Zakály Viktória: Esküvő ​elvitelre {+ Interjú}

Kérheted, hogy szeressenek, de nem mondhatod meg, hogyan.

Kiadó: Ciceró

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 392

Fülszöveg:

Zita, az esküvője előtt álló mérnöklány gyanút fog, hogy a vőlegénye egy másik nővel utazott Prágába. Visszatér hát a szülővárosába és az ott lakók életébe is, hogy gyerekkori barátja, Bese segítségével útra keljen egy büfékocsival és végre ne az eszét, hanem a szívét kövesse. Zita nemcsak Prágába utazik Besével, de a múltba is. A nyomozás közben kamaszkori hibájukon is próbálnak túllépni, ám egy későn kézbesített levél mindent elront. A szédületes kalandokban távolból a segítségére vannak a városrész kotnyeles nyugdíjasai is, akik úgy gondolják, jobban tudják, mi tenné boldoggá Zitát. És persze Besének is van egy terve… Vajon ki tud-e békülni Zita a múltjával, hogy építse a jövőjét? Megtalálja-e az új helyét egy régi világban? És tud-e válaszolni a mindent eldöntő kérdésre: IGEN! NEM?

Mivel minden Zakály Viktoria könyv a polcomon van, egyértelmű volt, hogy ez se maradhat ki és mivel a Könyvhétre idén nem tudtam kilátogatni, hogy személyesen vegyem meg és dedikáltassam, így előrendeltem. Könyvhét előtt egy nappal meg is érkezett, én pedig teljesen elvesztem egész hétvégére.

Történetünk hősnője Zita, aki épp az esküvőjét tervezgeti, azonban a nagymamája kórházba kerül, ő pedig visszatér a szülővárosába, nem csupán a gyermekkorában fontos nyugdíjasok, hanem régi gyerekkori barátja is újra az élete részévé válik.
Amikor gyanakodni kezd, hogy a vőlegénye félrelép, olyan útra indul, ami mindent megváltoztathat.

 

Ritkán vagyok impulzív vásárló, inkább megvárom, amíg beszerzi a könyvtár és onnan elolvasom, aztán ha bizonyít és annyira jó, hogy tudom, újraolvasom, akkor beszerzem az adott könyvet. Azonban vannak szerzők, mind hazai, mind pedig külföldi viszonylatban, akik már bizonyítottak számomra, az ő esetükben gondolkodás nélkül nyomok az előrendelem/megveszem gombocskára, amikor új regényük lesz a láthatáron.

Zakály Viktóriával is ez a helyzet. Minden könyvét szeretem, van, amelyiket rendszeresen, másokat ritkábban szoktam újraolvasni, így kíváncsi voltam a Szerelem elvitelre melyik csapatba fog tartozni. Az elején elég nehezen vettem fel a történet fonalát, kicsit talán elszoktam attól, hogy teljesen ismeretlen regényben merüljek el, az utóbbi hetekben (hónapokban?) ugyanis inkább választottam olyan könyveket, amiknek már ismertem a sztoriját. Pihentetőbb volt mentálisan.

Azonban a kezdeti döcögés után, szépen lassan beszippantott ez a Zakály Viki könyv is. Annyira más, mégis annyira vikis. Hazudnék, ha azt írnám, hogy hozza a Szikra vagy éppen a Szívritmuszavar „úristenimádom!” érzését számomra, mert nem. Mert néha csak fogtam a fejemet, amikor hőseink egy teljesen bagatel dologból csináltak akkora problémát, mintha nem harminc, hanem huszonévesekről olvastam volna. Főleg, mert a megoldási stratégiájuk is leginkább erre a korosztályra hasonlított: bedurcizni, ahelyett, hogy leülnénk és kiabálás nélkül megbeszélnénk? Persze, csináljuk, az olvasónak meg hadd hulljon ki a haja.
Voltak benne nagyon cuki és vicces jelenetek, mint a macskakeresés, vagy éppen a prágai városnézéssel járó kalandok, de valahogy ezek nekem nem teljesen ellensúlyozták azt, hogy a főhőseink döntéseiből mintha hiányzott volna a racionalitás és a logika. Ha fiatalabbak lettek volna, elnézem, de nekem így annyira furcsa volt.

Zizi Zita egyébként nagyon szerethető a maga bohókás, szétesett személyiségével. Amikor nem bonyolítja az életet felesleges persze, mert akkor legszívesebben megráztam volna a két vállánál fogva, hogy kapjon már a fejéhez és gondolkodjon. Szokatlan volt, hogy Zakály Viki hősnője ennyire… káoszos? Visszagondolva a korábbi regényei főhősnői is hoztak olyan döntéseket, amitől felszaladt a szemöldököm, de egyik esetében se éreztem azt, hogy kirángatom a karaktert a történetből, és erélyesen rászólnék, hogy van esze, használja. Márpedig Zita elég sokszor elérte nálam ezt a szintet,

Bese nem volt ennyire kiakasztó, sőt, én kifejezetten élveztem, ahogy egyre több minden derül ki róla, legyen szó a kamasz vagy éppen a mostani énjéről. Olyan érzésem volt, mintha kettőjük közül ő lett volna inkább a racionálisabb, aki a földön tartotta Zitát minden helyzetben. Ettől függetlenül eléggé pipa voltam rá azután, ahogy a dolgokat, a lánnyal való kapcsolatát alakította. Nem volt se a karakteréhez, se felnőtt férfihez méltó lépés. Bár tény, ami tény: én végig az ő pártján álltam, végig neki szurkoltam.

Aztán ott vannak az idősek: Emi mama, a Doktor úr, Zsemle bácsi, Trina néni és a többiek. Hát komolyan mondom, számomra ők voltak az egész regény fénypontja, humorbombája és igazából valamilyen értelemben megmentője is. Annyira jól szórakoztam rajtuk egész végig! Mindenkinek ilyen támogató csapatot kívánok, ha szerelmi zűrbe keveredne. Zseniálisak voltak egytől-egyig, mindegyiküket imádtam.

 

Talán meglepő lesz a mostani kijelentésem, de nekem ez a regény minden hibája ellenére is tetszett.  Fiatalos, nyárias, néha talán túl sok bonyodalommal is, de van benne valami egyedi báj, ami miatt azt mondom: nem bántam meg, hogy elolvastam. Nem tudtam rágódni sokáig azon, hogy „ezt most komolyan muszáj volt?!” mert egyszerűen olvastatta magát.

Ha szeretnél részt venni egy igazán kalandos utazáson egy lánnyal, akinek csavarhúzó készlet van a táskájában és egy fiúval, aki a világ legkülönlegesebb bundáskenyerét készíti, adj egy esélyt ennek a történetnek.

 ***

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Zakály Viktóriával -

Hikari: Új kiadó, új regény. Hogy jött az Esküvő elvitelre ötlete? Hogy találtál rá a kiadóra, milyen volt a közös munka?

Zakály Viktória: Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy írnék egy nyári, kalandos történetet, ami arról szól, hogy elkötelezni magad egy életre valakivel, több, mint kimondani az igent. Aztán a többi elem, hogy legyen benne fiatalkori szál, az idősek csapata, az anya nélküliség, később jött, de mindegyik adott egy árnyalatot az alaptörténethez.
Nem a kiadóra, hanem a szerkesztőmre, Kleinheincz Csillára találtam rá az elkészült kézirattal. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot és közösen úgy döntöttünk, jó helyem lesz a Ciceró Könyvstúdiónál.

H.: Honnan jött az Esküvő elvitelre ötlete?

Z. V.: Megtetszett ez a gondolat, hogy miközben valaki a vőlegénye nyomában van, hogy kiderítse, tilosban jár-e vagy sem, gyengéd érzelmeket kezd táplálni az iránt, aki hű barátként elkíséri ezen az úton. Hiszen ritkán történik az emberrel olyan, hogy az esküvője előtt másba lesz szerelmes.

H.: Imádom ezt a borítót, annyira nyárias, fiatalos. Ilyesmit is szerettél volna, vagy menet közben alakult?

Z. V.: Én mindenképpen arcos borítót szerettem volna, mert a korábbi öt is ilyen volt. De nem találtuk meg azt a képet, amivel mindannyian elégedettek lettünk volna. Így jött az ötlet, hogy csak az egyik legszuperebb mellékszereplő, a lakóautó szerepeljen rajta. És tényleg minden benne van: esküvő, utazás, fiatalság, kalandok. És persze a dilemma: kit választ Zita?

H.: Egyszerűen imádtam a Fakókert időseit, talán jobban, mint magát a főszereplőt *mosoly* Neked szoros kapcsolatod volt/van a nagyszüleiddel?

Z. V.:  A nagymamámmal nagyon, ő most is él. De nem róla mintáztam a szereplők alapjait, különösen, hogy lassan már a szüleim is a fakókerti idősek „évfolyamába” lépnek

H.: Ha már szereplők: kire hasonlítasz inkább a konyhában? Zitára, aki kétbalkezes, vagy Besére aki valódi mester? (Utóbbi miatt támadt kedvem bundáskenyeret enni, csak mondom).

Z. V.: Zita karakterét nagyban mintáztam magamról, az ételallergiáját, a barkácsszenvedélyét, azt, hogy sok mindent a racionalitásnak rendel alá, próbálja kizárni az érzelmeket, illetve a csetlő-botló énjét is. De minden szereplőben van egy kicsi belőlem, hiszen én adok „hangot” nekik, én szólaltatom meg őket.

                                                     

H.: Olyan, mintha a regényeid szereplői azért utaznának, hogy rátaláljanak önmagukra, és ezt nagyon szeretem. Ha bárhová elutazhatnál most, hová mennél és kit vinnél magaddal?

Z. V.: Túl sok helyet tudnék most mondani, de Kanada már nagyon régóta a bakancslistámon van. Bármilyen önző dolog is, oda egyedül mennék, a családomat máshova vinném.

H.: Úgy gondolom, az olvasóid határozottan fognak állást foglalni majd a férfi karaktert illetően, talán pont azért, mert annyira mások…. Te Marci vagy Bese típusú emberrel jössz ki inkább a való életben?

Z. V.: Ó, ilyet nem ér kérdezni. Azt hiszem, a legtöbb romantikus szerző szerelmes a férfi főszereplőbe. (Főleg, hogy olyanra írja meg, amilyenre csak szeretné.)

H.: Hogy zajlana az álomlánykérésed?

Z. V.: Azt hiszem, azt a kapcsolata válogatja. Mert a lánykérés akkor jó, ha kettőtökről szól, nem rólad, nem róla, hanem arról, amit ketten éltetek át. Besének és Zitának sok kedves emléket jelentett az a stég, ami csak az övüké volt, jó helyen tette fel a nagy kérdést Bese, úgy gondolom. De nem szeretem a nagy felhajtásokat, inkább az intim, de személyes pillanatokat.

H.: Kérdezhetnélek arról, hogy mi a terved a jövőre nézve, de inkább Bese kérdését teszem fel az interjú zárásaként: boldog vagy?

Z. V.: Nagyon. *mosoly*

Köszönöm szépen az újabb interjút, Viki! Ismét nagyon élveztem elkészíteni.

*Hikari