Jennifer A. Nielsen: Az Árnytrón (Hatalom 3.)

Tökéletes terv nem létezik, de ez nem ok arra, hogy feladjuk.

 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve:
Oldalszám:
Fülszöveg:
Egy ​háború. Túl sok véres csata. Vajon megmentheti-e a király az országát, ha a saját túlélése is kétséges?
A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És amikor Jaron megtudja, hogy Vargan király elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király felismeri: az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami elromolhat, az el is romlik.
Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztulástól, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret.
Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy elhárítsa a hatalmas veszélyt, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki foglalhatja el Carthya trónját?

Az első két részt nagyon-nagyon szerettem, igazából irtó hamar le is daráltam mindkettőt, pedig kötetenként 300+ oldal. Aztán úgy voltam vele, jöhet az utolsó rész. Az előző részek ismerete nélkül spoileres lehet.

Eljött az, amitől Jaron egész végig tartott: kitört a háború. Onnan is ellenségek tekintenek rá, ahonnan szövetségeseket remél, és sokkal jobban magára van utalva, mint eddigi élete alatt bármikor.

Kegyetlen, nehézségekkel és kihívásokkal teli időszak veszi kezdetét, ami egy fontos dolgot is próbára tesz: az önmagába és a barátai vetett hitét. És el kell dönteni azt is, ki az, aki visszanéz rá a tükörből: egy árva, egy tolvaj, egy uralkodó... esetleg mindhárom egyszerre?

Ritkán van, hogy egy trilógia mindhárom kötete ennyire lekössön, sőt, még kötetről kötetre jobban tetsszen, márpedig itt ez történt. Nagyon jó a stílus, a szereplőket továbbra is imádom. Lehet azért, mert egymás után, zsinórban olvastam a részeket, de itt már azért egyszer-kétszer éreztem azt, hogy kicsit mintha leülne a sztori, nem úgy vonzott be, mint az eddigi kötetek. De ez akár amiatt is lehet, mert épp azelőtt kezdtem el olvasni, hogy Ash jött volna hozzá, és érthető okokból a vendéget választottam az olvasással ellentétben.

Aztán amikor vége lett a hétvégének, akkor leültem és egyszerre ledaráltam a maradék kábé kétszáz oldalt. és jó volt, élveztem. Nielsen olyan olvasmányos, izgalmas stílusban ír, amit kevés könyv esetén találok meg, pláne kevés sorozatnál érzem azt, hogy részről-részre hozza a színvonalalt, itt viszont az történt. Szórakoztató, izgalmas, és azt hittem, hogy az első rész után unni fogom, hogy igazából megy a trónért való küzdelem, meg ármánykodás, meg árulás, meg miegymás, de be kell vallanom: tök jó ötlet volt erre felhúzni a trilógiát és az írónő is tudott vele bánni, megfelelő mértékben eloszlatni az infókat a kötetek között. Örök hálám érte, hogy nem laposodott el a sztori a befejező részre (sem).

Ebben mondjuk hatalmas szerepe van a karaktereknek. Egyrészt Jaron/Sage az egyik olyan különösen zseniális karakter, akire nehezen találok megfelelő jelzőt. Imádtam, hogy tartotta magát az elveihez, hogy a felelősség, ami a vállát nyomta, nem ölte ki belőle a küzdőszellemet, és az olykor őrült ötleteket sem. Határozottan kijelenthető, hogy ennek a trilógiának az egyik alappillére a belevaló főhős.

Mindemellett nincs egyedül, nagyon sokan szeretik, támogatják, és követik akár az ördögök legmélyebb barlangjába is. Az egyik legfőbb támogatója például Mott, aki tényleg ott van mellette a legnehezebb helyzetekben, olykor olyan, mint egy bátty, máskor meg egy jó barát.
Roden és Tobias is elmaradhatatlan szereplők, ahogy Imogen és a hercegnő is. Mindenkinek megvan a maga történetszála, az izgalom, amit hozzá adnak a teljes képhez, miközben szerencsére mindegyikük megkapja a maga lezárását is.

Ha átgondolom, ez egy zseniális trilógia. Ha nem gondolom át, akkor is. Nem sablonos, nem hétköznapi, leköt és teljesen bele tudom élni magam a cselekménybe. És azt hiszem ez egy igazán jó könyv vagy könyvsorozat ismérve, hogy az olvasót is csak akkor engedi fellélegezni, amikor a szereplőket: a történet végeztével.

*Hikari