Mindig is elragadónak találtam, hogy milyen emelt fővel
tudsz még a katasztrófával is szembenézni.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 352
Fülszöveg:
Dez Crossnak megvannak a maga problémái. Már majdnem tizennyolc éves és az
elmeháborodás határán áll a Denazen részvénytársaság által használt drogtól,
amivel a képességét igyekeztek fokozni. A hozzá közelálló emberek hátat
fordítottak a földalatti mozgalomnak, és most a rossz oldalon harcolnak. És
akkor még ott van Kale is… Ettől rosszabb már nem is lehetne a helyzet.
Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű
kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a
régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második
kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti
kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az
ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának a
hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről.
Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer
megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen
biztosan egy világ omolna össze.
A sorozat első két részét már olvastam 2017-ben, és úgy rémlik, akkor szerettem is: Dez és Kale rutira nem unatkoztak soha
A 3. rész azonban anno kimaradt, nem is tudom miért, de most eszembe jutott, hogy lehet be kéne pótolni. És ha már volt akkora mázlim, hogy mindegyik kötet bent volt a könyvtárban, hát ki is vettem egyben, majd miután újraolvastam korábbi kötetet, belekezdtem a Remegésbe is.
Ez a kötet nagyon szépen felveszi a második rész fonalát, és folytatja a cselekményt: Kale nincs jelen, miközben Dez képessége egyre inkább javul, ami ambivalens módon ugyebár az állapotának egyértelmű romlását jelenti. És ha ez nem lenne elég: a Denazen mindenkit, aki a második kísérlet résztvevője volt, ki akar iktatni.
Deznek nem csupán a saját életét, hanem élete szerelmét is meg kell védenie.
Mivel direkt újraolvastam az Érintést és a Mérgezést ezelőtt a rész előtt, nem volt olyan problémám, hogy nem emlékeztem az eseményekre. Mondjuk annak sincs oka tartani a kötettől, aki velem ellentétben nem szeret/nem szokott újraolvasni, mert az írónő vissza-visszautal az eddig történtekre, ez pedig gond nélkül előhozza az emlékeket. Az olvasás elején volt bennem egy furcsa érzés, egyszerűen nem szippantott be annyira, mint a másik két kötet, még annak ellenére sem, hogy volt kedvem olvasni, és érdekelt, mi lesz a szereplőkkel. Mégis... olyan nyögvenyelősen ment. Nem éreztem azt a bevonzást, azt a mindenképp olvasni akarom gondolat se kerített hatalmába. De aztán úgy voltam vele, hogy ez inkább az én hibám, nem pedig a történeté. Sok minden történik most körülöttem, sok feladattal, igazából nincs mostanában túl sok energiám regényre koncentrálni (épp ezért szóltak számomra az elmúlt hónapok az újraolvasásról), ez a történet viszont érdekelt, hogy merre alakul, úgyhogy rövid pihentetés után, ahelyett, hogy teljesen félretettem volna, mégiscsak folytattam.
Hiába harmadik kötet, izgalomból és eseményekből itt sincs hiány, igazából végig csak kapkodtam a fejemet, mert szinte minden fejezetben történt valami, lett egy újabb csavar, merült fel újabb probléma. Néha már azt kívántam, hogy bárcsak egyszerűen menne számukra valami, mert annyira megérdemelnék már.
Dez szerencsére abbahagyta az indokolatlan hisztit és picsogást, bár kicsit olyan érzésem volt, hogy mindent rábíznak, minden fontosabb feladat az ő kezében fut össze, pedig sokan vannak még rajta kívül is, akiknek hatalma van, esetleg elég megbízhatóak ahhoz, hogy rájuk lehessen bízni feladatokat.
A legnagyobb meglepetést számomra a Kale-lel kapcsolatos csavar okozta. Szerintem az, hogy az írónő ennyit változtatott a karakterén nagyon jót tett neki. Még mindig az a srác, akit az olvasó megszeretett a korábbi két részben, de lett benne egy plusz, amitől még jobban lehet szeretni. Nagyon szerettem a Dezzel közös jeleneteit is.
Kale mellett Alex fejlődött még sokat és látványosan, így a harmadik kötetre elérte, hogy ő is szimpatikus legyen.
Ginger, Sue vagy éppen Jade alig-alig szerepelt, amit azért sajnáltam, mert valamilyen értelemben ők is fontos részei a gépezetnek.
Furcsa érzés, hogy nincs több kötet, tekintve, hogy eléggé függővéges kurta-furcsa módon lett lezárva ez a rész. Nem hittem el, hogy így van vége, hogy semmi epilógust nem kapunk mellé.
Aki olvasta és szerette a korábbi köteteket, mindenképp szánjon időt erre is: szereplőink újabb kalandokba keverednek, új problémák megoldására kényszerülnek, miközben muszáj mérlegelniük is: mi az igazán fontos, miért érdemes valójában harcolniuk?
*Hikari
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése