Aurora Lewis Turner: A ​tűzróka (Az ikerlángbűbáj 1.) {+ Interjú}

Egy világban, ami tele van varázslattal, honnan tudjátok, mi igazi és mi megtévesztés?

Kiadó: Newline

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 358

Fülszöveg:

A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez…

Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon a lelketlenekkel, és őrző váljon belőle.

Magyarországra érkezik, ahol a Margitszigeten lévő, titkos Akadémián megismeri ikertestvérét, Alexandert. A két árva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, miként haltak meg a szüleik. Ekkor még nem is sejtik, milyen titkok és rejtélyek övezik őket, miközben új barátaiknak is bőven akad rejtegetnivalója.

Vajon kiderül, miért száműzték az ikreket a Föld két külön pontjára, hogy ott nevelkedjenek? Mi köze lehet az Elsőknek, akik maguk is lelketlenek, a testvérekhez és világunk pusztulásához? Vajon Amaja megbékél-e valaha a tűzróka jelenlétével, mely egyszerre perzseli fel az emberek és őrzők életét… És végül meddig tudja távol tartani magát a Vadásztól, aki felébreszti szunnyadó ösztöneit?

Azt mondják, ne borító alapján válassz könyvet. Igyekszem ehhez tartani magam, tényleg, és az esetek kb. 95%-ban sikerül is.

Aztán van 5%, amikor nem 

Mint most Aurora regényénél. Konkrétan megláttam ezt a borítót és azt mondtam, hogy nekem ez KELL. Itt is köszönöm mind a szerzőnek, mind a kiadónak, hogy kiválasztottak a könyv olvasására.

Te hogy reagálnál, ha hátra kellene hagynod azt az életet, amit addig éltél? Amaja ugyanis pontosan így járt amikor az addigi Japánban töltött mindennapjait Budapesten kell folytatnia.
Egy olyan Akadémia tanulójaként, ahol nem mindennapi embereket tanítanak, hogy aztán olyan ellenség ellen harcoljanak, akikről az átlagembernek fogalma sincs.

Hősnőnk hamar rádöbben, hogy a vámpírok, a vérfarkasok is léteznek, és bizony a varázslat is sokkal több annál, mint amit ő eddig gondolt. Amikor pedig jóslatot kap, sokkal nagyobb feladata lesz, mint a beilleszkedés.

Mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, minimálisan néztem csak meg mások értékeléseit, nem akartam, hogy bárki bármit is lelőjön nekem előre. Volt, aki azt írta, hogy Harry Potter, Vándorsólyom kisasszony, X-men beütést érez a könyvön. Én meg arra gondoltam: na, kedves Tűzróka, mutasd meg mit tudsz nyújtani, milyen élmény úgy olvasni, hogy egyik felsorolt könyvet sem ismerem. Illetve a HP-ből is csak kb. két filmet láttam, azokat is csak félig.

Azt hiszem, napjainkban, amikor rengeteg regény jelenik meg, amikor szinte mindenki ír valamit és körülbelül hetente van valami újdonság a könyvpiacon, szinte lehetetlen, de minimum nagyon nehéz teljesen újat alkotni. Akkor is hatással vannak ránk, akkor is inspirálnak minket más történetek, ha nem akarjuk. Úgyhogy én úgy kezdtem ebbe a könyvbe, hogy semmi, de tényleg semmi elvárásom nem volt. 

És tudjátok mi történt? Elképesztően jól szórakoztam abban a két napban, amíg olvastam. 

Vannak regények, amik pont azért lesznek különlegesek, mert nem akarnak azok lenni. Talán ellentmondás, de A tűzróka számomra pont ilyen. Érződik rajta, hogy az egész szöveg amolyan örömírás miatt készült: nem akar nagy eszmékre épülni, nem akar világmegváltó tanulságot lenyomni az ember torkán, egyszerűen csak... van. És szórakoztat, és kikapcsol és örömmel tölt el. Mintha csak azért íródott volna, hogy az ember este kézbe vegye, félretegye az egész nap őt nyomasztó minden gondot-bajt és elmerüljön egy különleges Akadémia még különlegesebb diákjainak életében. Szükség van olykor ilyen történetekre.

A borító mellett a japán vonatkozás volt az, ami felkeltette az érdeklődésem, azonban amikor Amaja megérkezett Budapestre, onnantól teljesen beszippantott a történet: hajnalig olvastam, és nagyon büszke voltam magamra, hogy fél kettőkor azért mégis le tudtam rakni a könyvet, hogy aludjak pár órát. Olyan jó az egész szöveg stílusa, tagadhatatlanul olvastatja magát.

Szóval jó a stílus, nagyon érdekes volt maga a világfelépítés is ezzel a „világ a világon belüli” megoldással (legközelebb ha a Margit szigeten járok, biztos eszembe jut majd a könyv), azonban voltak olyan pontjai a történetnek, ami miatt nem vagyok teljes mértékben elégedett.

Sokszor éreztem azt, hogy nem elég részletes a regény, főleg a tanórák kapcsán. Annyira érdekes órákat talált ki Aurora, elképesztően kreatív helyszínekkel, de éppen csak morzsákat kaptunk belőle. Annyira olvastam volna még ezekről a tanórákról hosszabban, részletesebben. A másik ami zavaró volt számomra a sok hirtelen váltások időről-időre. Ez a történet bőven elbírt volna még 50-100 oldallal többet is, nem lett volna túlírt, vagy unalmas akkor sem, hogyha kicsit jobban belelátunk . Így viszont maradt némi hiányérzetem.

 Nem tudom, Amaja hogy csinálta, de kérnék én is a talpraesettségéből. Ahhoz képest, hogy teljesen más kultúrájú országból jött és semmit nem tudott, a kezdeti kiborulása után egész jól kezelte ezt az egész szitut. Eltekintve az „én ezt nem tudom, nem is akarok itt lenni” hisztijétől. Ott nagyon szívesen megráztam volna, hogy nem épp úgy néz ki a helyzet, mintha lenne bármilyen választási lehetősége. De a regény végére azért elég szépen összekapta magát, pedig tartottam tőle, hogy egy újabb nyavajgós hősnőről kell olvasnom, de NEM! Komolyan, hála érte.

A Vadász…a hiéna…Jack, kinek kinek kedve szerint. Atyaég, ennyire ambivalens karakterről nem is tudom mikor olvastam már. Az elején szimpatikus volt, ez tagadhatatlan tény, de aztán valami nagyon félrecsúszott nála (ennyi megnevezés mellett mondjuk nem csodálom, hogy valamilyen értelemben a személyiségeit is váltogatja). Nagyon nem értettem a vágyat közte meg Amaja között. Nem passzolt. Egyszerűen nem! Meg kellett volna hagyni kettőjük kapcsolatát mondjuk egy mester-tanítvány szintjén és akkor egy szavam nem lenne. Mondjuk magam ellen beszélek, mert mostanra meg érdekel már, hogy mégis mi lesz kettőjük tüzes kapcsolatának a kimenetele.

A mellékszereplők közül egyértelműen Alba, Huba meg Dim volt a kedvencem, de velük is úgy voltam, mint néhol a cselekménnyel: olvastam volna részletesebben róluk, hogy kicsit jobban megismerhessek mindenkit.

Ha szereted a fantasy regényeket, meg a rejtélyeket, akkor ez a történet is tetszeni fog. Jó kezdőkötet lett, ami pont annyi kérdést hagyott nyitva és pont annyira keltette fel a kíváncsiságomat a cselekmény további alakulását illetően, hogy biztos legyek benne, el fogom olvasni a második részt.

***

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Aurora Lewis Turnerrel -

Hikari: Köszönöm, hogy vállaltad az interjút, vágjunk is bele. Azok kedvéért akik még nem hallottak rólad, vagy a regényeidről: ha röviden kellene megfogalmaznod, ki Aurora Lewis Turner, mit mondanál?

Aurora Lewis Turner: Köszönöm szépen a felkérést, nagyon kedves tőled. Az írás szerelmese – talán ez jellemez engem leginkább. Tizennégy éves koromban beleszerettem az írásba, és ez meghatározta az egész életemet. Bekerültem magyar szakra, aztán nem volt megállás a doktoriig, így idővel a másik szerelmem a nyelvészet lett. Kutatással keresem a kenyerem, mellette továbbra is írok.

 

H.: Külföldi néven publikáltad, mind a hat könyvedet. Miért döntöttél az írói álnév mellett? Nem gondolkodtál azon, hogy saját név alatt jelenjenek meg a regényeid?

A. L. T.: Mivel a munkám során is elvárás, hogy publikáljak, ezért volt szükséges az álnév. Nem akartam, ha valaki esetleg valamilyen oknál fogva rákeres a nevemre, nyelvészeti témájú cikkek és fantasy regények is kijöjjenek a találatok között. Próbálom a két szerelmemet elválasztani egymástól, és ennek hozadéka, hogy álnéven írok.

 

H.:  Hogy néz ki nálad az írás? Szükséged van zenére vagy használsz vázlatot, mielőtt nekiállsz a kézirat megírásának?

A. L. T.: Nálam minden fejben dől el. Mielőtt leülnék, hogy papírra vessem a regényem, fejben végigzongorázom, honnan hová szeretnék eljutni. Lejátszom magam előtt a főbb jeleneteket, így amikor leülök írni, akkor már könnyű dolgom van, mivel „csak” azt kell leírnom, ami már egyszer megszületett bennem. Vázlatot ezért nem használok, mivel úgyis változik a sztori, sokszor a szereplők írják a maguk történetét. Az megvan, hogy hol kezdődik, és hová szeretném a főbb szálakat eljuttatni a végére, de az út, ami odáig vezet, a szereplőkön múlik, ez a legképlékenyebb. És igen, kell az alkotáshoz zene, külön lejátszási listáim vannak attól függően, hogy éppen mit írok.

 

H.: A családod, a környezeted hogy viszonyul ahhoz, hogy író vagy? Elolvasták a regényeidet?

A. L. T.: Igen, az anyukám és a férjem nagy rajongóim, így ők olvassák és véleményezik az írásaimat. Külön köszönet a férjemnek, mivel nem igazán szeret olvasni a diszlexiája miatt, viszont amióta írok, több ezer oldalt elolvasott, és ezt nagyon nagy dicséretnek veszem. Úgy látom, szereti a munkám. Sokszor ötletelünk együtt, és szuper meglátásai vannak.

 

H.: A borító nekem egyszerűen szerelem első látásra. Volt elképzelésed, milyet szeretnél? Mennyire volt beleszólásod a végső verzióba?

A. L. T.: Köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszik. Tulajdonképpen a férjem találta ki, hogy valamifajta jin-jang típusú elrendezés legyen, csak rókákkal, mivel nagyon fontos a tűz- és a jégróka kapcsolata. Japánban kezdődik a cselekmény, ezért szerettem volna valami japánosat rá, de aztán áttérünk Magyarországra, és azon belül is a Margitszigetre, ezért adta magát a japán épület, és a sziget víztornya. Kenderesi Viktor a grafikusom, szerintem is szuperül megvalósította az elképzeléseimet, nagyon ügyes.

 

H.: Mi lenne a totemállatod. és miért az?

A. L. T.: Ez nehéz kérdés, mivel szoktam mondogatni, hogy én az úgymond „esélytelen” állatokat szeretem, mint a teknősbéka, a törpemalac és a lajhár. Gondolom, mindenki valami nagy és erős állatra gondolna, de én valahogy mókásnak találom a lassú, és nem kifejezetten prototipikus állatokat. Nehéz lenne választani, mivel bírom Amaja rókáját és Jack hiénáját is (amióta megírtam a regényt, az összes természetfilmben pont a hiénás részeket csípem el). De akár a maci is szóba jöhet…

 

H.: Melyik szereplődet választanád a való életben legszívesebben barátodnak, és ki az, akit semmi pénzért nem haragítanál magadra?

A. L. T.: Jacket nem szívesen haragítanám magamra, az egyszer szent. De ahogy Amaja, úgy én sem szeretném felpaprikázni Astridot például. Az összes szereplőmmel szívesen meginnék egy kávét, mindet megismerném kicsit, hogy milyen a való életben. Jackkel még talán kocsmázni is elmennék, de csak akkor, ha garantálja, hogy egyben haza is érek.

 

H.: Melyik tanórán vennél részt a legszívesebben?

A. L. T.: Akár a varázstan is érdekes lehet, vagy a történelemóra. Kíváncsi lennék, miként magyarázza Farrow tanár úr azokat az eseményeket, amiket már számtalanszor vettünk töriórán, mégis az őrzők és lelketlenek harcának tükrében mutatná be őket. És mivel szeretek nyelvet tanulni, szívesen eljárnék Dimhez a vámpírkocsmába, hogy tökéletesítsük orosz tudásomat, vagy akár még Bogdán tanárnőt is bevállalnám, ha épp nem magyarul tanítana, hanem bármilyen más nyelven.

H.: Mi a terved még az ideig évre? Olvashatjuk az Ikerlángbűbáj második részét?

A. L. T.: Tervem nagyon sok van. Jelenleg két regényt írok párhuzamosan, úgyhogy azokat szeretném befejezni. Az ikerlángbűbáj már átment a szerkesztésen, úgyhogy a trilógia többi része már csak arra vár, hogy megjelenjen. A második részt, avagy A megtörhetetlen átkot még december előttre tervezem, de még nem kezdünk lázas munkába a kiadóval. Emellett angolul is írok és Wattpadozok is, úgyhogy az életem mostanság a munka mellett eléggé az írás felé orientált. Gőzerővel dolgozom, a többit az idő eldönti. 

Nagyon szépen köszönöm az interjút!

*Hikari