Leigh Bardugo: Bűnös birodalom (Hat varjú 2.)

A sors mindenki számára tartogat meglepetéseket.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 688

Fülszöveg:

Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre, még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busa jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Árulást szenvedtek és meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát. Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, amely eldönti a Grisa-világ sorsát.

Leírhatatlanul szerettem ennek a sztorinak az első részét is, és epekedve vártam a folytatást. Aztán mikor megjelent, szinte azonnal meg is vettem, de kedvem és időm olvasni csak most, a vizsgaidőszak befejeztével lett. Nem okozott csalódást, egyáltalán nem.

Ha nem olvastad a Hat varjút, hagyd el a bejegyzést, mert az első kötet ismerete nélkül bizony spoilerekbe ütközhetsz!

Ott folytatódnak az események, ahol az első rész lezárult. Az első és legfontosabb, hogy Inejt visszaszerezzék, de emellett annak az „egyszerű” feladatnak is eleget kell tenniük: életben maradni, miközben mindenki, az egész város a fejüket akarja, és a halálukat kívánja.
Érdemes harcba szállni? És ha igen, vajon képesek lesznek bosszút állni, és visszaszerezni azt a presztízst és vagyont, ami őket illeti?

 

Sok mindenre emlékeztem az első részből, mégis inkább biztosra mentem és újraolvastam. Hasonlóan faltam az oldalakat, mint az első olvasás alkalmával és nagyon-nagyon örültem, hogy ezúttal nálam van a folytatás,  és el tudom olvasni, nem kell elszakadnom Kaz és barátai őrült(en vakmerő) bandájától.
Nagyon régen és nagyon ritkán szeretek meg ennyire történetet, mint ezt. Hosszabb, mint az első rész, és ennek elképesztően örültem: hiszen így tovább tartott. Ráadásul szépen be is osztottam magamnak, naponta körülbelül 100 oldal olvasást engedélyezve, mert azt akartam, hogy minél tovább kitartson. Azt hittem ez a befejező rész. De olyan vége van, hogy nem tartom kizártnak egyszer egy harmadik kötet megjelenését sem.

Olvasás előtt azon gondolkodtam, hogy a Hat varjú, mint nyitókötet brutál jó lett, vajon fogja-e tudni überelni az írónő egy olyan kötettel, ami még szuperebb, még akciódúsabb, fordulatosabb, egyedibb. Feleslegesen agyaltam ilyesmit, ugyanis a Bűnös birodalom határozottan felülmúlta minden várakozásomat. Ha ez egy film lett volna, nagy eséllyel lerágom a körmöm és félhangosan drukkolok a csapatnak, hogy senki ne hagyja ott a fogát. Mondjuk így, olvasva is ezt tettem, szóval nagy különbség nincs.

Ha már csapat: a regény egyik erőssége Kaz bosszúja mellett maga Kaz és a bajtársai. Már a korábbi kötetben is nagyon meg lehetett kedvelni a szereplőket, biztosra veszem, hogy mindenki talált valakit, akivel szimpatizált, itt viszont az írónő még jobban ráfeküdt a jellemábrázolásra.
Aki eddig nem szerette teljes szívéből Kaz Bekkert, majd most megszereti. Még mindig úgy érzem, hogy túl fiatalnak lett megalkotva a maga 17 évével (plusz 3-5 évet simán elbírt volna a karaktere simán), de olyan jó volt, hogy végre oszlott az őt körülvevő misztikus köd. Azzal, hogy jobban megismertük, és sokkal több mindent tudtunk meg róla, olyan dolgokat is, amiket az első kötetet olvasva csak sejtettünk… én nagyon-nagyon örültem neki.
Inej, a híres Kísértet a másik, aki hatalmas jellemfejlődésen megy át, és ebben azért jócskán szerepe van Van Eck kínzásainak. Inej is tud rettegni, és pont ez a gyengesége teszi őt igazán erőssé. Egy belső tartást kap tőle, amitől szálegyenessé és megingathatatlanná válik. Vagy csak szimplán túl sok vesztenivalója van ahhoz, hogy ráérjen pityeregni.
Jesper és Wylan ugyan két külön karakter, de nekem ők totálisan egyek, annyira szuperül kiegészíti egyik a másikat. Ráadásul döbbenet, hogy mekkora kontraszt van az apukáik között. Mindkettőjük múltja nagyon kemény, bár mit is várunk a Söpredék tagjaitól… nem is illene hozzájuk a rózsaszín, boldog gyerekkor. Ettől függetlenül azért erre nem számítottam. Az egyik legerősebb háttérsztorit kapták (Kaz után), amit mostanában olvastam.
Nyina a jurdaparem függőségből igyekszik kiszabadulni, és hiába vannak elvonási tünetei, mellé olyan hatalmat kap, amiről eddig soha nem is hallott egyetlen grisha esetén sem.
Kicsit talán Matthias szorult háttérbe ebbe a részben, legalább is nála nem éreztem ilyen nagy mértékű változást, inkább csak apróbbakat, ahogy egyre jobban tisztába került azzal, mit érez, és kihez  hűséges.

Ha létezik tökéletes második rész, akkor ez bizony az volt. Minden egyes mondata, minden jelenete a helyén, egyszerűen egy percre sem lehet letenni, annyira addiktív az egész sztori, közben meg próbálkozik az ember minél tovább húzni az olvasást, hogy az élmény is tovább tartson. Nehéz dolog ez.
 Olyan ez a kötet, mint Ketterdam maga: sötét, veszélyes, kiszámíthatatlan és ha egyszer beteszed a lábad a mocskos macskakövekre, nem keveredsz ki. Vagy legalább is nem úgy keveredsz ki, ahogy beléptél a Hordó területére. Hanem sokkal többként.
IMÁDTAM! Csupa nagybetűvel.

*Hikari