Marie Lu: Legenda (Legenda 1.)

De annak sosincs jó vége az utcán, ha beleesik valakibe az ember.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 304
Fülszöveg:
A ​hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

Az a helyzet, kicsit elvesztem azzal kapcsolatban, hogy mit olvassak. A könyvtárból kikölcsönzött könyvek közül egyikhez se volt kedvem, és kihíváshoz se akartam olvasni.

Úgyhogy Marie Lu trilógiája mellett döntöttem, úgyse volt még róla eddig blogbejegyzés, épp itt az ideje pótolni.

Day a Köztársaság keresett rosszfiúja, jó hosszú bűnlajstrommal a háta mögött. Jude ellenben a Köztársaság üdvöskéje, maximális elért ponttal a Próbán, azon a megmérettetésen,  amin minden gyermeknek részt kell vennie. Ez az egyetlen lehetőségük megmutatni, hogy mire képesek. Ám történik egy gyilkosság ahol Jude bátyja az áldozat. És minden jel arra mutat, hogy Day kezéhez tapad vér.
Azonban hamar kiderül, hogy nem minden fekete és fehér, sok ebben a történetben az átmeneti szürke árnyalat is.
Át lehet-e még gondolni és módosítani a döntéseket, mielőtt túl késő lesz?

Négy éve olvastam már, meg előtte is valamennyivel, és most, 2020-ban újra kézbevettem: és tudjátok az a nagy helyzet, hogy ez a modern, Rómeó & Júlia hangulatú történet nekem rettentően tetszik. Igen, még mindig. Már sokadszorra is.
Nagyon szeretem a cselekményét ennek a könyvnek: a két világ, a két szereplő különböző motivációjának találkozását.  Ügyesen rakta össze az írónő, nem a legakciódúsabb történet amit olvastam az évek alatt, de ennek ellenére sem untam.  Néha egyszerűen kellenek az ilyen könyvek, amikről úgy gondolom, hogy már nem fognak tetszeni ennyi év után, aztán mégis csak olyan pozitív érzésekkel hagyom abba, mint 15-16 éves koromban.

Ha  a szereplőket nézem: egyik-másik tettükön azért én még éreztem némi gyerekességet (bár emlékeim szerint azért a trilógia végére szépen fel fognak nőni), talán ez az, ami kicsit visszavett az olvasmányélményemből.
June nagyon keveset tud,  sok ideig ne tesz mást, mint vakon követi a felettese parancsait. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egy olyan lány, aki max pontot kap a Próbán, ilyen hosszú éveken keresztül beéri olyan válaszokkal, amiket mások adnak a szájába. Csak azért nem lett teljesen unszimpatikus, mert némi jellemfejlődésen azért átment. Menthető hősnő.
Day-t June-nál jobban kedveltem, ahhoz képest, hogy a szegénynegyedből jött, valahogy több mindenre volt rálátása, vagy legalább is vette a fáradtságot, hogy átlássa a dolgokat, még úgy is, hogy az elején senki nem hitt neki.
Tess nagyon aranyos, és Metias is a szívemhez nőtt a kötet során. Ellentétben mondjuk Thomas-szal. Az Első Polgárt nem tudom hová tenni, de emlékeim szerint ő a későbbi kötetekben jobban megismerhető lesz.

Mikor máskor olvassak egy újabb járványról szóló könyvet, mint akkor, amikor a való életben is tombol a járvány?! Bele tudok választani, ez van. Ti se hagyjátok ki, megéri.
Ifjúsági ugyan, de olyan, amit élvezni fog az idősebb korosztály is, úgyhogy senkit ne ijesszen el a vörös pötty a borítón.
Nem sok disztópiát olvasok, ez azonban megunhatatlan számomra, különben tuti nem olvastam volna már sokadszorra. Annyi lehetőség van még a történetben, hogy biztos vagyok abban, nem fogok unatkozni a későbbiekben sem.

*Hikari