Gwenda Bond: Lány a kötélen

Az lehettem, aki csak lenni akartam.

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 388
Fülszöveg:
A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást…
Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat – egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat – a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordozó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása: segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza
De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?

Még valamikkor zárás előtt vettem ki a könyvtárból, és bevallom, meg is feledkeztem róla. A napokban azonban az épp olvasott könyvem sehogyse fogott meg, és hozta a várt áttörést, úgyhogy levettem ezt a polcról.

Totálisan elvarázsolt.

Hősnőnk Jules igazán nagyra törő álmokat dédelget: nem kevesebbet, minthogy édesapja, a híres kötéltáncos nyomdokaiba léphessen. Ehhez pedig első lépésként az kell, hogy bekerülhessenek a Cirqus American társulatába.

Azonban az évtizedes viszály és sötét múltba veszett titkok nem tudnak csak úgy nyomtalanul eltűnni. Jules eldönti, hogy utánajár, mégis mi állhat a háttérben, és elfogadja, legnagyobb riválisa segítségét is a siker érdekében. Azonban rá kell jönnie, hogy ő sem sebezhetetlen, és a múlt szellemei fájdalmas leckét tartogatnak számára.

Nem olvastam még soha cirkuszban játszódó könyvet, úgyhogy nem igazán tudtam mire számítsak, viszonyítási alapom se volt, hogy most az alapsztori alapján ez jó lesz-e vagy sem. Nos, nekem tetszett. Alapból az egész hangulata megfogott már az elején, van egy varázslatos hatása, ami azonnal bevonzott.  Gyerekként rajongva imádtam a Kaleido star című sorozatot, és egy kicsit számomra azt idézte vissza ez az egész cirkuszi világ, ami megelevenedik a könyvben is. Lehet, hogy ezért tetszett ennyire? 

Nagyon ritkán jártam egyébként anno cirkuszba, de amikor mentem, akkor is a lovas és a trapézszámokat szerettem leginkább. Gondolom nem meglepő ennek tükrében, ha itt is ezek varázsoltak el leginkább. Szinte magam előtt láttam a gyönyörű szürke lovakat, vagy éppen a Garcia famíliát, ahogy a levegőben ugrálva varázsolják el a közönséget. Állítom, néha még én is eltátottam a számat, bár ezt nincs senki, hogy cáfoljon, vagy megerősítsen.

Tetszett a romantikus szál is, olyan aranyos volt együtt Jules és Remy, de Dita és Sam párosát is preferáltam. Egyébként nem tudom, aki már hozzám hasonlóan olvasta a történetet: nektek is rögtön a Rómeó és Júlia jutott eszetekbe a családi viszályt olvasva? 

Jules egyébként kedvelhető, bátor és határozott a maga módján. Nem ment az agyamra, amiért nagy-nagy hála.
Remy is jó fej, inkább a cuki jófiú jelzőt mondanám rá, de hát néha ilyen is kell, nem? Cuki mosolyú, kedves artistafiú.
Sam és Dita sajnos nem kapott akkora szerepet, mint szerettem volna, de amikor szerepeltek, az szívetmelengetően aranyos volt.

A szülőket bírtam, Nant viszont nem tudtam hová tenni. Igazából az egész varázslós-mágiás vonalat nem tudtam hová tenni és feleslegesnek is éreztem. Anélkül is működött volna ez a történet nagyon jól. Legalább is számomra mindenképp.

Sokkal jobb volt, mint amire számítottam abból kiindulva, hogy nem egy túl ismert történet. A cirkusz világa alapból egy ismeretlen és izgalmas világ, de a rejtélyek még rátettek egy lapáttal. Szinte filmszerűen játszódott a szemem előtt a cselekmény, nagyon különleges élmény volt átélni az egészet.
Sír a szívem, hogy ez is egy elkaszált sorozat lett. Nem ezt érdemelte.

*Hikari