Calla élete eldöntetett: nem ő döntött róla, hanem egy nála magasabb hatalom. Neki nincs beleszólása abba, milyen sorsjegyet dob neki a gép. Egyszerűen együtt kell élnie azzal, amit kap.
Azonban mi van akkor, ha nem elégszik meg azzal az élettel, ami elő van írva számára?
Megéri-e a kockázatot a lázadása? Képes lesz-e együtt élni a következményekkel?

Mikor nekiálltam olvasni, molyon még senki nem értékelte, úgyhogy rákerestem Goodreads-en is. Ott már azért találtam véleményeket, és azt vettem észre, vagy nagyon szeretik a könyvet, vagy egyáltalán nem.
Itt volt az első pont, amikor elbizonytalanodtam, hogy vajon jó döntés volt-e elkérni a könyvet. Azonban úgy voltam vele, hogy úgyis egyre kevésbé igyekszem hagyni, hogy mások befolyásoljanak, szóval épp ideje megalkotni a saját véleményemet a történettel kapcsolatban. Kíváncsi voltam arra, én vajon melyik csoportba kerülnék.

Nekikezdtem, de ekkor jött a következő pont, ami elbizonytalanított. Lehet, hogy a digitális formátum miatt, de a könyv párbeszédeinél teljesen hiányzik a gondolatjel. Az elején ez nagyon bántotta a szememet, nehéz volt azt is követni épp ki beszél kihez. Aztán egy idő után könnyebb lett, megszoktam. De továbbra is furcsa maradt.


Egyébként ha mindezektől eltekintek, azt kell mondjam, hogy egyébként érdekes az alapkoncepció, meg a kérdéskör, amit körbejár.
Elméletben mindenkinek van döntési joga a saját életét illetően, nemde? Mit tennél akkor, ha ezt elvennék tőled? Ha valami, amit sosem láttál, mert nincs teste, nincs arca, csak egy megfoghatatlan szabály egy törvény, azt mondaná, hogy neked szabadság jár, de cserébe elveszünk tőled valamit, amiről minden nőnek magának kéne döntenie? Azt, hogy anya lehess?
Vagy épp pont fordítva: megadatik neked az anyaság, annak minden nehéz és csodálatos pillanatával együtt, de nincs szabadságod, nem te határozol az életedről?
Nehéz kérdések ezek, és nehéz lenni mindkét oldalon.
Azért, mert nem te döntesz róla.
Ha pedig mégis a kezedbe veszed az irányítást, kitaszított leszel, üldözött.

A főszerep Calla-é, ő a katalizátor, az egész történet elindítója és mozgatórugója. Az ő szemén keresztül követhetjük a történetet, az ő félelmei és elhatározása mászik be az olvasó bőre alá. Hozzá hasonlóan vergődünk mi is kétségek között, vágyunk egy biztos pontra, miközben lassan mindenkiben ellenséget látunk. Attól függetlenül, milyen a sorsjegye. Egy idő után senkiben nem bízik, csak saját magában.
Rajta kívül van még három nő, akiknek a története hasonló, azonban ők maguk, az, ahogyan a helyzettel megbirkózni képesek, egyénenként különböző. Van, aki mindent megtesz, más menekülőre fogja, de olyan is, akinek megadatik, de nem él a lehetőséggel. Egyikőjükre se haragszik az ember, csupán megfordul a fejében: ha ebben a helyzetben lenne, hogy döntene?
Dr. A. karaktere elég keveset szerepel, de amikor mégis, akkor vannak nagyon jó észrevételei. Mégse tudtam eldönteni, vajon melyik oldalon áll: segítő-e vagy sem.

Azt hittem kétszáz oldal kevés lesz ahhoz, hogy igazán átjöjjön a történet. Néha kevésnek éreztem, néhány oldallal később pedig pont elégnek.
Van egy olyan érzésem, hogy a magyar olvasók is vagy szeretni, vagy utálni fogják ezt a könyvet, de akárhogyan lesz, nem egykönnyen felejthető.
Ez a könyv a feminizmus rémálma.
Egyszerre furcsa és különleges, ijesztő és kiábrándító. De nem bántam meg, hogy elolvastam.



*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.