6 éve nyitotta meg kapuit az Írásaim tárháza

Sziasztok!

Igazából délelőtt jöttem rá, hogy bakker, ma blogszülinap van. Az utóbbi években annyira egyébként nem szoktam nagydobra verni, nyereményjáték meg semmi ilyesmi, de azért, egy posztot szánni csak kellene erre a napra.

Szóval 6 éve nyitotta meg kapuit az Írásaim tárháza! Ami már csak azért is durva, mert nem igazán tudok felmutatni semmit sem, amit ilyen hosszú időn keresztül, folyamatosan csináltam az életemben. Vagy ilyen hosszú időn keresztül érdekelt volna, és akartam vele dolgozni.

Talán Nektek nem tűnt fel, nekem igen, de kevesebb posztok voltak az elmúlt évben havi (illetve ha úgy nézem, heti) szinten. Nem feltétlen azért, mert meguntam a blogolást, inkább azért mert sok más olyan programom és elfoglaltságom volt, ami elsőbbséget élvezett. Gondolom azt ti is érzitek/éreztétek, hogy azért 2020 nagyon másabb, mint amihez szoktunk.

De ha már szülinap, mutatok néhány statisztika adatot is, a kezdetektől:

- Több, mint 240.000 oldalmegtekintés
- 73 feliratkozó
- Több, mint 1800 facebook oldal kedvelés
- Közzétett bejegyzések száma: 1181

Legnépszerűbb bejegyzések az elmúlt hat évből
- A Terasa Figaldo sztori
- Tabu cikk I.
- 2017-es könyvhetes bejegyzés
- Az olvasás világnapja: 8 szuper idézet az olvasásról

Legnépszerűbb könyvértékelések az elmúlt hat évből
- Jessica Koch: Közel a szakadékhoz
- Helena Silence: Enigma
- Gina L. Maxwell: Elcsábítani Hamupipőkét
- Lylia Bloom: Védtelenül

Mit tervezek a jövőre?

Egyelőre azt érzem, hogy nekem így megfelel a blog. Továbbra is a könyvértékeléseket szeretném előnyben részesíteni, és kicsivel talán több novellát/cikket is írni.  Meg valahogy nem ártana kitalálni, hogy hogyan lehetne több feliratkozója a blogomnak.

***

A mai nap során nem csupán a blog ünnepli a születésnapját, hanem van egy másik évforduló is: egy éve kezdtem el önkéntesként sétáltatni a menhelyen.

Minden Roo-val kezdődött a gombszeme-gomborra elrabolta a szívem, miatta mentem ki először sétáltatni. Ő egyébként jövő héten ünnepli majd az első évfordulóját gazdis kutyaként.

Aztán Roo után valahogy nem volt megállás, jöttek a többiek is, az elmúlt egy év alatt 11 kutyusnak segítettem álomcsaládot, gazdit találni.

Taconak, aki hiába volt kistestű, nyugodt és bújós, ismeretlen okból sérült az egyik szeme, így azt el kellett távolítani. Ez pedig pont elég ok az embereknek arra, hogy ne lássák meg a menhely forgatában, hiszen több, mint száz másik kutya verseng a figyelemért. Elmentem vele sétálni, készítettem egy videót a tökéletes sétájáról, amit a kerekesszékem mellett mutatott be,és onnantól mindent ment a maga útján. Taco pedig hónapok óta gazdis.

Kodinak, aki iránt többen is érdeklődtek, de valami mindig félrecsúszott. Nem jött ki a család kutyájával, vagy „csak” nem volt meg a szikra… aztán jött egy család. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tudtam velük találkozni, és beszélni, győzködni őket, hogy legalább egy élménynapra vigyék el Kodit. Mert a kutyafiú ment, levett a lábáról mindenkit, és azóta is boldog gazdis.

Joplinnak, akit nagyon hosszú heteken keresztül hirdettem,és amikor csak lehetett, kivittem, mert nagyon nehezen viselte a bezártságot. De egy idő után már sétálni se volt kedve, szép lassan megtörte a fiatal lelkét a menhely. Aztán egy budapesti hölgy látta az egyik posztomat, és onnantól pörögtek az események, néhány napon belül eljött érte. Joplin azóta minden reggel hosszú sétákat tesz, hétvégénte túrázik a Duna-kanyarban és épp az engedelmességi vizsgája következő szintjére készül. Megtalálta az embereit, akik kihozzák belőle a maximumot.

Pakkunnak, aki a saját személyes mosolyőrzőm lett, hiszen annyira örült mindig a sétának, az életnek, hogy mellette nem lehetett az ember szomorú. Ha csóvált, akkor azt az egész testével tette, ha puszit osztott, akkor az ember egész arcára jutott. Csakhogy szívférgességet diagnosztizáltak nála, így a gazdijelöltjei visszaléptek. Újabb hosszú hetek következtek, amikor csak a hirdetés és a séta maradt, de utóbbit se élvezte annyira, mint előtte. Aztán észrevette őt egy fiatal pár, akik azt mondták, igen, így is hazaviszik. Pakkun javul, az utolsó havi gyógyszerezése kezdődött a gazdái pedig imádják, és minden nap mosolyt csal az arcukra.

Figonak, aki egészen kölyökkorától a menhely lakója volt. Senki nem szeretett bele tejszagúan, babaként, a rácsok mögött lett egy energiabomba kamasz. Egyszer sétáltam vele csupán, de az nem is séta volt, hanem inkább egy 4perc/kilométer tempójú rohanás. És én hamarabb elfáradtam :D Figo-ba végül németországi emberek szerettek bele, ki is utazott. Azt hiszem, betette a mancsát a tutiba.

Rubennek, aki valami foximix lehet, és már lassan a tizedik évét töltötte. Irtó nyugisan és békésen sétált, kifejezetten jó volt vele menni. A gazdái pedig úgy döntöttek, hogy egy kutya nem kutya, szóval hazavitték a kenneltársát is. Nos, Ruben korát meghazudtoló baráti bunyókat tud lenyomni a másik kutyussal, ahogy láttam a képeken.

Frisco-nak, aki sokkal jobban élvezte a simit és a kényeztetést, mint a sétát. Elvittem egy élménynap keretein belül szocializálódni is, ahol csillagos ötösre vizsgázott: már ami a kocsiban utazást, a városban sétálást és a nyári melegben a fagyi elfogyasztását illeti. A gazdikereső posztom után rövid időn belül kaptam az infót, hogy Németországban beleszerettek. Egyébként én is nagyon gondolkodtam, hogy hazahozom, de sokkal jobb ez így. :)

Penelope-nak, aki tizenegy-két éves, labrador mix szuka, és ugyan nem bénult le, de el van meszesedve a hátsó fele, nem tudja használni a két hátsó lábát. Úgyhogy kutyakocsit kapott a kisasszony, én pedig megmutattattam neki, hogy gurulni klassz dolog. Az első kerekeskocsis sétáját velem tette, és úgy tepert, hogy alig értem utol. Néhány napja ő is elutazott kocsistól, mindenestül Németországba.

Shaggynek, aki nem volt túlságosan barátságos anno, amikor bekerült két éve a menhelyre. Morgós, odakapdosós kis bunkó volt igazából, de mire minket összesodort az élet, sokat finomodott: rajongott az emberekért, főleg, ha kaja volt náluk. Csóválva sétált, és elégedetten vigyorgott, ha az ember vakargatta a fülét. De nem volt benne semmi extra, ami kiemelte volna a tömegből, itthon hiába várt évekig. Szerencsére ő is azok táborát erősíti, akik Németországba költözhettek. Amikor bepakolták a kocsiba, totálisan meg volt szeppenve, nem tudta hová tenni, hogy mi a szitu. Azóta viszont már megérkezett a családjához, és nagyon elégedett.

Csöpinek, akit direkt hagytam a végére, mert ő a legújabb (legfrissebb?) sikerem. Hat éven át volt a menhely lakója, fekete, inkább közepes, mint kicsi és bizony epilepsziás. Jó kis batyu ahhoz, hogy itthon ne kelljen senkinek. Még annak ellenére sem, hogy gond nélkül sétált pórázon, meg rókafülei vannak. Németországban szerettek bele, és bizony ezzel a batyuval is kellett az új családjának. Ő pedig tudja, hogy hazaért, mosolyog és boldog.

Roo

Joplin

Penelope

Csöpi

Ruben

Pakkun

Frisco

Shaggy

Figo

Kodi

Taco

És hogy ezzel kapcsolatban mit tervezek a jövőben?

Nos, nem áll szándékomban abbahagyni a hétvégi sétáltatásokat, és aztán elárasztani a képekkel embereket, hátha valaki így talál rá a jövőbeni legjobb barátjára. Most épp Amigo, Apenta és Ava a három nagy kedvenc gazdikeresőm, de tuti, hogy fogok még találni hasonlóan nagy kedvenceket.

Azt hiszem, ehhez a „munkához” meg kellett érnem, lélekben és észben egyaránt. Néhány éve még nem tudtam volna kimenni, pláne nem beépíteni ezt az életembe.
Hogy kemény-e lelkileg? Nagyon. Az a része is, amikor egy kutyus, akit megszeretsz, gazdihoz költözik, de az is, amikor hónapig vár a rácsok mögött. És talán én vagyok az egyetlen fénypontja, aki hétvégén elveszi sétálni. Furcsa ambivalencia ez.  

Minden kutyus más batyuval jön, más személyiséggel rendelkezik és mindannyian adtak nekem valamit: életörömöt, hitet, sikerélményt, mosolyt, sikert.
Folytatni fogom a sétáltatásokat, és nagyon remélem, hogy a következő évben ugyanennyi vagy akár még több kutyusnak segítek álom gazdit találni. És megpróbálom visszacsempészni a remény csillogását a tekintetükbe. Azzal, hogy megígérem nekik: fogja őket valaki, egyszer, nagyon-nagyon szeretni. Ahogy megérdemlik.

 

Nagyon köszönöm, hogy sokan évek óta olvastok, tartsatok velem továbbra is!
Ti mit szerettek legjobban az Írásaim tárháza blogban?
Miről olvasnátok szívesebben a jövőben?
*Hikari