Carley Fortune: Minden ​elmúlt nyár

…olyan érzés, mintha hazatérnék, és búcsút mondanék egyszerre.

 

Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
Azt mondják, ha egyszer felnősz, sosem mehetsz igazán haza többé. Persephone Fraser számára ez túlságosan is igaznak bizonyul, mivel egy évtizeddel ezelőtt elkövette élete legnagyobb hibáját. Gyermekkora ragyogó tóparti nyarait egy stílusos lakásra cserélte a nagyvárosban, ahol bár társasági életet él, és rendszeresen találkozgat az új barátaival, mégis mindenkit biztos távolságban tart a szívétől.
Egészen addig a telefonhívásig, ami hirtelen visszarepíti őt Barry’s Bay-be és Sam Florek bűvkörébe. Ő az a férfi, akiről gyerekként sosem gondolta volna, hogy nélküle kell leélnie az életét.
Hat nyáron át, a vízparton töltött lusta délutánokon, a forró nyári éjszakákon, amikor a fiú családjának éttermében güriztek, és a közös olvasgatások alkalmával – a fiú kezében orvosi tankönyvekkel, a lányéban pedig félkész horror novellákkal – Percy és Sam elválaszthatatlanok voltak egymástól. Barátságukból pedig valami csodálatos született, mielőtt az egész látványosan a darabjaira hullott volna.
Amikor Percy visszatér a tóhoz Sam édesanyjának temetésére, a vonzalmuk épp olyan tagadhatatlan, mint egykor volt. Ám amíg Percy nem képes szembenézni a döntéseivel és a hosszú évekkel, amiket azzal töltött, hogy önmagát büntette értük, addig sosem tudhatják meg, hogy a szerelmük talán a múltban elkövetett hibáiknál is nagyobb.
A hat évet és egy hétvégét felölelő Minden elmúlt nyár elsöprő erejű történet a szerelemről, valamint az emberekről és döntésekről, amik örökre megváltoztatják az életünket.

A Nincs Időm Olvasni Kihívás júliusi közös könyve lett, és mivel egyébként is várólistán volt, hogy majd valamikor elolvasom, úgy döntöttem, épp ideje, hogy sort kerítsek rá.

Percy tizenhárom éves, amikor először megy a tóparti házba a szüleivel, és nagyon  hamar össze is barátkozik a szomszéd fiúkkal. Onnantól kezdve,éveken át a tónál töltött nyarakat várja a legjobban.

Ám az élet úgy hozza, hogy sok-sok évig nem jár még a tó, a ház, és a múltja közelében sem. Amikor pedig egy váratlan és szomorú esemény után visszatér Barry's Baybe, már semmi nem ugyanolyan. Se ő, se Sam, se a tó... 

Helyrehozható vajon kettejük kapcsolata?

Túl sokat nem tudtam erről a történetről, inkább a nyári hangulatos borító volt az oka, hogy várólistára tettem. Kíváncsi voltam, de bármiféle elvárás nélkül. 

Amikor pedig rájöttem, hogy a regény két idősíkon játszódik, még jobban érdekelni kezdett. Egyébként is szeretem ezeket a múlt és jelen váltakozással megíródott regényeket (olvasni és írni is), viszont épp emiatt tudom, hogy nem egyszerű. Meg kell találni azt az egyensúlyt, hogy egyik idősík sem túl sok, vagy kevés, és inkább kiegészítik, nem pedig elnyomják egymást.

Fortune igyekszik megfelelően egyensúlyozni, de azt éreztem, hogy hol sikerül neki, hol nem. A kiskamaszkort bemutató részek aranyosak voltak, megismertük a Percy-Sam párost és azt, ahogy közöttük egyre mélyebb barátság, majd idővel szerelem alakul.

A jelen fejezeteiben azonban nem fedeztem fel ezt a bájosságot, csak a mérhetetlen önmarcangolást és lelkiismeretfurdalást. Persze, nem tudjuk meg rögtön, hogy szereplőink miért váltak el és miért nem beszéltek egymással tizenkét hosszú éven keresztül, különben akkor miről szólna a regény? Amikor viszont kiderült az ok, az egyetlen szó, ami eszembe jutott: klisés. És igazából várható is... Olyan okot adott az írónő hosszú évnyi sértett némaságra, amit egyetlen üljünk le, és őszintén beszéljünk jelenettel meg lehetett volna oldani. És most mondhatja azt nekem akárki, hogy fiatalok voltak és nem tudtak ennyire racionálisan gondolkodni... Oké persze, ez mind igaz, nem vitatkozom. Ott frissiben meg is állná a helyét. Node több, mint egy évtizeden át?! 

Azt gondolom, hogyha valaki fontos nekem, és annyira szeretem, mint amennyire előzőleg hangoztatom, akkor nem húzom fel a nyúlcipőt az első problémánál. Könnyebb persze. De nem feltétlenül gondolnám ezt jó megoldásnak is. Voltak azért a szereplőink mellett felnőttek, szülők. Nem hiszem el, hogy egyikőjükhöz se tudott volna akármelyik szereplő fordulni, hogy figyelj, ezt elbaltáztam, segíts. Hogy hozhatnám helyre?

Percyt nem is tudom, hányszor akartam megrázni a több száz oldal alatt. Hogy lehet egy hősnő ennyire életképtelen, és önsajnálatban dagonyázó? Ó rontotta el, de azért mindenki csak őt sajnálja? Komolyan, nemár... A gyerek Percyt szerettem, de minél idősebb lett, annál kevésbé szimpatizáltam vele.

Sam aranyos, okos, kedves, de azért ő is bőven kivette a részét abból, hogy az események ennyire kurtán-furcsán alakuljanak. Csomószor van hangoztatva a regény során, hogy ez a srác mennyire eszes, de valahogy mégsem képes racinálisan, felnőtt, érett emberek módjára cselekedni. A nagy kiadását meg egyszerűen nem is értettem....

Charlie tipikusan a nőcsábász bátty, akit még akkor is fenntartásokkal érdemes kezelni, amikor épp úgy tűnik, nincsen semmi hátsó szándéka. Jó fej egyébként, meg havernak simán el tudnám képzelni, de csak óvatosan, helyén kezelve a dolgokat.

Sajnálom, hogy Sue-ról nem tudtunk meg többet, ahogy a Kircsmi hangulata/ott dolgozói is érdekeltek volna részletesebben.

Ha valaki nyári történetet keres, ezzel garantáltan megtalálja. Ugyan vannak hibái, de ha összességében nézem, aranyos limonádé az egész. 

Visszahozza azoknak a nyaraknak az emlékét, amikor az ember gondtalan, szabad és boldog lehetett: hűs vízben úszva, napra kifeküdve, filmmaratonokat tartva, sokat nevetve és nagyon szeretve.

*Hikari