Anna Banks: Szövetség (Nemezis 2.)

Néha nem látjuk a kiutat a nehéz helyzetekből. És néha az út magától megjelenik.

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
A serubeli Sepora hercegnő és Theoria királya, Tarik között nagy nehézségek árán béke köttetett, mióta összefogtak a tomboló járvány, a csendes pestis ellen. Mivel egymás iránti érzelmeiket a politika és a hatalom kusza hálója szövi be, saját megbízható forrásaik segítségével kell megpróbálniuk közös nevezőre jutni. Azonban amikor árulók tesznek keresztbe a terveiknek, akiknek ráadásul nagy hatalmú szövetségeseik vannak, mindkét királyság jövője veszélybe kerül. Vajon sikerül időben megbizonyosodniuk arról, kiben is bízhatnak igazán – beleértve egymást is –, hogy megmentsék a királyságaikat, a szerelmüket, sőt az életüket?

Az első rész után szinte azonnal a folytatásért nyúltam, annyira függővéges, érdekesen zárta le az írónő telis-tele lehetőséggel.

Szerencsére ezeket ki is aknázta a második kötetben.

Ott vesszük fel a történetszálat, ahol leraktuk a korábbit: Seporát hozzá akarjuk adni Tarikhoz, az előnyös házassággal pedig összekötni a két királyságot. Azonban ez az egybekelés egyáltalán nem olyan zökkenőmentes, mint tervezik.
Sőt, ami azt illeti, mindenféle nehézségbe ütköznek: árulás, mutálódott járvány, és még a háború is kilátásba kerül. Kérdés az is, ki tudnak-e, ki akarnak-e tartani egymás mellett? Vagy inkább menekülési lehetőséget látnak egy elrendelt házasságból a nehézségek ellenére?

Bevallom őszintén, napok óta ülök ezen az értékelésen, egyszerűen nem jutok egyről a kettőre. Nem tudom, azért-e mert túl sok gondolat kavarog a fejemben, vagy egyszerűen kimerültem mégis miben?, de nagyon rég volt ilyen nehéz megírni egy bejegyzést. 

Ez egyébként főleg az én hibám, nem a könyvé:  Anna Banks ugyanis nem csupán egyszerűen megírta, hanem nagyon is megszerette a világot, amit alkotott. Sokkal szívesebben kalandozott illetve avatta be az olvasót is a képzelete által teremtett lények és királyságok hierarchiájába. Tök jó kikapcsolódás volt olvasni, még annak ellenére is, hogy nekem kicsit sok volt benne a tinidráma a két főszereplőtől. Komolyan, az első kötetből nem rémlik ennyi felesleges kör, mármint Tarik és Sepora közt: most viszont annyit kerülgették egymást, hogy a könyv felénél legyintettem, hogy oké, engem ez innentől nem érdekel, ha nem jönnek össze a végére, hát nem. Ilyen szintig jutottam.

Ami viszont plusz a könyvben és ezért is kapott magasabb csillagozást molyon, az a korábban említett világ. Éreztem én, hogy rengeteg lehetőség rejtőzik még benne, úgyhogy nagyon örültem, hogy ezek ki is lettek használva (már amennyire egy duológiával ki lehet használni), imádtam az új szereplőket, azt, ahogyan lassan minden a helyére kerül. mindenkinek meglesz a maga feladata. Bár még ennek ellenére is úgy éreztem, túl sok mindent zsúfolt be az írónő a kötetbe, szívesen megismertem volna jobban a különböző királyságok szereplőit.

Ha már szereplők: Seporának sokkal több oldalát ismerhettük meg, és ez előnyére vált. Láthattuk uralkodóként, valaki szerelmeként, de az anyja lányaként is. Különleges, hogy mind-mind más arcát mutatta.
Tarik is fejlődött, talpraesettebb lett, sokkal jobban uralkodik, bár még mindig inkább a szíve vezérelte, de ez valahogy végig jellemző volt rá. Voltak nagyon furcsa jelenetei Seporával, az én mércémmel mérve túl sokat drámáztak és gyanúsgatták a másikat feleslegesen
Sethos ebben a részben nagy-nagy kedvencem lett, talán az egyik kedvencem a mellékszereplők közül, Tulle hercegnővel együtt. Annyira érdekel, hogy az ő jövőjük hogy alakul a későbbiekben.

Úgy vagyok ezzel a kötettel is, mint az elsővel: jó volt ez, de egyszer olvasós. Kikapcsolt, de olvastam azért már jobb történeteket is. Plusz egyszerűen nem értem, hogy egy ennyire egyedi világot hogy lehet letudni két kötetben.
Sokkal több is van ebbe, is kicsit szomorú vagyok, hogy lezárult a sorozat.

*Hikari