Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya (A kalózkirály lánya 1.)

Mert ha más nem is, az biztos, hogy túl kell élnem.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 288
Fülszöveg:
A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.

Nyaralásra kerestem magamnak valami könnyed, és nem is túl hosszú olvasmányt, ezt meg teljesen véletlenül találtam a kiadó webshopjában. A kalózos sztorikat általában szeretem, gondoltam nagyon mellé nem foghatok, úgyhogy beszereztem.

A történet kezdetén Alosa a kalózkirály lányának hajóját támadja meg egy ellenséges kalózbanda, és némi vérontás után a hercegnő az Éjvándor fedélzetén köt ki, a saját hajója a lángok martaléka lesz. Fogollyá válik az ellenség karmai közt, de nem esik pánikba: pont ezt akarta elérni.
Az Éjvándor fedélzetén van valami, amire szüksége van, az idő azonban ellene dolgozik, minél hamarabb meg kell találja. Arra még ő maga sem számít, hogy nem csupán a térképdarabra, hanem szövetségesekre is lel közben…

Anélkül kezdtem bele ebbe a könyvbe, hogy bármit tudtam volna róla. Se idézeteket, se értékeléseket, de még fülszöveget se néztem meg olvasás előtt, egyszerűen csak cím és borító alapján döntöttem.

Szinte azonnal be is szippantott, igazán jó választásnak bizonyult nyári kánikulában kalózokról és tengeri kalandokról olvasni, még úgyis, hogy a cselekmény nagyrésze nem a tengerben hanem a tengeren, a hajon játszódik.
Az legutolsó ilyesmi könyvélményem  A birodalom végzete volt, de be kell vallanom, az annyira nem nyűgözött le. Ha két kalózos-szirénes történet közül kell választanom, egyértelműen erre voksolok.

Nem volt mindenhol annyira izgalmasan akciódús, sőt, ami azt illeti, kifejezetten sok volt benne az üresjárat, ami igazából nem is nevezhető üresjáratnak, mert a tervezgetés, az agyalások akkor sem maradtak abba. Nem is lehetett volna szőnyeg alá söpörni, hiszen Alosa hiába direkt raboskodott  a fedélzeten, egy hajónyi férfi mellett nem lehet ideje az embernek ellazulni, és megpihenni. Főleg, ha a küldetést a kalózkirály adta, aki nem szereti a hibákat.

Alosa egyébként rettentően ügyes, talpraesett, éles nyelvű lány, ő aztán nem várt soha senki kegyére, vagy megmentése. Egyszerűen nem volt ilyen helyzetben, hát meg, tény ami tény: nem is így nevelkedett. Az egyik legszimpatikusabb hősnő lett, akiről olvastam az utóbbi időben. Férfias kemény, mégis van benne egy nőiesebb, rafináns oldala a személyiségének. Az tuti, hogy szívesen lennék a legénysége tagja.
Néhány szót ejtenék az Éjvándor legénységéről is, mert nem elhanyagolható a létezésük. Draxen a kapitány, és semmi, de tényleg semmi pozitívat nem tudok mondani róla. Agresszív, erőszakos, és mindene a vagyon. Oké, hogy ez olyan kalózos, de nem azt jelenti, hogy szimpatikus is.
Az öccse Riden, ezzel szemben jóval szimpatikusabb, és a hűsége mindenképp becsülendő. Van egy nagyon kedves, gondoskodó oldala, amikor nem játssza meg magát, erről kifejezetten szerettem olvasni.
Enwent és Kearant is megkedveltem a mellékszereplők közül, remélem a második részben több szerepet kapnak és még jobban megismerhetjük őket.

 

Ha szereted a kalózos történeteket és kikapcsolódásra vágysz, bátran adj esélyt ennek a történetnek. Igazi tengeri kalandozás lesz, kalandokkal, csetepatéval, némi romantikával és nem várt fordulatokkal.
Egyértelműen várom a folytatást, mert van itt még bőven felfedezésre váró terület, és megfejtésre váró rejtély. Vitorlát bonts, csatlakozz bátran a kalózkirály lányának kalandjához.  

*Hikari