Laura Thalassa: Az Éjszaka Királya (Az Alkusz 1.)

– Még mindig kitartasz?
– Még mindig kitartok melletted.

 

Kiadó: Anassa Könyvek

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 368

Fülszöveg:

Callypso ​Lillis egy szirén, aki az elmúlt hét év során egy fekete gyöngyökből álló karkötőt gyűjtögetett a csuklójára. Minden gyöngy egy-egy mágikus adósságlevél olyan szívességekért, amiket megvásárolt. Csak a törlesztés vagy a halál oldja fel őket.
Mindenki tudja, hogy akinek szívességre van szüksége, az az Alkuszhoz fordul segítségért. Ő az a férfi, aki bármit képes megszerezni… persze jó áron. És azt is mindenki tudja, hogy előbb vagy utóbb behajtja a kölcsönt.
Az egyik ügyfelétől viszont még soha nem kért fizetséget. Egészen mostanáig. Amikor Callie a szobájában találja az éjszaka ravaszul vigyorgó és csillogó szemű királyát, azonnal világossá válik számára, hogy a dolgok hamarosan megváltoznak. Az Alkusz először csupán egy félszeg csókot követel tőle. Mindössze egyetlen gyöngyszemnyit. És ígéretet a folytatásra.
Az Alkusz számára több ez egy rég elfeledett románc felélesztésénél. Mert mostanában valami titokzatos és fenyegető dolog zajlik a Másvilágban. Egymás után tűnnek el az árnyharcosok. Csak a nők térnek vissza. Mozdulatlanul fekszenek üvegkoporsójukban, mellükön egy-egy gyermekkel. És persze ott vannak a rabszolgák között suttogott titkok a gonoszról, aki állítólag felébredt.
Ha az Alkusz meg akarja menteni a népét, szüksége lesz a szirén segítségére, akinek évekkel ezelőtt összetörte a szívét. Csakhogy a felébredt gonosz is rajong a különleges teremtményekért. Pont az olyanokért, mint Callie.

Hónapok óta szemezek ezzel a könyvvel, mert elképesztően megfogott a borítója, de mindig találtam más olvasnivalót helyette. Ha tudom, hogy ez a könyv ennyire jó, már sokkal-sokkal hamarabb elolvastam volna.

Callie élete a feje tetejére áll, és ahhoz, hogy életben maradjon, az Alkusz segítségét kell kérnie. Aztán a segítségkérések egyre szaporodnak, egészen addig, amíg az Éjszaka királya többé nem jön el.

Egészen hét évvel később. Desnek segítségre van szüksége, és ideje, hogy Calliet emlékeztesse rá: minden szívességnek ára van. A lánynak pedig fizetnie kell.

Amikor láttam, hogy megjelent a második része, úgy döntöttem, épp ideje, hogy elolvassam a történetet (nem szeretek sorozatba úgy belekezdeni, hogy nincs legalább még egy része. Ideális esetben mondjuk megjelenik a teljes trilógia/sorozat, mikor belekezdek,  de vannak olyan történetek, amikor jobban érdekelt, minthogy türelmes legyek). Most, is így jártam.

Amikor belekezdtem, kissé elbizonytalanodtam.. Kell ez most nekem? Valóban szeretnék most tündéres fantasyt olvasni a vérfarkasos után? Aztán úgy döntöttem, kap egy esélyt, ha nem fog meg néhány fejezet után, akkor elengedem és majd később újra próbálkozom vele.

Jól tettem, hogy időt adtam a sztorinak, mert miután megszoktam a múlt és a jelen közti ugrálást, teljesen be is szippantott a történet.

Bár bevallom, nem olvastam tartalmat, úgyhogy én meg voltam győződve arról, hogy ez egy démonos történet, csak aztán rájöttem, hogy ennek a sztorinak köze nincs a démon/angyal vonalhoz, helyette van benne egy elég darkos tündér és egy közel sem kedves szirén.

Azt mondják, hogy minden könyv akkor kerül a kezünkbe, amikor igazán szükségünk van rá, és azt hiszem, ebben lehet némi igazság. Nekem tényleg szükségem volt most olyan regényre, ami kikapcsol, szórakoztat és nem is kell tőle semmit extrát várnom. Na, a Rhapsodic pont ilyen: lehet, hogy valaki számára túlságosan egyszerű, vagy olvasott már jobb fantasyt is. Simán benne van a pakliban, hogyha máskor olvasom, akkor én is hasonlóan vélekedek róla, most azonban elégedetten fejeztem be az olvasást: tetszett ez az egész alkudozásos vonal, Des királysága is érdekes, és a romantika is még pont bennemaradt abba a határban, hogy ne érezzem azt: a kevesebb néha több. Olykor rezgett a léc, de végül is azt mondom, jó volt ez így.

Pech, hogy a romantika oltárán az írónő feláldozta a valódi izgalmakat és cselekményt, mert azt azért hiányoltam, hogy mondjuk több mindent tudjunk meg a Másvilágról. Vagy a különböző, benne élő lényekről. 

Amilyen hosszú volt a bevezető hőseink közös múltjáról, a fő konfliktus pont olyan gyorsan, túlzott magyarázat nélkül le is lett rendezve, szóval ezért meg igazán kár.

Callie egyrészről egy szuper tökös, talpraesett hősnő, másrészről meg annyira benne van - sajnos - az esély arra, hogy az írónő elrontja a karakterét. Mert már most is túl sokat agyalt feleslegesen, és oldalakon keresztül részletezte Des kinézetét. Nagyon remélem, hogy a továbbiakban inkább a bátor-harcosszirén énje lesz előtérben, nem pedig a menthetetlenül (olykor talán rajongva) szerelmes ember.

Viszont értem már, miért szeretik ennyien és ennyire Desmond Flynnt, én is nagyon hamar a szívembe zártam. Ez a pasas aztán mindig tudja, mikor mit kell mondani, és tagadhatatlan tény: vele még én is üzletelnék, bár azért átgondolnám, mikor vagy milyen ügyben. Az Estcsillagok Császára, a Titkok Ura, az Árnyékok Mestere és a Káosz Fejedelme, teljesen a bűvkörébe vont.

Azt hiszem, aki egyszer megismeri az Alkuszt, azt teljesen a függője lesz. 

Ez a történet messze nem tökéletes, vannak hibái, de engem ez jelenleg egyáltalán nem érdekel: mert cserébe szenvedélyes, varázslatos, és izgalmas.

Ha szereted a darkosabb tündéres sztorikat, amiben bőven jut hely romantikának is, szerintem ez is tetszeni fog. Én pedig neki is kezdek a második résznek, és remélem, abban kicsit nagyobb szerepet fog kapni a fantasy vonal, mert még bőven van potenciál ebben a világban.

*Hikari