Marie Lu: Született tehetség (Legenda 2.)

Mindennek megvan a maga ideje és a helye.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 358
Fülszöveg:
Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.
Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?

Az első rész igazán izgalmasan, és fordulatos, ráadásul olyan vége van, hogy az ember egyszerűen akarja a folytatást. Én se vártam sokat, néhány órával később már bele is kezdtem a második rész olvasásába.

Day és June kalandjai folytatódnak, szöknek a Köztársaság figyelő szemei elől, és a Patriókáknál keresnek menedéket. Meg is kapják, de nagyobb árat kérnek érte, mint gondolták: meg kell ölniük Andent, az új Első Polgárt. 

Mi az erősebb vajon: bosszúvágy, vagy a hűség? Valóban csak egyetlen lehetőség van a változ(tat)ásra?

Igazából ez izgalmasan HANGZIK. Sajnos számomra tényleg csak hangzik, lévén nem éreztem annyi pezsgést az elején, mint szerettem volna. Valahogy nehezebben indult, kevésbé vonzott be, mint az első kötet, és nem tudnám megmondani, hogy ez miért is volt így.
Ameddig körvonalazódott a terv, az, hogy kinek mit kell tennie...elég vontatottnak éreztem sajnos. Sőt, - és ezt én sajnáltam a legjobban - de még utána is. Lehet, hogy én vagyok most szigorúbb, vagy olvastam más passzban, de kicsit olyan érzésem volt, hogy beütött a „középső kötet” szindróma, nem lett olyan kiemelkedő, inkább csak átvezeti a történetet az első és a befejező rész között.
Mégis...ha csillagoznám, nem adnék rá kevesebbet, mint a nyitókötet.
Mert amikor a két főszereplő újra egy csapatban játszott, az visszahozta a korábbi érzést: élveztem olvasni. Akartam tudni mi lesz velük. Reménykedtem a sikerben. Sokat hozzátesz ehhez valószínűleg az is, hogy előjönnek a történet során olyan dolgok, amik korábban nem: méghozzá az, hogy a két főszereplő nagyon más társadalmi rangot képvisel, és ez önkéntelenül is feszültséget okoz: saját magukban és egymás között is.

Egyébként a szereplőket nézve: olyan érzésem volt, hogy bizony June viszi a hátán a történetet. Nem azért, mert Day szemszöge elhanyagolható, hanem egyszerűen a lány szemszöge az, ami kicsit jobban kinyitja a történetet: megismerjük a Köztársaságot, a Patriótákat és a Kolóniákat egyaránt, bár tény: ehhez mindkét főszereplő szükséges.

June sokat fejlődött: értelmes, magabiztos, eszes. Még mindig keveslem az életkorát, de már kevésbé zavar.
Day továbbra is bizonytalan és bizalmatlan, igazából mindennel szemben. Ez egyrészt érthető, másrészt… bosszantó. Egy kicsikét. Ennek ellenére nagyon kedvelem, hősnőhöz hasonlóan egy elképesztően erős karakter.
Anden, az új Első Polgár kap még ebben a kötetben nagy(obb) és fontos(abb) szerepet. Ő a legjobb példa arra, hogy nem minden fekete és fehér, hanem elképesztően sok árnyalata van a tetteknek és a döntéseknek, és rosszul tesszük, ha az alapján ítélünk meg valakit, amilyen az előde volt.
Amennyire bírtam Kaedet, annyira nem bíztam DeSotoban, egyértelműen az előbbi került közelebb a szívemhez. Olyan szabad szájú, mégis kedves és segítőkész, ezt az első kötet alapján nem gondoltam volna. Sajnálom, hogy Tess karaktere ebben a kötetben olyan… erőltetett jelenlétű, mondhatni felesleges, pedig cuki a csajszi.

Még mindig nem mondanám tökéletesnek a regényt, de határozottan van benne valami, ami rávesz arra, hogy még egy fejezetet elolvassak és addig le se tegyem, amíg be nem fejeztem. Annak ellenére is, hogy most inkább a színfalak mögött, a miértekre adott válaszokat kaptunk, nem töménytelen akciót. Néha ez is kell, elismerem.

Olvasmányos, romantikus, és meglepő egyszerre, olyan véggel, hogy szerintem lesz itt még bonyodalom bőven, úgyhogy kezdem is a folytatást.

*Hikari